5 meseszép kerékpárút Budapesten és környékén, amely lenyűgöző tájakon vezet végig

Elindult a kerékpárszezon, pattanjatok hát két kerékre és fedezzétek fel Budapest és környékének legszebb látványt ígérő bicikliútjait. Útközben pedig ne felejtsetek el gyönyörködni a természeti kincsekben!

A Szilas-patak mentén a Naplás-tó felé

A TÉR_KÖZ projektnek köszönhetően két évvel ezelőtt egy teljesen út kerékpárút épült a XVI. kerületi Nógrádverőce út egy szakaszán a Szilas-patak menti kerékpárúthoz kapcsolódva. Az újításnak köszönhetően gond nélkül eljuthatunk már kétkeréken is a szellemesen Budapest Balatonjaként is aposztrofált, kellemes hangulatú Naplás-tóhoz. A bringázás után érdemes felfedezni a tavat körbeölelő, a cinkotai Kis-erdőn át futó tanösvényt, amely a tó lápos és mocsaras élővilágával ismertet meg bennünket, a kilátóból pedig megcsodálhatjuk a tóvidéket.

Fotó: Budapest Városháza Facebook

Biciklitúra a Csepel-sziget körül

Sokan talán nem is sejtik, de a Csepel-sziget is bejárható biciklivel kellemes tempóban. Utunk a Ráckevei-Duna közelében futó alacsony forgalmú utakon vezet végig, eközben pedig útja ejthetjük Szigetszentmiklóst, ahol érdemes bejárni a 700 méteren vezető Úszóláp tanösvényt, megfigyelve a térség különleges állatvilágát. De akár tovább haladhatunk Szigethalom felé is, ahol egy vadaspark várja kedves lakóival a kicsiket és nagyokat egyaránt. Ha pedig útközben megéheztek, érdemes betérni a Duna-parti büfébe, ahol mindenki találhat kedvére való fogást.

A Csepel-sziget legszebb pontjairól itt írtunk bővebben:

A Duna mentén Szentendre felé

Nem kérdés, hogy az egyik legnépszerűbb Budapest-környéki kerékpárút a Szentendréig tartó útvonal, amely szinte végig a Duna partján vezeti végig a kerékpárosokat. Ennek köszönhetően a Római-parton és a Lupa-tó mellett is elhaladunk, lenyűgöző természeti képekkel tarkítva, sőt, ezeken a pontokon akár egy kellemes pihenőt is tarthatunk. A végállomás nem kevésbé nagyszerű, hiszen Szentendre mindig nyüzsgő korzója számtalan izgalmas programlehetőséggel és gasztrohellyel vár.

blank
Fotó: Békési József

Két keréken Szobtól Vácig

Szobtól Vácig az EV6-os kerékpárúton fedezhetjük fel a Dunakanyar további kincseit, miközben úton-útfélen az ország leggyönyörűbb panorámapontjaiban gyönyörködhetünk. A szobi vasútállomásról indulva nemsokára a folyó partján álló Luczenbacher-kastélyhoz érünk, innen ráfordulunk az EV6-os kerékpárútra, amely először az egyedülálló szecessziós stílusú katolikus templomával büszkélkedő Zebegény felé kalauzol minket. Továbbhaladva Nagymaros magával ragadó panorámája vesz le bennünket a lábunkról, a szemközti hegységek fái között megbúvó Visegrádi vár látképével. Kismaroson át Verőcéig egy kis időre búcsút kell intenünk a Duna-parti kerékpárútnak, viszont cserébe az országúti útvonal ártéri erdő felé vezet minket. A vadregényes vidéken átvágva végül egyhamar Vácon találhatjuk magunkat.

blank
Fotó: Majdán István

Körtúra Pilisszentlászló környékén

A változatos terepviszonyok kedvelőinek egy kellemes körtúrát ajánlunk Pilisszentlászló környékén. A Kis Rigó Vendéglőtől kezdődő szakasz a Sikárosi-rétig vezet, ahol érdemes egy kis pihenőt tenni, mert innentől kezdődik egy erdei szerpentin. Egy biztos, lenyűgöző kilátás fogad bennünket ezen az úton, hiszen a lent elterülő völgy mellett a Budai-hegység egyes vonulataira is ráláthatunk tekerés közben. Ezután elérünk egy erdészeti aszfaltutas szakaszhoz, ahol már igazából nem is kell tekerni, ha pedig bírjátok még, akár megkoronázhatjátok a túrát egy kis hegymászással is.

blank
Fotó: Aktív Magyarország

Vonattal könnyedén megközelíthető úti célok: