3 elképesztő ősbükkös az országban, ahol lenyűgöző famatuzsálemek között barangolhatunk

Fedezzétek fel országunk lenyűgöző ősbükköseit, ahol a több száz éves, égig törő bükkfák között barangolva szemtanúi lehettek, hogy miképp formálja a természet e vadregényes erdők festői arcát.

A Zselic páratlan kincse – Almamelléki ősbükkös

Egy több mint 200 éve itt álló, érintetlenül hagyott vadregényes világ közepébe csöppenhetünk bele a Zselic szívében. A felénk magasodó több száz éves, csodálatos faóriások a Dunántúl egyik legnemesebb erdőkülönlegességét alkotják a mintegy 6 hektárnyi kiterjedésű területen, amely gondos gazdájának, Biedermann Rezsőnek köszönhetően maradt fenn. Ugyanis egykoron a báró nem engedte kivágni az erdőt, s ezáltal lehetünk tanúi ma is a 200 éve itt folyó természetes erdődinamikai folyamatoknak.

Az ősbükköst a Kikerics Erdészeti Iskola mellől induló Sasréti tanösvényen fedezhetjük fel. A 2 km hosszú tanösvényen kalandozva nemcsak a természetben gyönyörködhetünk, hanem megismerhetjük a helyi lágyszárúakat, láthatjuk az erdő természetes megújulásának jeleit, illetve a kihelyezett tábláknak köszönhetően a különböző fafajokat is könnyen felismerhetjük. Ha pedig május 1. és október 31. között járunk erre, akkor az Almamellék és Sasrét között robogó kisvasútról, a Zselici Csühögőről is élvezhetjük a dimbes-dombos zselici táj szépségeit.

Fotó: Györkő Zsombor

Famatuzsálemek a Nagy-Alföldön – Szentegáti ősbükkös

Igazi növényföldrajzi különlegességnek lehetünk szemtanúi a Szentegáti erdő Természetvédelmi Területen, amelynek erdőtömbje hatalmas bükkös-kocsányos tölgyesekkel csábít minket egy kis erdei kalandra. Kuriózumát a védett terület magját alkotó ősbükkös adja, ugyanis ezekkel a fafajokkal általában hegyvidéken találkozhatunk, miközben a szentegáti ősbükkös a Dráva-sík ÉNY-i részében terül el.

Az erdő korával és méretével is kiemelkedik a társai közül, hisz 150–200 éves, valamint 25–30 méter magas famatuzsálemek között sétálhatunk erre járva. Ezenfelül az erdőben 14 védett növényfaj található, illetve fekete harkály, barna kánya, darázsölyv és léprigó is fészkel itt. A páratlan szépségű, eredetileg gazdálkodási célú erdő 1990 óta kísérleti törekvéseket is szolgál, ugyanis az erdészek számára értékelhető adatokat és információkat ad arról, hogy meddig lehet egészségesen fenntartani egy fát a gazdasági értéke csúcspontjáig.

blank
Fotó: Mecsekerdő Zrt./Agrárminisztérium (Facebook)

A zalai erdők csodája – Vétyemi ősbükkös

Tormafölde határában lelhetünk rá erre a lenyűgöző, fokozottan védett erdőrezervátumra, amely egy közel 200 éves, aligha háborgatott ősbükköst rejt magában. A területen mintegy 50 éve már, hogy semmilyen erdőgazdálkodási tevékenység nem történt, ezáltal a szakemberek zavartalanul tanulmányozhatják itt az erdő természetes folyamatait, és betekintést nyerhetnek az itteni, organikusan végbemenő ökológiai és evolúciós folyamatokba.

A dél-dunántúli bükkösök „bemutatótermébe” belépve pedig mi is megismerhetjük a kutatások eredményeit, ugyanis az állapotfelmérések adatait táblák mutatják a helyszínen. Emellett a természet formálta erdőben, a 40 méter magas bükkfák között járva nemcsak az ősbükkös szépségeiben gyönyörködhetünk, hanem egy kis izgalomra is szert tehetünk. Hisz olykor igencsak megnehezíthetik a haladást az utunkat keresztező kidőlt, öreg fák, amelyeket az időre és a természetre bízva nem szállítanak el.

blank
Fotó: Zalaerdő Zrt. (Facebook)

Hazánk további vadregényes erdeiről itt olvashattok: