7+1 fantasztikus látnivaló Hajdúszoboszlón és környékén téli végi kiruccanáshoz

Nyomós oka van annak, hogy Hajdúszoboszlót gyakran emlegetik „felüdülőhelyként”. Ugyan a Debrecentől 22 kilométerre fekvő település legnagyobb vonzerejét gyógyító termálvize adja, jó néhány érvet tudunk még felsorakoztatni az alföldi város meglátogatása mellett.

Lazítás a gyógyfürdőben: Hungarospa Hajdúszoboszló

Az év eleji megújulás jegyében kihagyhatatlan attrakció a városban járva a Hungarospa Hajdúszoboszló. Az ország egyik legismertebb gyógyfürdője, és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, számtalan gyógyító és wellness lehetőséggel, például súlyfürdővel, bel- és kültéri gyógyvizes medencékkel, iszappakolással, kádas fürdővel, masszázzsal és elektroterápiával várja a feltöltődésre és kikapcsolódásra vágyó látogatókat.

4200 Hajdúszoboszló, Szent István park 1. | Weboldal

Fotó: Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft.
Fotó: Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.

Kikapcsolódás a Csónakázó-tónál

A gyógyfürdő területén található, helyiek által is kevésbé ismert Csónakázó-tó közel sem átlagos, hiszen termálvíz fűti, így télen sem fagy be. Ennek köszönhetően marad aktív a halállomány, ettől függetlenül azonban nem csak a horgászok számára lehet érdemes célba venni. Ilyen csendes, nyugodt környezetben gyorsan megfeledkezhettek a rohanó hétköznapokról, akár csónakázással, madármegfigyeléssel, vagy egy laza, tóparti sétával ütitek el az időt.

Hajdúszoboszló, kikapcsolódás, kirándulás, utazás, Magyarország, belföld, tél
Fotó: Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft.

Kultúra a Bocskai István Múzeumban

Három épületben, hét állandó kiállítással csábít kulturális töltekezésre a Bocskai István Múzeum. A különböző, érdekesebbnél érdekesebb tárlatok között természetesen helyet kapott több, a helyi örökségnek emléket állító kiállítás is. Megtalálható itt a folyamatosan gyarapodó Retro ’70-’80, avagy a régió legnagyobb retrókollekciója, ami interaktív eszközöket, például Trabant-vezetési szimulációt is bevet a látogatói élmény fokozására.

4200 Hajdúszoboszló, Bocskai utca 12. | Weboldal

Hajdúszoboszló, belföld, Magyarország, utazás, kirándulás, kikapcsolódás, tél
Fotó: Bocskai Múzeum – Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszlói Fazekasház

A hajdúszoboszlói Ady Endre utcában sétálgatva gyorsan feltűnik egy nem mindennapi épület, a téglából készült, nádfedeles Fazekasház, amely a népművészet mesterének, Fazekas Istvánnak állít emléket. Az 1976-ban megnyitott múzeum külön erre a célra épült, lakóházként sosem funkcionált. Napjainkban is népművészeti gyűjteményeknek ad otthont, és múzeumpedagógiai foglalkozások keretében segít megismerkedni a néphagyománnyal és a fazekassággal.

4200 Hajdúszoboszló, Ady Endre utca 2. | Facebook

Hajdúszoboszló, belföld, Magyarország, utazás, kirándulás, kikapcsolódás, tél
Fotó: Hajdúszoboszlói Fazekasház

Szédítő élmények a Fordított házban

Egész évben látogatható Hajdúszoboszló népszerű turisztikai attrakciója, a Fordított ház, ahol minden a feje tetejére állt: a plafonon sétálhattok, de a parkettát aligha érhetitek el. 12 éven aluli gyerekeknek, nyugdíjasoknak és csoportoknak kedvezményes belépést biztosítanak. A főszezon előtt reggel 10-től este 6 óráig tudtok a csalóka gravitációval játszani. Ez a hihetetlen látvány az egész családnak maradandó élmény lesz!

4200 Hajdúszoboszló, Gábor Áron utca 53. | Weboldal

Hajdúszoboszló, belföld, Magyarország, utazás, kirándulás, kikapcsolódás, tél
Fotó: hajduszoboszlo.hu

Különleges látnivaló: Harangház

Hajdúszoboszló egyik különleges látnivalója a település szélén található Harangház, Oborzil Edit iparművész és Rácz Zoltán építész közös alkotása. A kör alaprajzú, nyitott épület, és a hozzá tartozó, faragott oszlopok és festett jelfák a Szent István parkban kaptak helyet. Azon túl, hogy megcsodálhattok egy csokornyi hatalmas harangot, betekintést nyerhettek a harangöntés, illetve a helyi hagyományok világába is.

4200 Hajdúszoboszló, Szent István park 1.

Hajdúszoboszló, belföld, Magyarország, utazás, kirándulás, kikapcsolódás, tél
Fotó: Hajdúszoboszló Turisztikai Nonprofit Kft.

Kalandozás a Hortobágyi Nemzeti Parkban

A végtelen puszta semmihez sem fogható látványa, izgalmas vadvilág, vezetett tematikus túrák: csak három a sok közül, ami a Hajdúszoboszlóhoz közeli Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság meglátogatása mellett szól. Ez a terület, mint kultúrtáj, 1999 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. Az aktuális programokról, legyen az előadássorozat, távcsöves esti égbolt bemutatás vagy téli túra, a weboldalon tájékozódhattok.

Tovább a weboldalra >>

Hajdúszoboszló, belföld, Magyarország, utazás, kirándulás, kikapcsolódás, tél, természet
Fotó: Novák Adrienn / Hortobágyi Vadaspark

+1 Télűző mulatság a busókkal Hajdúszoboszlón (2026. február 28.)

Február utolsó napján Hajdúszoboszlón csíphetitek el a busókat: délután 5 órától a Mátyás király sétánynál kezdődik a busójárás, ami a Szent István parkig menetel. A programot természetesen káprázatos tűztánc, ősi ritmusokkal kísért tűzgyújtás és egy izgalmas tűzzsonglőr-bemutató teszi teljessé. Az esemény végén hagyományos kiszebáb égetés és látványos tűzjáték gondoskodik arról, hogy a tél híre-hamvát se lássuk a következő hónapokban. Az ingyenes rendezvényhez és a vidám felvonuláshoz bárki csatlakozhat, aki melegebb éghajlatra küldené el a rossz időt.

Tovább az eseményre >>

Romantikus úti célok Valentin-napra és azon túlra: