Bármilyen hihetetlennek is tűnik, a fővárosi malmokban őrölt liszt a tengerentúlra is eljutott a XIX. században, sőt a hazai malomipar globális szinten ranglistásnak számított. De vajon mivel alapoztuk meg a jó hírnevünket, milyen volt a hatalmas malmokban dolgozni, és mely üzemekben folyt a munka ebben a virágzó időszakban?
Patakmalmoktól a világhírnévig
Bár Budapest a XIX. században vált a malmok fellegvárává, mint oly sok minden, a malomipar gyökerei is messzire nyúlnak a fővárosban. Aquincum római telepeseinek az idejébe vezetnek el minket, amikor még a patakmalmokban őrölték a búzát, vagy éppen a lőport, ha a király malmáról volt szó.
S talán nem árulunk el azzal nagy titkot, hogy egy ponton a kapacitásuk elérte a maximumot, így a patakmalmokat felváltották a hajómalmok. A ferencvárosi folyópart mentén sorakozó malmokban pedig az 1870-es évekig szorgosan morzsolták a búzaszemeket. Később lassacskán elkezdték leváltani őket, viszont a vízimolnároknak otthont adó városrész később is fontos szerepet vállalt a tengerentúlon is ismertté vált malomipar történetében.
De mi repítette egészen a világhírig a fővárosi malomipart?
Röviden: a szükség, a gőzgép és Széchenyi. Az ország a XIX. században a monarchia éléskamrájává vált, azonban a megnövekedett lisztigényt már nem bírták tempóval a hajómalmok. Itt jött a képbe Széchenyi, aki mindenáron azon volt, hogy az Angliában, Svájcban és Olaszországban látott új technológiát hazánkban is elterjessze.
Ennek meg is lett az eredménye, 1841-ben elkezdte az őrlést Pest első gőzüzemű hengermalma, a József Hengermalom. 1884-re pedig eljutott a főváros odáig, hogy 13 budapesti gőzmalom termelte meg az országban megőrölt 13,8 millió métermázsa búzának a 40%-át, miközben hazánkban több mint 17 000 malom működött összesen ekkor.
„Budapest gyomrában”, Ferencvárosban gombamódra szaporodtak a malmok, a városrész kedvező földrajzi fekvése miatt. A Soroksári úton az egymást érő 4–5 emeletes épületek között pedig ott voltak a legnagyobbak, a Concordia, a Pesti Molnárok és Sütők Részvénytársaság malmai vagy éppen a Gizella Malom is. Ezen téglatömbök elhagyhatatlan kiegészítőjeként megépült a főváros legnagyobb gabonaraktára is, a sóháznak pedig a mai Corvinus épülete adott otthont.
A malmok híre messzi földekre szállt
A magyar luxuslisztet Nyugat-Európába, Brazíliába, Japánba, Oroszországba, Törökországba, Sziléziába is szállították. Budapest Európa legnagyobb malomipari központjává vált a századfordulóra, míg a világranglistáról a második helyet hozta el Minneapolis után.
Mindez számokban kifejezve pedig a következőt jelentette: a Habsburg-birodalom kiviteli adatai alapján megbecsülve, 1862-ben 4,6 millió forintra rúgott a pest-budai malmok lisztkivitelének az értéke. A XIX. század végére pedig évi egymillió tonnánál is nagyobb teljesítményt nyújtottak a budapesti malmok.
Az Atlanti-óceánt is átívelő ipari diadalmunkat segítette, hogy egészen 1900-ig nem kellett a külföldről érkező gabonáért vámot fizetni, de természetesen nem ez volt az egyetlen oka a világsikernek. A nemzetközi elismerésekhez a finom, minőségi liszt mellett, valamint Budapest gazdagsági fejlődésén túl hozzájárultak a külföldön feltalált, azonban itthon továbbfejlesztett szerkezetek.
Ilyen volt a malomipar legfontosabb berendezése, a hengerszék, amely külföldi technológián alapult, ám Mechwart András legendás feltaláló nevével forrt össze örökre. Míg a szintén világszerte elterjedt síkszita teljes egészében magyar találmány, amelyet Haggenmacher Károlynak köszönhetünk.
Vagyis a külföldön is megbecsült magyar lisztet a legmodernebb, legnagyobb kapacitással rendelkező, legjobban felszerelt malmokban őrölték. Ezen technológiai újítások pedig egészen megbabonázták a földkerekséget, hisz még Amerikából is hozzánk jöttek ellesni a modern lisztőrlés fortélyait.
Akik a siker árnyékában álltak
A jól menő malomipar egyes források szerint biztos megélhetést jelentett több ezer munkásnak, bár a siker árnyékában robotolók bérei ezt nem feltétlenül tükrözték. Fizetésükből leginkább csak krumplira futotta, és a Munkás Heti Krónika szerint napi bérük a létminimumot sem biztosította.
A munkások védőmaszk nélkül, kavargó por közepette cipelték a lisztes zsákokat reggeltől estig, sőt egészen 1906-ig még a vasárnapi szabadnapot sem adták meg nekik. A kizsákmányolásuk közepette a vállalatok gyorsan törtek előre, miközben a tulajdonosok zsebe egyre nagyobbra dagadt. Tehát nem véletlen, hogy az első magyarországi szakszervezetet a malomipari szakdolgozók hozták létre a századfordulón.
A szárnyaló malomiparnak legvégül az I. világháború vetett véget: az 1920-as években magyar koronában milliárdoktól kellett elbúcsúznia a nemzetközi ügyleteket kötött malmoknak. Emellett a legjelentősebb piacának, gabonakészletének, és a munkásainak is búcsút kellett intenie.
Majd 1947 után megkezdődött az államosításuk, és 1952-ben már csak és kizárólag állami üzemekben folyt a kenyérgabona-őrlés. Végül szépen lassan lebontották vagy éppen átalakították a világhíres lisztet őrlő malmokat.
Az egykor virágzó malomipar legjei
A Hild József tervei alapján felhúzott József Hengermalom létrehozására 1838-ban alakult meg a Pesti Hengermalom Társaság, majd 1841-ben az üzem a fővárosi malomipar bölcsőjeként kezdte meg működését. A főváros első gőzmalmának megnyitásához vezető út azonban igencsak döcögősre sikerült. A budai kismalmosok ugyanis ott tettek keresztbe a projektnek, ahol csak tudtak.
Ám a hadakozásuk nem állította meg Széchenyit, így Európa egyik legkorszerűbb hengermalma svájci mintára felépülhetett. A saját gépműhellyel és öntödével is rendelkező üzem falai között pedig még Ganz Ábrahám – a Ganz-gyárak atyja – is dolgozott. Bár pénzügyi szempontból nem számított követendő példának, mégis hatására a malom- és gépipar az egekben szárnyalt, és sorra jelentek meg a malmok a fővárosban.
Ezek közé tartozott a Concorida is, a főváros legnagyobb kapacitású gőzmalma, ahová még Amerikából is érkeztek molnárlegények, hogy a szakma egy-két csínját-bínját elsajátítsák. Miközben reggelente mintegy 350 városlakó vette célba munkába menet a Soroksári út 24-et, ahol 1865-től állt az üzem.
A Concordia igazi túlélőként állta a sarat az alapítását követő évtizedekben, több tűzvészt – köztük egy 5 milliárd kárt okozót – is átvészelt, sőt még az I. világháború utáni csődközeli helyzetből is kilábalt. Nem úgy, mint a cég akkori vezetője, Hönich Henrik, akinek a lelkét megtépázták a malom hitelproblémái, és 1926-ban kioltotta az életét. Végül a Concordiában 1939-ig folyt a munka, jelenleg pedig kormányhivataloknak és lakóházaknak ad otthont.
Hajdani malmok újjáéledése
Az egykori, ipari épületek sorsa szinte annyiféle módon változott – például irodaházakká, lakásokká –, ahányan voltak, akadt azonban néhány üzem, amelynek még különösebben alakult a helyzete. Ezek közé tartozik a Gizella Malom, amelyet a Krausz-Moskovits család építtetett 1880-ban. A szeszgyáros, Krausz Mayer az épület nevét nem a véletlenre bízta, ugyanis megígérte fiának, hogy a szerelméről – aki a város egyik legszebb lánya és egyben Krausz támogatójának unokája volt –, Dalnoky Gizelláról nevezi el.
A Gizella Malomban már 1400 lóerővel hajtották a gyár gépeit, ami igencsak nagy előrelépésnek számított a József Hengermalom gőzgépeinek 30 lóerős teljesítményéhez képest. A tűzvészek pedig ezt az épületet sem kerülték el, így például egy 1921-es eset után 20 millió koronás kárt könyveltek el az üzemben.
A második világháború alatt a németek anyagraktárává avanzsált az épület, ahol az őrlést végül az 1960-as években állították le. Jelenleg pedig loftlakásoknak, illetve a Malom Átrium Galériának ad otthont az egykori Gizella Malom. A lenyűgöző otthonok, illetve a képzőművészeti alkotások a múltból meghagyott külső vázak mögött rejtőznek, míg belül egy teljesen új épület fogadja az ott lakókat.
Ezzel szemben a Budai Hengermalom egykori épületei közül kettőt még ma is teljes valójukban láthatunk, sőt a Kopaszi-gát melletti üzemben szintén meglátták a fantáziát. De mielőtt előre szaladnánk, nézzük meg, hogy mivel is írta bele magát a malomipar történetébe az újbudai malom.
A világhíres ipar utolsó előtti szereplőjeként épült Budai Hengermalmot a vasbetonépítés atyja, Zielinski Szilárd álmodta meg. Így hát a szokásos fa- és téglaszerkezet helyett francia technológiát alkalmaztak az 1909-re vagy 1911-re felhúzott épületen, amelyet az egyik legtovább őrlő budapesti malomként tartunk számon.
Tudniillik egészen 2005-ig folyt itt a termelés, s most úgy látszik, hogy lassan új szerepet ölt majd magára a telep. Ugyanis még 2023-ban elindult a VALYO és az Építész Stúdió együttműködésében a Hengermalom projekt, amelynek célja, hogy egy új, közösségi és kulturális központot hozzanak létre az üzem területén. Ennek köszönhetően tavaly októberben nem mindennapi programsorozat keretein belül nyitotta meg kapuit a telep. Jelenleg pedig már a hasznosítási stratégia is kész, az előkészületek zajlanak, a próbaüzem pedig várhatóan 2025-ben indul, hogy végre új életet leheljenek a Budai Hengermalomba.