Az 1927-re a Svábhegyen felhúzott szanatórium egyszerre funkcionált a kor legmodernebb gyógyintézeteként és szemkápráztató luxushotelként is a korabeli források szerint. A falai között pedig a hazai és a külföldi művészvilág nagyjai pihenhettek, gyógyulhattak a legnagyobb kényelemben, valamint élvezhették a környék szubalpin klímájának előnyeit.
Főherceg avatta fel a szanatóriumot
“Akárhova mentem eddig […] Ha hazajöttem, dicsértem azt a helyet, amelyet elhagytam, de a mondataimban mindig volt egy “de” szócska. A Svábhegyi Szanatórium végre az első hely “de” szócska nélkül. Talán Közép-Európának nincsen egyetlen hely, ahol olyan tökéletes komforttal lennének berendezve a szobák, mint itt”
– jelent meg egy olvasói levél többek között az Ellenzékben 1936-ban.
A XX. század közepén több szerkesztőségen is végigfutó üzenet egyik ékes bizonyítéka annak, amiben még csak mélyen reménykedtek és hittek a szanatórium 1927-es átadásakor. Hiszen a június 24-én megrendezett megnyitó egyszerre volt a magyar balneológia és idegenforgalom ünnepe, ahol József Ferenc főherceg is a hazai fürdőügy, illetve az idegenforgalom növelésének egyik méltó eszközét látta a szanatóriumban.
De a főherceg természetesen nem egyedül tette tiszteletét a 430 méter magasan álló, várszerű palotában. Oldalán Anna főhercegasszonnyal érkezett, míg rajtuk kívül megannyi előkelőség, külföldi arisztokrata, újságíró, filmes és fotográfus is megfordult itt.
A népes vendégsereg a felavatáson túl egy időkapszula elrejtésének is a tanúja lehetett. Mivelhogy az ünnepségen a zárókő mellett a falba illesztettek egy ércdobozt is, az aznap megjelent, illetve a szerkesztők jelmondataival és aláírásaival ellátott napilapokkal.
Francia kastélyok pompáját idézte meg az épület
A Horthy Miklós kezdeményezésére felépült intézmény Lechner Ödön két tanítványának, Jakab Dezsőnek és Sós Aladárnak az elképzeléseit tükrözte. A sokakat elkápráztató eredményhez pedig kiváló festőművészek és kisiparosok is hozzájárultak.
A 15 épületből és 64 luxusapartmanból álló komplexum Jakab László orvos vezetése alatt vonult be a köztudatba. És annak, aki betette a lábát a 100 betegszobából álló, svábhegyi műremekbe, a művészi igényességgel berendezett enteriőrtől azonnal elállt a szava.
Nem véletlen, hogy a Magyarság 1927-es számában is úgy hivatkoztak a bauhaus stílusban felhúzott szanatóriumra, mint „a világ egyik legszebben és legjobban berendezett gyógyintézete […] egyesíti a finom úri otthon minden melegségét, a gyógyintézet pontos felszerelésével, és ami a legfőbb, egyesíti kitűnő diétás konyhával.”
Az épület fényét a Resofszky Dezsőné iparművészeti műterméből érkező 54 darab függőcsillár emelte, ám az úri stílusú külcsínért nem csak a lámpások feleltek. Az ablakok üvegein Magyarország elszakított nagyvárosait ábrázoló ecsetvonások díszelegtek, az előcsarnokba belépve pedig színes mozaikkövek tündököltek.
És az épület többi része sem okozott csalódást: az étkezőben vörös bársonybútorok, a fehér szalonban biedermeier stílusú berendezés várta a vendégeket, valamint a gyógyulni vágyókat, akik márványlépcsőn lépdelhettek fel az emeletre.
A színskála minden egyes árnyalatára felhúzott szobák XVI. századi stílusban pompáztak, színes bútorokkal, a berendezéshez illő tapétával, hatalmas tükrökkel, saját terasszal, és minden igényt kielégítő fürdőszobákkal emelve a fényűzést. A pompa mellé pedig tökéletes laboratóriumi felszerelés és kiválóan képzett orvosi kar is társult.
A hazai és külföldi művészvilág krémje járt a falak között
„These place is the paradise of the world” – 1936-ban egy angol üzletember jellemezte földi paradicsomként a három hétig otthonául szolgáló szanatóriumot, amivel feltehetően kevesen szálltak volna vitába.
Az önmagát klimatikus diétás gyógyintézetként meghatározó intézmény ajtaja nem csupán a bel- és idegbetegek részére volt nyitva, hanem az üdülésre, pihenésre és egy kis nyugalomra vágyók számára is. A feltételezésekkel ellentétben pedig igencsak jó áron simíthatták ki a megfáradt idegszálaikat az ide betérők: egy szoba napi ára, ötszöri étkezéssel 20 pengőnél kezdődött 1928-ban, ami a külföldi árakhoz képest 20-40%-kal volt olcsóbb.
