6 mesebeli úti cél és túraútvonal, amely vadregényes fenyveseken vezet át

Ma már hazánk egyre kevesebb pontján élvezhetjük a fenyvesek vadregényes erdei környezetét, azonban még akadhat néhány úti cél az országban, amely az örökzöldek világát tárja fel előttünk. Fedezzétek fel a Bakony, a Mátra, az Őrség és a Budai-hegység fenyőerdőit, amelyek mesés és egyben kalandos kirándulásokat ígérnek számunkra.

Fenyőfői-ősfenyves

Igazán különleges vidékre csöppenhetünk a Bakony lábánál elterülő Fenyőfőn, ugyanis ezen apró falu rejti Magyarország egyetlen, a jégkorszak óta fennmaradt őshonos erdei fenyvesét. Bár azt, hogy az állomány mekkora része ősi, kérdések övezik, ugyanis a középkori mértéktelen fakitermelés után a XVIII. században az itteni lakosoknak újra kellett telepíteniük az erdő egy részét. Mindenesetre a terület központi részén 200 éve zavartalan a társulás élete, amelynek különlegességét tovább fokozza, hogy hegyvidéki és alföldi növény- és állatfajok is jelen vannak. A nyugalom szigeteként is aposztrofálható vadregényes erdőt Fenyőfő, Újtelep buszmegállótól Vinye felé indulva,  a Z+ jelzésen érhetjük el.

Fotó: Pleszigner László

Tuzson Arborétum

Tar határában, a Szalajka-patak partján bukkanhatunk rá a Tuzson János által még kísérleti céllal létrehozott arborétumra, ahová 1927 és 1928 között elsősorban örökzöldeket telepítettek be távoli országokból, illetve szaporították őket. Ennek köszönhetően ma a luc-, vörös- és erdei fenyő mellett megannyi fenyőfaj – mint például a Colorado-fenyő, kaukázusi jegenyefenyő, balzsamfenyő – képviselői varázsolják meseszerű környezetté az arborétumot. A védett természeti területet a Csevice-forrásoktól a sárga jelzést követve érhetjük el, s a nap bármely szakában ingyenesen látogathatjuk.

blank
Fotó: Hatvani Anikó

Sorrento-sziklák

A Budai-hegység legdélebbi rögvonulata, a Csíki-hegyek rejti azon különleges sziklaképződményeket, amelyeket az olasz Sorrento tengerpartjánál található sziklákról neveztek el. A fenyőliget közepén álló Sorrento-szikláknál, nevéhez hűen, igazi mediterrán hangulat fogad minket, egy elképesztő panorámával párosulva. E nem mindennapi természeti jelenség több túraútvonalról is megközelíthető, s egy izgalmas, változatos, valamint gyermekekkel is könnyen bejárható terepet ígér. Ha pedig hosszabb kirándulásra vágynánk, akkor a Budaörsi-kopárok magaslatait is célba vehetjük a környéken.

blank
Fotó: Pócsi Norbert

További kalandos családi túrákról itt olvashattok:

Ciklámen tanösvény

Izgalmas kirándulás, meredek kaptatók és sűrű fenyvesek várnak ránk hazánk első tanösvényén, amely mintegy 9 kilométeren keresztül kanyarog Sopron felett. A Lővérektől startolva a ciklámen jelzést követve érhetjük el az evangélikus diákokról elnevezett Deák-kutat, s innen egy meredek úton küzdjük felfelé magunkat egy meseszép fenyveserdőn keresztül. Majd ahogy elhagytuk a Trianon-parkot, a kék jelzésen haladva lassan megérkezünk a rekonstruált kora vaskori halomsírhoz, mígnem a visszafelé vezető lejtő előtt a Várhely-kilátó csodás panorámája kápráztat el minket.

blank
Fotó: Aktív Magyarország

Zajnát-hegy körtúra

A Zajnát-hegy környékét Pilisvörösvári-kopárok néven is ismerhetjük, ugyanis az egykoron kiirtott erdőt birkalegelőként használták, majd a XX. század elején kezdődött meg az itteni fenyőtelepítés. 1933-ban azonban az erdei- és feketefenyőből álló állomány egy része leégett, így ma a megmaradt fenyők mellett lombos fafajták teszik festőivé a tájat. A hangulatos fenyvesfoltokat, gyönyörű erdei környezetet a Pilisvörösvár és Piliscsaba közti Kopár csárdától indulva fedezhetjük fel a kitűnően jelzett, keskeny ösvényeken. Utunk során érdemes néhányszor ki-kikacsintani a hegy gerincére, ugyanis káprázatos panoráma tárulhat elénk a Pilis hegyeire. A Lóri-emlékhelytől egy meredek lejtőn legurulva lassan a Sas-sziklát, majd a Zajnát-hegyek legmagasabb pontját, a Fehér-hegyet érjük el. Végül buja völgyben kapaszkodunk fel a Vörös-hegyre, ahonnan csodás erdei tájban fürödve érkezhetünk vissza kiindulópontunkhoz.  

blank
Fotó: Piliscsabai Természetjáró Egyesület (Facebook)

Hársas-tó körtúra

A Szentgotthárd-Rábakethelyen álló Jó Pásztor kápolnától induló, 7,9 km hosszú körtúra során a Hársas-tó lenyűgöző vidékén kalandozhatunk. Fenyvesek közt kanyarogva lyukadunk ki a patak felduzzasztásával létrejött festői tónál, ahonnan egy duzzasztógáton átkelve érkezünk meg a víztükröt megkerülő tanösvényre. Itt a Rába vízgyűjtőjének halfajaival, az Őrség állatvilágával és népi építészetével ismerkedhetünk meg, majd a Hársas-tó keleti oldalán haladva végig a szemközti fenyvesek bámulatos látványában gyönyörködhetünk. Végül egy szintén hangulatos erdőn keresztül, a Zsida-patak völgyében érkezünk vissza Szentgotthárdra. Érdemes ide nyáron is visszatérni, ugyanis a Hársas-tó délkeleti részén egy szabadstrand is vár ránk, ahol kristálytiszta vízben csobbanhatunk.

blank
Fotó: Pleszinger László

Hazánkban megannyi vadregényes erdőre lelhettek: