9 lebilincselő magyar sportfilm, amivel hangolódhatunk az idei olimpiára (x)

Július 26-án hivatalosan is kezdetét veszi a párizsi olimpia, és egészen augusztus 11-ig a képernyő elé szögezi majd a világ jelentős részét. Ennek alkalmából összegyűjtöttünk nektek néhány meghatározó filmes alkotást a sportolásról az elmúlt évekből.

A nemzet aranyai

A film hősei azok a magyar vízilabda-legendák, akik 1997 és 2008 között végigverték a világot. A dokumentumfilm bemutatja a világszerte elismert és csodált magyar vízilabdasport nevezetes, sikerekkel tarkított időszakának eddig nem ismert hátterét a csapattagok és a nemzetközi ellenfelek szemszögéből. Ez a csapat mindent elért, amit elérhetett. Megmutatták, hogy a tehetség, munka, szerénység, akarat, alázat, humor és szeretet megléte és összessége mire teszi képessé az embert.

Megtekintés a FILMIO-n >>

Fotó: NFI

Katinka

Az Iron Lady háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar úszónő. Az első versenyző, aki egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszó számban. A legjobb a világon. De Katinka valaki más. Nem csak egy elképesztően sikeres úszó, hanem egy fiatal nő, aki megküzd azzal, hogy Iron Lady lett. Keményen dolgozik, él és szeret. Örül és csalódik. Tervez és újratervez. A film stábja két éven át mindenhova követte Katinkát.

Megtekintés a FILMIO-n >>

Fotó: NFI

Aranycsapat

A magyar futballválogatott a negyvenes-ötvenes években felért a csúcsra. Surányi András egészestés dokumentumfilmjében e világhírű csapat élvonalban töltött évei, győzelmei és kudarcai elevenednek meg korabeli híradófelvételek és visszaemlékezések segítségével. Az 1945-től induló visszatekintés a sportélet mögött a korszak társadalomtörténeti, politikai hátterét is érzékelteti, de nem feledkezik meg a játékosok utóéletéről sem. A megszólalók között olyanokkal találkozhatunk, mint Puskás Ferenc, Hidegkuti Nándor, Czibor Zoltán, Grosics Gyula, Sebes Gusztáv és Szepesi György.

Megtekintés a FILMIO-n >>

blank
Fotó: NFI

Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes

Az „Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” egy sportlegenda története, aki nemcsak a riválisait győzte le, hanem azokat az egzisztenciális kríziseket is, melyeket a XX. század zűrzavaros időszakában egy zsidó embernek át kellett élnie. A soha nem látott archív felvételek felhasználásával készült film bensőséges portré Keleti Ágnesről, a legidősebb élő olimpiai bajnokról, tornászok generációinak példaképéről.

Megtekintés a FILMIO-n >>

blank
Fotó: NFI

Egy mindenkiért

Az Egy Mindenkiért egy kreatív dokumentumfilm, amely játékfilmes sűrűséggel meséli el egy nagyszabású karrier kulcsfontosságú periódusát, akció közelből rajzolja meg a történelem egyik legnagyobb vívójának arcképét. Exkluzív élsportolói és magánéleti szituációkban találkozhatnak a nézők Áronnal és a magyar kardválogatottal.

Megtekintés a FILMIO-n >>

blank
Fotó: NFI

A magyar Olympiász

Vermes Lajos földbirtokos egy évtizedig ragyogó csillag volt a magyar sport történetében. Nemcsak sportteljesítményei miatt, hanem hihetetlen akarattal végzett, sportot népszerűsítő munkája miatt is. Az ő tevékenységének és az általa alapított palicsi versenyeknek is köszönhető, hogy a sport előkelő és drága időtöltésből, sok ember aktív tevékenysége lett Magyarországon.

Megtekintés a FILMIO-n >>

blank
Fotó: NFI

Fehér tenyér

Dongó Miklós nagyreményű, de egy sérülés miatt félbeszakadt tornászkarrierjét követően edzőként érkezik Kanadába, hogy újraépítse életét. Magával hozott stílusa és beidegződései miatt azonban kérdésessé válik, hogy be tud-e illeszkedni ebbe az új világba, képes-e megfelelni az új kihívásoknak. Elsősorban saját, feldolgozatlan múltjával, gyökereivel kell szembenéznie – a tornaterem falai közt töltött örömtelen gyerekkorral és a múlt kísérteteivel.

Megtekintés a FILMIO-n >>

blank
Fotó: NFI

Brazilok

Az egész falu a bajnokság lázában ég: a csapatok felkészülnek, és győzni akarnak. Az esélyes persze a helyi önkormányzat nagyvadjaiból álló társaság, élükön a polgármesterrel, aki nem tud hibázni, és helyettesével, aki meg nem szeret. De valami megzavarja az eddigi harmóniát: a falu legszegényebbjei, a helyi cigánytelepen csellengő kamaszok, élükön a börtönből frissen szabadult, aranylábú rosszfiúval, mellettük a dekázásban élen járó helyi pappal életükben először szintén neveznek.

Megtekintés a FILMIO-n >>

blank
Fotó: NFI

Téli álom

A romantikus film középpontjában egy sportoló küzdelme áll, aki sokszoros snowboardbajnokként lesérül, mielőtt megvalósíthatná olimpiai álmát. Lábadozása közben kénytelen újraértékelni az életét. Találkozása az ünnepelt kínai zongorista lánnyal, aki Liszt és Chopin óriási rajongójaként a legnagyobb nemzetközi zongoraversenyre készül, mindkettőjük életében alapvető fordulatokat hoz.

Megtekintés a FILMIO-n >>

blank
Fotó: NFI

Szórakoztató magyar filmek hosszú nyári estékhez: