Míg József Attila gyermekkoráról, heves szerelmi kapcsolatairól és tragikus haláláról sokszor olvashattunk, Makón töltött, rövid, de annál tartalmasabb időszakáról keveset hallani, annak ellenére, hogy az általa Maros-menti Konstantinápolyként emlegetett település magánéletében és munkásságában is jelentős szerepet töltött be. A ma 87 éve elhunyt költőre emlékezünk.
Nővére és férje 14 éves korában küldték le József Attilát Makóra, hogy a jó hírű makói gimnáziumban folytassa tanulmányait. Nem messze innen éltek távoli rokonai, akik segítségére számíthatott.
Az ifjú Attila vonata 1920. október 1-jén futott be a makói állomásra Budapestről, majd onnan, kezében egy bőröndöt helyettesítő vesszőkosárral bandukolt el jövendőbeli lakóhelyéhez, a Délmagyarországi Közművelődési Egyesület internátusához. Az egész utat betegen tette meg, majd a településen töltött első napokban is láz gyötörte, így a kezdeti honvágyat a rossz közérzet is nehezítette.
Kiközösítéstől osztályelsőségig
Attila az akkor nyolcosztályos gimnázium 5. osztályába iratkozott be, de mivel ő négy polgárit végzett, különbözeti vizsgát kellett tennie latinból és matematikából is, és jelentős hátrányból indult. A vizsgákra való készülés és a tanárok által adott különórák miatt nem ment könnyen a beilleszkedés, strébernek csúfolták és kiközösítették.
Az ottani fiúk számára idegen fővárosi beszédstílusa és ruhái miatt megkapta a Miszter becenevet, ami az egész itt töltött ideje alatt végigkísérte, több iskolai füzetén is feltűnt, és itt szerzett barátai mindig is így emlegették.
A kezdeti nehézségek ellenére idővel befogadta a közösség, és több életre szóló barátságra is szert tett, egykori társai fanyar humorát, gyors észjárását és hevességét emelték ki. Egy minden csínyben részt vevő, folyamatosan verseket író és szavaló diákként emlékeztek rá, aki kevés tanulással is nagy tanulmányi sikereket ért el.
A különbözeti vizsgák sikeressége után a következő tanévben osztályelső lett, az önképzőkörben is sikeresen tevékenykedett, és egy iskolai lap megalapítását is elkezdte szervezni.
Első szerelmek
Ahogy kezdte megszeretni új életét, úgy kezdett el egyre inkább érdeklődni a lányok iránt is, itt kezdődött az egész életét végig kísérő szerelem utáni vágyakozás, és itt születtek első szerelmes versei is.
Első kiszemeltje az internátus igazgatójának lánya, Gebe Márti volt, akinek nagy sikere volt a bentlakó fiúk körében. Míg sokan nyíltan udvaroltak neki, Attila versekkel próbálta meghódítani Márti szívét, amiket a lány testvéreinek segítségével, a szobája ajtaja alatt becsúsztatva juttatott el hozzá. A csodálatos sorok ellenére a lány végül elutasította a közeledését, ami a költő első öngyilkossági kísérletéhez vezetett, amikor 60 szem aszpirint vett be internátusi szobájában.
Az incidens miatt kirúgták az internátusból, így miután két hét után kiengedték a makói kórházból, nem volt hova mennie. Ekkor fordult egyik támogatójához, Espersit Jánoshoz, a kor híres ügyvédjéhez és mecénásához, aki befogadta otthonába. Attila a vendégszobát kapta, ami közel volt János bácsi egy szem lánya, Espersit Mária, Caca szobájához. Espersit János nagy reményeket fűzött Attila tehetségéhez, ezért a fiatalokat a következő felszólalással mutatta be egymásnak:
Bemutatom a kislányom. Neked pedig a jövendő Petőfi Sándorát.
A lány ugyan több verset is kapott, nem vette komolyan Attila közeledését, aki pedig nem sokkal később egy közelben lakó lányt, Szilágyi Katót kezdte el ostromolni szerelmével. Neki a kerítésen át dobálta a papírgalacsinokra írt verseket hosszú heteken át.
Makó, a szellemi szülőváros
Míg magánéletében és személyiségfejlődésében is jelentős mérföldkőnek számítottak a Makón töltött évek, első szakmai sikereit is itt élte meg, miután 1922 tavaszán felfigyelt a tehetséges diákra a makói értelmiségi elit. Így ismerte meg a már korábban említett Espersit Jánost is, akinek lakása a makói és szegedi írók és művészek egyik központja volt.
Még ebben az évben megjelent Szegeden első verseskötete, a Szépség koldusa, melynek előszavát maga Juhász Gyula írta, akit szintén Makón ismert meg. Ő ezekkel a sorokkal indította útjára az olvasót Attila könyvében:
Emberek, magyarok, íme a költő, aki elindult magasságba és mélybe, József Attila, szeressétek és fogjátok pártját neki.
A Makón töltött évek 1923-ban értek véget, amikor az érettségi vizsga miatt visszautazott Budapestre. Az évek során több alkalommal is visszatért Makóra, az itt töltött idő, az itt megismert barátai és az itt szerzett élmények pedig élete végéig elkísérték.