A pénztárcabarát luxusszállót pedig a hazai művészvilág is előszeretettel látogatta, hol pihenés, hol pedig felépülés céljából. Így hát többek között megfordult a falak között Babits Mihály és Karinthy Frigyes. Bajor Gizi innen járt a Kamaraszínházba, míg Fedák Sári 1928-ban a szanatóriumban készült – elmondása szerint – élete legszebb és legnehezebb feladatára, a Vigadóban megrendezett magyar daltörténeti hangversenyre.
A művészek mellett a közéleti világ képviselői sem maradhattak ki a jóból. Az állandó vendégek között szerepelt például a főváros egykori főpolgármestere, Ripka Ferenc, de járt itt látogatóba Auguszta főhercegasszony is, Széchenyi Miklós és Károlyi József pedig lábadozni feküdt be a szanatóriumba.
És természetesen a világhírességek is felfedezték a svábhegyi kincset: a számtalan külföldi név között szerepelt Josephine Baker francia énekesnőé, illetve a Metropolitan Opera több tagjáé is.
A meghitt, családias élet Kánaánját élvezhették itt
A Svábhegyen még akkor is sütött a nap, ha Pest sűrű ködbe burkolózott, miközben az óra másodpercmutatója egy fokkal lassabban járt, mint a Duna túloldalán.
“Senki sem siet. Még a lift is lassan jár. Nem rohan úgy, mint Pesten. Itt senkinek sem sürgős a dolga. A vendégnek itt nem szabad idegeskednie […] A vendég itt ül. Mindenki érte él és mindenki azért dolgozik, hogy a vendég jól érezze magát” – írják a Magyar Jövő 1933-as számában.
Az újságban lefestett idilli hangulatot azonban vétek lenne az unalommal teljesen párhuzamba vonni, hiszen a korabeli lapok beszámolói az ellenkezőjéről tanúskodnak. 1936-ban például a város legszebb medencéjeként elhíresült, Hajós Alfréd tervezte svábhegyi strandon debütált az “úszó-tea”.
A találmány egészen a hollywoodi milliárdosoktól repült a Svábhegyig, ahol a fürdő szélén úszó, vörös padokon ültek a vendégek, miközben az uzsonnát a pincérek szolgálták fel nekik. Az eseményen pedig ott volt többek között Honthy Anna, Gordon Zita, Bulla Elma színészek, sőt még a kapurtalai maharadzsa is.
Ezzel szemben télen házi jégpályán, valamint az intézmény melletti ródli- és sípályán szórakoztatták magukat a szanatórium vendégei. Míg a földszinti teraszon elhelyezett fekvőágyakon lég- és napfürdőkkel gyógyultak a betegek.
Ám a szanatórium ajtajain olykor borút és árnyakat hozó felhők is besettenkedtek. Így esett meg például, hogy 1933-ban tanúk vallomása alapján napvilágra került, hogy egykor ki nem fizetett szenet használtak az intézményben. Ez ügyben pedig elítélték a szanatóriumnak az akkor már csak volt igazgatóját és főkönyvelőjét, akik tagadták a vádakat.
A bírósági pereket Györky Béla, a szanatórium igazgatója sem úszta meg, őt 1942-ben marasztalták el a zsidótörvény-kijátszási ügyben. De az is megesett, hogy a halk zeneszót hangos robajok váltották fel. 1943-ban harctérről hazahozott lövedék robbant az épület alagsorában, s ugyanebben az évben Walter-pisztollyal oltotta ki az életét egy beteg a szanatórium falai között.
Bár efféle izgalmak csak olykor borzolhatták a kedélyeket, hisz mint Fedák Sári – színművész, primadonna, Molnár Ferenc második felesége – mondja a Színházi Élet 1929-es számában: „a világ egyik legszebb helyén, a legnagyobb csöndet, nyugalmat mert kivül-belül nyújtja”. S talán Harkányi báró is emiatt választhatta otthonául a szanatóriumot, ahol 1933-ban már öt éve lakott.
Az idill árnyékában
Bár úgy tűnhetett, hogy a szanatórium szekere jól megy, az első három év után mégis csődbe ment, ugyanis Jakab László eladósodott. Ennélfogva egy időre az Angol-Magyar Bank kezelte az intézményt, aminek hála folytatódhattak a fejlesztések.
Ezt követően, 1941-ben a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete lett a soros a tulajdonosi gárdában, a II. világháborúval járó változások pedig a szanatóriumot sem kerülték el. 1944-től rendőrlaktanya volt, majd a németek hadikórházat alakítottak ki benne, miközben a tetőn katonai rádióállomás üzemelt.
A második világégés után 1946-ig az elmegyógyintézet betegeit kezelték az épületben, amelyet 1951-ben államosítottak. Egészen 1979-ig pedig a tüdőtuberkulózissal küzdő betegeket gyógyították a szanatóriumban. Majd a szocializmusban, mintegy 20 évig, 1998-ig működött a III. számú Belgyógyászati Klinika az intézmény falai között. A Svábhegyi Szanatórium az 1990-es évek végétől kong az ürességtől. Egy ideje pedig az Eötvös12 lakópark építkezései zajlanak a területen.