Soroksár kincsei: 5 mesés látnivaló tavaszi kikapcsolódáshoz

Budapest legfiatalabb kerülete számos izgalmas látnivalót rejteget, amiket érdemes felfedezni egy kellemes kora nyári nap alkalmával. A Duna közelsége egészen egyedi bájt ad a környéknek, így Soroksár tökéletes úti cél lehet azoknak, akik egy kis időre kiszakadnának a városi nyüzsgésből.

Molnár-sziget

A Soroksári-Duna-ág legnagyobb szigete a Tüskevár kis-balatoni hangulatát hívja életre, ami újra és újra magával ragadja az erre járókat. Nevét egykori funkciójáról kapta, ugyanis régen rengeteg vízimalom őrölt nap mint nap az akkor még jóval kisebb területen. A vadregényes sziget a mai méretét az iszapfeltöltődésnek köszönheti, így nem meglepően az 1960-as évektől egyre nagyobb üdülőövezet alakult ki itt. Népszerű úti célnak számít a kirándulók körében is, hiszen a fővárostól tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, nádasokkal övezett területre érkezve teljesen megszűnik a város zaja, és egy igazi kis nyugalom szigeteként szolgál. Elhelyezkedésének köszönhetően a kirándulók mellett számos természetbe vágyó kerékpáros is megfordul itt, a vízen pedig rengeteg evezős is elhalad.

Fotó: László Orsolya

Soroksári Botanikus Kert

A Soroksári Botanikus Kert már több mint 60 éve várja a látogatókat, emellett pedig hatalmas szerepe van a botanikus kutatások segítésében és oktatásában is. A kert legértékesebb és egyben legsérülékenyebb része a láprétrezervátum, ahol 12 hektáron őrzik ritka és védett növényfajok nagy egyedszámú populációit annak érdekében, hogy minél tovább fennmaradhassanak az utókornak. A látogatók kedvence a virágos láprét, ami különösen mutatós a tavasztól nyárig tartó időszakban. A kertben időnként sor kerül izgalmas programokra is, a tematikus sétáktól kezdve a kiállításokig, ezekről érdemes Facebookon tájékozódni.

1238 Budapest, Túri István út 2. | Weboldal

blank
Fotó: Soroksári Botanikus Kert Facebook

Halas Guszti

Hatalmas vendégszeretetével, árnyas kerthelyiségével és mesteri sült halaival várja a vendégeket a nemcsak a környéken, hanem az egész országban híres halsütöde, a soroksári Halas Guszti. A fákkal körbevett hangulatos kerthelyiségben strandételek sokaságával csillapíthatjuk éhségünket, a hekktől kezdve a különféle kolbászokon át a mennyei palacsintákig. A hekken kívül természetesen több halfogásból is szemezgethettek: harcsát például rántva, halászléként és harcsakolbászként is kérhettek, a dunai táj pedig megkoronázza az élményt.

1237 Budapest, Vízisport u. 34. | Weboldal

blank
Fotó: Halas Guszti Facebook

Még több halas finomság:

Zöldvárosi Élményfarm

Az igazán méltó természeti környezetben, a Péteri-majori Tangazdaság több mint 100 hektáros területén található, folyamatosan bővülő Állatudvar fő célja a hazai és a világ különböző táján élő háziállatok bemutatása. Mindemellett, a helyi vadásztársaság részvételével egy vadaskert is várja itt a látogatókat, ahol a vadak mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást. Természetesen izgalmas programokból sincs hiány: az állatsimogató mellett csacsikocsizásra, íjászatra és közös sütögetésre is van lehetőség, május során pedig elindulnak a túrakenus kirándulások is, amelyek keretében a Molnár-sziget madarait leshetik meg a résztvevők.

1238 Budapest, Túri István út 2. | Weboldal

blank
Fotó: Zöldvárosi Élményfarm Alapítvány

Tündérkert Szabadidőpark

A Molnár-sziget gyönyörű zöldövezetében található a Tündérkert Szabadidőpark, ahol garantáltan mindenki megtalálja a neki tetsző programot és izgalmas élményekkel tér majd haza. A hatalmas zöldterületen események kavalkádja várja az erre járókat, a sportprogramoktól kezdve a változatos piacokon és szórakoztató gyerekprogramokon át egészen a különböző műfajú koncertekig. A jó idő beköszöntével a szabadtéri programokon lesz a hangsúly az elkövetkezendő hónapokban, többek között thai chi edzések, bolhapiac és családi programok közül válogathattok. A játszótéren, aminek egy része a nyári hónapokban vizes játszótérként üzemel, mászóka, kötélmászóka, homokozó, hinta, csúszda és rugós játékok várják a gyerekeket.

1238 Budapest, Molnár utca 118. | Weboldal

blank
Fotó: Tündérkert – Molnár-sziget, Soroksár Facebook

Hangulatos vízparti helyeket is találhattok Soroksáron: