A hosszú lábakkal megáldott madár azzal írta be magát a legendás történetek könyvébe, amilyen figyelmességgel és gondoskodással fordult a kis Jézus felé. Cikksorozatunk befejező részéhez érve megtudhatod, pontosan mit tett a gólya karácsonykor, és hogyan függ össze mindez a ténnyel, hogy a mondás szerint a gólya az a madár, ami a kisbabákat „hozza”.
A gólya önfeláldozásának története a kis Jézussal való találkozással kezdődött: amikor meglátta, milyen körülmények között hajtja álomra a fejét a megváltó, kitépte fehér tollait, hogy fekhelyét kényelmesebbé tegye. Az újszülött Jézus így a lehető legjobb párnát kapta, amit gyermek csak elképzelhet, és a legenda szerint elégedett mosollyal fejezte ki köszönetét. Innen ered, hogy a gólyákat a jó lét és a szerencse jelképének tartják már több ezer éve, és szintén emiatt nevezik a gólyákat az újszülöttek védelmezőinek.
Vidéki városokban úgy hiszik, ha gólya száll el egy ház fölött, hamarosan gyermekáldásra számíthatnak az ott élők. Mindennek ősi legendák szolgáltatnak alapot; a hiedelem szerint a kisbabákat a gólya hozza, mégpedig azért, mert a meg nem született gyerekek vízpartok közelében húzzák meg magukat, az pedig ugye köztudott, hogy a hosszú lábú madarak gyakorta megfordulnak ilyen helyeken. Gólyát látni egyébként mindig szerencse, az állat elpusztítása viszont hatalmas bajt hoz az elkövető fejére.
Más legenda is kötődik a fehértollú madarakhoz; 452-ben Attila, a hun hosszas próbálkozás után állítólag csak akkor tudta elfoglalni az olaszországi Aquilleiát, amikor meglátta, hogy az ott élő gólyacsalád repülve elhagyja azt. Bár elsőre csapatai nem tudták meghódítani a települést, a gólyák távozásával biztos volt benne, hogy javultak az esélyei, hiszen a madarak nem hagyták volna el otthonukat, hacsak nem érzik, hogy komoly veszély fenyegeti őket. Csapatait a városvédő fal azon részéhez vezényelte, ami fölött átrepültek, és nemsokára áttörték a hatalmas falakat.