Egyedülálló művészi kollaboráció keretében debütált az Absolut vodka új, limitált kiadása (x)

Egyedülálló művészi kollaboráció keretében vezették be az új, limitált kiadású Absolut vodkát a Magyar Klipszemlén.


Ha van olyan brand, aminek a neve szinte egybefonódott a művészettel, akkor az az Absolut. Az összes márka közül elsőként kezdett kollaborálni művészekkel és kreatív gondolkodókkal, a sort pedig nem mással, mint Andy Warhollal indította 1985-ben. Azóta a márka cseppet sem veszített kíváncsiságából a kreatív ötletek, művészi kollaborációk és társas események iránt. Nem csoda, hogy a legjobb hazai klipeket felsorakoztató és bemutató ünnepségen, a Magyar Klipszemlén is évről évre megtaláljuk.

blank

A Klipszemlét az Absolut évek óta támogatja. A fiatal feltörekvő tehetségek melletti kiállás és a művészekkel való együttműködés a márka DNS-ében van. Hiszen az Absolut szellemiségét mindig is áthatotta az, hogy felhívja a figyelmet a legfontosabb társadalmi témákra, és a művészet segítségével arra inspiráljon, hogy új nézőpontokból, nyitottan tekintsünk a világra. Épp ezért a Klipszemlén is évről évre arra törekszünk, hogy többek legyünk, mint egy név vagy egy logó… Üzenetünk van.” – mondta Tóth Rita, az Absolut magyarországi brand menedzsere.

blank

Az idei üzenet a „Spirit of Togetherness” volt, mivel a márka idén ősszel egy azonos nevű, limitált kiadású üveget is a piacra dobott, azzal a célzattal, hogy bátorítsa azokat az emberi kapcsolódásokat, amelyek túlmutatva a különbözőségeinken összehoznak és közösséggé tesznek minket. Ennek a gondolatnak az égisze alatt adták át az idei Absolut-különdíjat is, amelyet annak az alkotócsapatnak ítéltek, akiknek a klipjét a leginkább áthatotta az összetartozás szellemisége.

A nyertes a Melodráma videóklip lett, amelynek alkotói – Kristoaf, Lil Frakk, Hundred Sins és a klip rendezője, Büki Balázs – egy igazán egyedülálló díjat vehettek át. Az Absolut Spirit of Togetherness különdíj ugyanis egy műalkotás volt, amelyet Weiler Péter képzőművész kifejezetten az alkalomra készített.

A legnagyobb kihívás az volt, hogy hogyan tud egy díj olyanforma lenni – egy megfogható, szoborszerű, 3 dimenziós objektum –, ami nemcsak szép és érdekes, de hordozza a márkának az üzenetét. Itt jött az ötlet, hogy beleépítek egy jelenetet, aminek a különböző színtartományait szétbontom, pixelizálom, hogy ezekből álljon össze a teljes kép. Így ahogy forgatjuk a díjat, mindig mást látunk, attól függően, hogy milyen szögből, milyen távolról nézzük. Ez egy kis filozófia is: Minél közelebb vagyunk a valósághoz, annál kevésbé látjuk azt reálisan, de ha máshogy, máshonnan nézzük, akkor tisztul a kép. Hiszen ahhoz, hogy ezt a világot megismerjük, és azt, amit látunk, elfogadjuk, nem elég a felszínen ragadni, meg kell ismerni a részleteket.” – mondta Weiler Péter.

blank

Az alkotáshoz egy Weiler által alkotott NFT is tartozott. „Szerettem volna távlatot adni a díjnak, gyakorlatilag azt, hogy átléphessünk általa egy másik világba. Erre pedig az NFT-technológia tökéletesen alkalmas.” – tette hozzá az alkotó, aki egyébként az első magyar képzőművész, aki kriptovalutáért NFT-t értékesített 2021-ben. Az NFT a különdíjasok nyereményének részét képezte.