Talán ma már meg se akad rajta a szemünk, holott a Ferenciek terén álló Királyi Bérpalota a főváros világvárosi törekvéseinek egyik fontos részeként épült, és korának legelegánsabb és egyben legdrágább bérházának számított. Külseje messziről sugallta építtetőjének rangját, ám ezen túl is volt mivel megjelennie a korabeli újságok hasábjain.
Egy eltűnt klasszicista városközpontról
Az impozáns épületek és a csodás Gellért-hegyi panoráma kíséretében áthajtva az Erzsébet hídon Budára talán eszünkbe se jut, hogy ez régen nem ment ilyen könnyen. Pedig jó pár évvel ezelőtt 120 ház bánta Budapest azon világvárosi ambícióit, amelynek köszönhetően kiépült a párizsi mintát követő sugaras-gyűrűs úthálózat, és felhúzták a Szabadság és az Erzsébet hidat.
A XIX. században a belváros ezen részét klasszicista városközpontként ismerték, ahol még a német szó volt az irányadó, s az idilli, hangulatos terek
olyanok voltak, mint a cukrászdobozok. Ott keringőzött a napfénnyel a dunai szél; ragyogtak az állomáson a bérkocsik […] tiszta ruházatú öreg nyugdíjasok üldögéltek a padokon […]
– legalábbis Krúdy visszaemlékezése szerint. Ám a keskeny, rövid utcák egy idő után nem bírták el a Duna felé egyre inkább növekvő forgalmat, így 1894-gyel kezdődően néhány év alatt eltűnt e városkép, vele együtt a Városháza, az Atheneum, a Grassalkovich-palota, valamint a Kúria, amelynek helyén felépült 1901-re a Királyi Bérpalota.
A Habsburg-család öröksége
A kifejezetten a király akaratából felhúzott díszes épület a Klotild-palotákkal együtt szintén az urbanisztikai törekvéseket támogatta, és az épületegyüttes egy olyan világvárosi építészeti atmoszférát teremtett meg, amely a XIX. és a XX. század fordulóján vonzóvá tette a polgári életformát a mai Ferenciek terén.
Bár a Királyi Bérházat a Habsburg-család építtette, a megrendelés a Császári és Királyi Magán Családi Alapok Igazgatósága, a család magánvagyonát felügyelő társulat nevén futott. A büdzsé pedig nem volt túlzó egy ilyen épülethez képest, 2 millió koronára se rúgott, ugyanis I. Ferenc József igencsak korlátozta azt. Vigyázó szemét a tervrajzokról sem vette le, azokat tüzetesen átnézte, sőt még az építkezésen is járt.
Végül a minőségre nem lehetett panasza, hiszen a kor legkiemelkedőbb építészei, Korb Flóris és Giergl Károly álmodták meg a késő-eklektika és a szecesszió jegyeit is magán hordozó épületet. A kivitelezést pedig Havel Lipót cége végezte, amelyhez nagyjából 500 másik budapesti épület is kötődik. Természetesen a mesteremberek terén sem hagytak alább: az üvegterveket Róth Miksa készítette, míg a kerámiák a Zsolnay-gyárból, a kovácsoltvas kapuk, valamint a lépcsőházi korlátok Jungfer Gyula gyárából származnak.
A megépültekor a város legelegánsabb és legdrágább épületének számított a bérház. Az udvart oly gyönyörű, üvegtáblával fedett csarnok helyettesítette (és helyettesíti a mai napig), hogy az anno még a királyt is meglepte. A lenyűgöző belső udvar pedig két lépcsőházat köt össze, ahol a korlátok napraforgóra mintázva követik egymást napjainkban is.
A Királyi Bérpalota egykoron azonban nem csupán Budapest szépségét volt hivatott emelni: eredetileg fő funkciója az volt, hogy otthont adjon a Habsburg főnemeseknek és az államhivatalnokoknak. Így a néhány irodán, 12 üzlethelyiségen túl 24 lakás foglalt helyet benne. Az itt lakók pedig elmondhatták magukról, hogy a háziuruk maga a király, aki természetesen nem saját maga intézte az ügyeket. Bár egyes források szerint az ő jó szívére vallott, hogy a stájgerolást kiűzték az épületből, vagyis a bérházban élőknek nem kellett félniük a lakbérárak emelkedésétől.
