Szerelmes Budapest: Titkos sétaútvonal romantikus andalgáshoz

Valentin-nap apropóján nem akármilyen tematikus sétát ajánlunk a figyelmetekbe. A szűk utcácskái miatt Budapest Velencéjének nevezett környéken egy csokornyi programlehetőség vár. A 8 állomásos sétán egy-egy érdekes programot és látnivalót is lehetőségetek lesz felfedezni.

Fővám téri Vásárcsarnok

A séta a Fővám térről indul, de mielőtt útra kelnétek, térjetek be a Vásárcsarnokba, ahol egy remek tízóraival alapozhatjátok meg a nap hangulatát. A hatalmas piactérnek és jobbnál jobb kifőzdéknek otthont adó, Zsolnay-kerámiákkal díszített épület 1977 óta műemlék. Ha még nem jártatok ott, itt a remek alkalom! Az ételek finomak, és a helyszín is egyedülálló, biztosan felejthetetlen élmény lesz az ott töltött idő.

Vásárcsarnok
Fotó: Nagycsarnok (Facebook)

Három Szerb Kávéház

A kellemes reggeli után kéz a kézben induljatok el a Vásárcsarnokból a Veres Pálné utca felé, egészen a Szerb utca sarkáig. Ha vágytok egy csésze finom napindító kávéra, elfogyaszthatjátok a hangulatos Három szerb kávéház elegáns miliőjében. Jó időben akár a béke belvárosi szigeteként emlegetett belső udvaron is helyet foglalhattok. A kávézóban mennyei süteményeket kínálnak, így akkor is jó választás ez a hely, ha megédesítenétek a napotokat.

Három Szerb Kávéház
Fotó: Három Szerb Kávéház (Facebook)

A Képíró utca kincsei

E kis kitérőt követően a Szerb utcán folytassátok az utatokat. A következő megálló az olasz kisvárosok keskeny utcácskáit idéző Királyi Pál utca, majd az onnan nyíló, kissé eldugott Képíró utca. Ezen a környéken több kulthely vár arra, hogy felfedezzétek: a Szerb utcában található Gepárd és Űrhajó borbár remek randihelyszín, de a Képíró utcai, biciklikölcsönzőként és sütizőként egyaránt funkcionáló Dynamo Bike & Bake is tetszeni fog. Ha a kulturális éhségeteket csillapítanátok, nézzetek be a szintén Képíró utcában fellelhető Foton művészeti galériába.

Szerb utca Budapest
Fotó: Szerb utca (Egy jó kép az utazásról)

Petőfi Irodalmi Múzeum & Károlyi-kert

A Képíró utcát elhagyva, a gasztronómiai sokszínűségéről ismert Kecskeméti utcába értek, ahonnan kőhajításra van a Károlyi utcai Petőfi Irodalmi Múzeum. Az udvarán átkelve a romantikus sétákra termett Károlyi-kertben találjátok magatokat. A lenyűgöző épületek ölelésében fekvő park a környék rejtett kincse, gyönyörű és nem túl zsúfolt, mondhatni andalgásért kiált!

blank
Fotó: Károlyi kert (Egy jó kép az utazásról)

Könyvudvar & Manu+

A magas polgári házakkal szegélyezett, szűk sikátorból pár perc alatt a vele párhuzamosan futó Múzeum körútra értek. Séta közben álljatok meg néha, és csodáljátok meg a körút épületeinek díszes homlokzatait. Talán a környéken járva sokszor láttátok már, de eddig kimaradt az új könyveket fillérekért árusító Könyvudvar, ahová a Magyar utcáról, a Reáltanoda felől is betérhettek és akár választhattok is egymásnak valamit. Ha megéheznétek, próbáljátok ki a kissé eldugottabb Manu+ mennyei, tradicionális nápolyi pizzáját. Figyeljétek a feliratokat, a pizzamanufaktúrát egy társasház belső udvarában találjátok.

Könyvudvar
Fotó: Könyvudvar (Egy jó kép az utazásról)

Elte Egyetemi Könyvtár és Levéltár

A Reáltanoda utcában található a legendás versenylóról elnevezett egykori Kincsem-palota, melyet annak idején uralkodók és arisztokraták is látogattak. Sétáljatok el mellette, egészen a sarki ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár neoreneszánsz épületéig, amit nyitvatartási időben (hétfőtől szombatig 10:00 és 22:00 óra között) belülről is szemügyre vehettek. A bibliotéka több mint 2 milliós állományt őriz, ami 400 év alatt gyűlt össze. Betérni nemcsak az élmény, hanem pár lopott pillanat miatt is megéri.

ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár (Kurka Géza)

Pilvax köz

Az út az ikonikus épületeiről híres Ferenciek terén folytatódik, és a fényűző Párisi udvar mellett halad, a kikövezett Petőfi utca felé, ahol klasszikus és modern épületek váltják egymást. Sétáljatok el a Pilvax közig, ott forduljatok jobbra, és idézzétek fel együtt, milyen lehetett amikor Petőfi Sándor rótta azokat az utakat. Magatok előtt találjátok a költő egykori törzshelyét, azaz a történelmi Pilvax kávéház helyén üzemelő, napjainkig Pilvax nevet viselő kávéház-éttermet. Ha van kedvetek, be is ülhettek a sokat látott falak közé.

Pilvax Kávézó és Étterem
Fotó: Pilvax Kávézó és Étterem (Facebook)

Gerlóczy Kávéház

A Városház utcai kereszteződésnél folytassátok a sétát a Vitkovics Mihály utca irányába. Sétáljatok el a párizsi hangulatú, bőrfoteles ülésekkel berendezett Gerlóczy Kávéház mellett, majd fedezzétek fel a belváros néhány zegzugos utcáját, például kanyarodjatok le a Semmelweis utcánál. Előtte azért tegyetek kitérőt a Gerlóczy utca Károly krt. felőli végéhez, és nézzétek meg az V. kerületi Tűzőrség múltidéző épületét, valamint a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián domborművét.

Gerlóczy Kávéház
Fotó: Gerlóczy Kávéház (Facebook)

Puskin Mozi

Tematikus sétánk utolsó megállója a Puskin Mozi, amelynek elődje, a Fórum Filmszínház 1926-ban nyitotta meg kapuit a filmszerető közönség előtt. Akár jártatok már ott, akár nem, a különleges atmoszférának köszönhetően felejthetetlen pillanatoknak lesztek részesei. Üljetek be egy filmre mozimenüvel! Mielőtt elkezdődne a vetítés, csodáljátok meg a lenyűgöző belső teret.

Puskin mozi
Fotó: Puskin mozi (Egy jó kép az utazásról)

Ha kedvet kaptatok a kulturális és gasztronómiai élményekhez, indulás előtt ellenőrizzétek a kiszemelt helyek nyitvatartási idejét!

Még több romantikus séta: