Október 9-én kezdődik, és egészen 22-éig várja az érdeklődőket a negyedik Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál. A klasszikus és kortárs zene nemzetközi sztárjai, műfajteremtő formációk és a maguk területén kiemelkedő alkotók érkeznek Budapestre, és persze a sokszínű programkínálatban ezúttal is helyet kap az irodalom és a képzőművészet is.
Az eseménysorozat nagyszabású nyitányán az Árpád-házi Szent Erzsébet történetéből született oratórium, a Szent Erzsébet legendája elevenedik meg nagyszerű hazai és nemzetközi szólisták, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, valamint a Nemzeti Énekkar és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara előadásában. A címszerepet a kiváló svájci drámai szoprán, Gabriela Scherer énekli, az este karmestere pedig nem más, mint a zenekar főzeneigazgatója, Vashegyi György.
A generációja egyik legjelentősebb karmestereként számontartott Vaszilij Petrenko mindig is rendkívüli becsben tartotta Liszt művészetét, bensőséges kötődésének köszönhetően pedig Dvořák- és Bartók-művek mellett egy Liszt-darabot is vezényel a Royal Philharmonic Orchestra koncertjén. Külön öröm, hogy az esten a Liszt-specialista Balog József foglalja el méltó helyét a zongoránál.
A Liszt Ünnepet jellemző műfaji sokszínűség jegyében az eseménysorozaton természetesen a könnyedebb műfajok is helyet kapnak. A különféle zsánerekkel merészen kísérletező, Bach életművét és a technót ugyanolyan lelkesedéssel tanulmányozó luxemburgi születésű zongorista-zeneszerző, Francesco Tristano koncertjén a klasszikus zene felől érkezők éppúgy megtalálhatják a számításaikat, mint a modernebb műfajok rajongói. A saját, alien popra keresztelt műfaját megteremtő, idén negyvenéves legendás zenekar, az Einstürzende Neubauten európai turnéja keretében vadonatúj albumának dalait hozza el a fesztiválra.
Barabás Lőrinc és a Jazzical Trio közös koncertjén is a műfajok találkozásáé a főszerep: az esten több, Liszt Ferenc zenéjére reflektáló kompozíció is elhangzik, megőrizve az eredeti művek fő témáit, ismerős dallamait és karakterjegyeit.
Harmadik alkalommal tér vissza a Liszt Ünnep és az Akvárium közös könnyűzenei minifesztiválja, az Isolation Budapest, amely idén is a színtér legkurrensebb előadóit és formációit hívta meg az angol dalszerzőszcénából jól ismert Jake Buggtól az egykor David Bowie-t is a rajongói közt tudó Clap Your Hands Say Yeah-ig.
Szinte már hagyomány, hogy a kortárs táncot a cirkuszművészettel ötvöző Recirquel itthon a Müpa fesztiváljain mutatja be legújabb produkcióját. A Vági Bence koreográfiájával és rendezésében látható Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszáról mesél az együttes védjegyévé vált cirque danse nyelvén.
Ismét a Liszt Ünnep keretében valósul meg a kortárs irodalom hazai és nemzetközi alakjait felvonultató Margó Irodalmi Fesztivál, amelyen a kötetbemutatók, beszélgetések és író-olvasó találkozók mellett az Anima Sound System, Vecsei H. Miklós és a QJÚB, valamint Kollár-Klemencz László koncertjét élvezhetik a látogatók. Ugyancsak a „fesztivál a fesztiválban” hagyományt erősíti a Múzeumkert egész napos családi kavalkádja, a PONT Fesztivál, amelyen idén a török kultúrával ismerkedhetnek meg az oda látogató kicsik és nagyok.
A képzőművészet rajongói is igen gazdag kínálatból válogathatnak: a Magyar Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum kiállításain túl Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb kortárs nemzetközi képzőművészeti vására és Magyarország legnagyobb művészeti kiállítása, az Art Market Budapest is a Liszt Ünnep keretében nyitja meg kapuit.
További részletek: lisztunnep.hu