Életképek a XX. századi Ferenciek teréről
A földszinti üzletek sora arra enged következtetni, hogy a ház lakói akár a bevásárlást is intézhették helyben, hisz volt itt kesztyűs, fehérneműkereskedő, nyereggyáros, művirág- és dísztollárus, perzsaszőnyeg-nagykereskedő, de még egy fiumei alapítású kávé-, tea- és rumbehozatali cég raktára is. Ez utóbbi, a Fratteli Deisigner egyébként arról volt híres, hogy az országban egyedüliként, termelőktől szerezte be a portékáit.
Ám mind közül talán a legnagyobb szenzáció az American Shoe Company Ltd.-t övezte, amely arra vállalkozott, hogy a legjobb amerikai cipőmárkát képviselje Magyarországon. A minőségen túl berendezése is megér egy-két szót, hisz az oly különleges volt, hogy egész Európában nem akadt párja. Így hát nem véletlen, hogy 1912-ben eképpen írt megnyitásának napjáról a Pesti Hírlap:
Ebben a királyi bérpalotában olyan esemény történik ma, amely a főváros fejlődésében korszakalkotó jelentőségű. […] ennek az új üzletnek a berendezése […] az esztétika legmodernebb követeléseinek betartásával olyan különleges típusát adja az áruháznak, amely utánzókra fog találni, de elődje még nem volt.
Ugyanakkor a cipőbolt az újdonságok sorában nem állt egyedül. Társa az akkor egész Magyarországon egyedülállónak számító vállalkozás, a Boarding Hungarian volt, amelynek megnyitásának hírét még az 1901-es Vasárnapi Újságban lengették be. A magyar származású drezdai menyecske biznisze pedig nem volt más, mint a mai Airbnb őse.
Bármelyik turistát is sikerült errefelé csábítani az akkor nem mindennapinak számító vállalkozással, biztos nem unatkoztak. Aki 1902 decemberében járt Budapesten, egy nemzetközi macskakiállítás érdekességeit csodálhatta meg, köztük Dodot, az álarcos angóramacskát.
Ám mindenképp megérte 1904-ben is a Királyi Bérpalotában megszállni, ugyanis ekkor jótékony célú műkedvelői kiállításnak adott otthont az épület, ahol a kiállított, majdnem 500 festmény, szobor és dísztárgy többnyire a főúri világ és az arisztokrácia tagjainak alkotása volt. Így hát Mária Terézia főhercegnő olajfestménye, I. Ferenc József 1843-ban készült gyermekkori rajza vagy éppen Izabella főhercegasszony felvételeit is láthatták a kiállításra érkezők.
A korabeli sajtóban azonban nem csupán a szenzációk miatt kelt híre az épületnek. Történt egyszer ugyanis, hogy a ház perbe keveredett egy nemesi családdal. A vita tárgyát okozó, ominózus eset 1927-ben esett meg, amikor is a Királyi Bérpalotáról rázuhant egy kőtörmelék Rohan Ralph hercegnére, aki súlyosan megsérült. Szerencsére a nyílt sebek, a zúzódások és a törött csontok begyógyultak, s ezt követően az asszony férje a bírósághoz fordult.
Merre fújta a történelem szele a palotát?
A ház életében az egyik legnagyobb változást az 1919-es tanácsköztársaság hozta el, amikor elűzték a királyt, aki magával vitte az adminisztrációt, akik közül sokan az épületben éltek. Ralph hercegné esete pedig nem volt egyedüli, az 1930-as években az épületről sorra hullottak le a kőburkolatok, így Havel Imre építőmester vállalata tatarozta a homlokzatot. A II. világháború sem kímélte a palotát, ekkor a tetőszerkezet nagy része, illetve a keleti legfelső emelet teljesen megsemmisült.
A bérházat 1949-ben államosították, s a homlokzaton a háborús károkat csupán 1963-ban állították helyre. A XX. század végére igencsak leromlott az épület állapota, ekkor az üvegtető omladozott, a tető folyamatosan beázott, életveszélyes volt az elektromos hálózat, és még lehetne sorolni. Végül egy hosszú éveket felölelő renoválás mentette meg. Az újjáéledt épületben ma 66 lakást találhatunk, köztük irodákkal, elegáns szállókkal.