A Kálvin tér közelében, a Szabó Ervin téren találjuk az ország legnagyobb szociológiai és tudományterületek sokaságát magába foglaló gyűjteményét, melyet nem más, mint a díszes belső terekkel hívogató Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár őriz.

A kezdetek
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története egészen a 20. század elejéig, 1904-ig nyúlik vissza. Az intézmény ugyanis ebben az évben kezdte meg működését a Vág utca 12-14. szám alatt található Népházban a Városi Statisztikai Hivatal könyvtárából átvett harmincháromezer társadalomtudományi kötettel.

A hazai szociológiatudomány kialakulásában Szabó Ervin társadalomtudós, a könyvtár egyik első dolgozója töltött be kiemelkedő szerepet, emellett vezetésével kezdődött meg 1910-ben a könyvtár átszervezése is nyilvános könyvtárrá.
Tervei között szerepelt egy könyvtárpalota felépítése, központosított hálózati fiókrendszer kialakítása, gyermekkönyvtárak létesítése, illetve közművelődési feladatok ellátása egyaránt.

Az I. világháború viszontagságai miatt ezek a tervek csak részben tudtak megvalósulni. 1925-ben a könyvtár általános gyűjtőkörűvé alakult, így már nemcsak társadalomtudományi műveket számlált, hanem különböző tudományterületek kötetei is helyet kaptak a polcokon.
A Wenckheim-palota új élete
1927-ben a város megvásárolta a csodálatos Wenckheim-palotát, felújítását követően, 1931-ben pedig könyvtárként nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Ekkor a fiókkönyvtárak, vagyis a központi könyvtár alá rendelt kisebb könyvtárak száma 13-ra gyarapodott.

A II. világháborúban a háborús lövésekben megrongálódott központi épületet új lendülettel építették újjá és 1946-ban nevezték el az akkor már igazgatóvá avanzsált Szabó Ervinről, mely onnantól Székesfővárosi Szabó Ervin Könyvtárként működött tovább.
A palota impozáns belső tereinek többségét az épület eredeti pompáját idéző neobarokk stílusjegyek jellemzik, az aranyozott és ezüst díszítések és a különböző motívumok, a fa és márvány játékos kontrasztja mind egy olyan atmoszférát teremtenek, ahol az ember szívesen olvas, kutat és tanul.

Emellett a könyvtár részét képezik a modernebb külsővel ellátott olvasóhelységek is, két díszes táncterem, egy sárkányos játszóudvar, valamint említést kell tennünk a lélegzetelállító arany és ezüst szalonról is.
Az intézmény népszerűvé válása
A Wenckheim-palotába költözött központi könyvtár népszerűsége az 50-es évektől jelentősen megnőtt, amely az épület és az olvasótermi férőhelyek bővítését tette indokolttá. A könyvtár 1968-tól az országos szociológia szakkönyvtárává lépett elő, hiszen itt található a legnagyobb szociológiai gyűjtemény.

Az elmúlt 50 évben pedig a tájékoztató szolgáltatások gazdag választékát is felhalmozták, analitikus és ajánló bibliográfiák készültek. Mára a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egy lenyűgözően szép enteriőrrel és több fiókkönyvtárral rendelkező világszínvonalú könyvtárépületté nőtte ki magát.

A könyvtár számos színes szolgáltatással segíti manapság is az olvasni, kutatni vagy épp kikapcsolódni vágyókat, de az utóbbi években különböző iskolai foglalkozásoknak és turisztikai célú látogatásoknak is kedvelt helyszínévé vált.
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Weboldal | Facebook
Funzine


