4 fényűző templom Budapesten, ahol garantáltan átjár a karácsony szelleme

Az ünnepekhez közeledvén hagyjuk magunk mögött a plázák zsivaját és a vásári forgatagot, és merítsünk együtt lelki felfrissülést a főváros legszebb templomaiban!

Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom

A néhány évvel ezelőtt töviről hegyire felújított, immár ismét régi fényében pompázó Bakáts téri templom Ybl Miklós eklektikus-francia romantikus stílusú tervezése. A műemlék egy, a ferences rendi szerzetesek által 1822-ben felhúzott, az 1838-as árvíz során alaposan megrongálódott, egyszerűbb épület helyén, egy teraszra emelve épült meg 1866 és 1879 között, Erzsébet királyné anyagi támogatásával. Az egyesült Budapest időben második templomán (a Hold utcai református közösség temploma egy évvel korábban került átadásra) Ybl-ön kívül olyan mesterek dolgoztak, mint a szobrász Stróbl Alajos, Than Mór és Lotz Károly festők, vagy az asztalosmunkákért felelős Thék Endre. Középkort idéző bélletes kapujával, a bécsi Szent István-székesegyház pulpitusával közeli rokonságot mutató szószékével és csillagos-égboltos mennyezeti festésű kriptájával együtt az Assisi Szent Ferencről elnevezett templom méltán Ferencváros szíve-lelke.

1092 Budapest, Bakáts tér 13.

Fotó: Ferencvárosi Főplébánia Facebook

Újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit-plébániatemplom

A köznyelv által csak Lehel téri templomként emlegetett műemlék historizáló templomépítészetünk egyik megkésett képviselője. Az egri minaret, a pécsi ókeresztény sírkápolnák és a zsámbéki premontrei kolostor konzerválásán is dolgozó Möller István tervei szerint 1933-ban megvalósult templom mintaképe az építész által jól ismert és szeretett zsámbéki romtemplom volt. Külseje vastag falaival és négyszögletes tornyaival ezért is juttatja eszünkbe a késő román kort, vagyis Szent Margit idejét. Szemet gyönyörködtetően és lelket nyugtatóan szép belseje már neogótikus stílben fogant, ám itt-ott a szecesszió hatását is tetten érhetjük, például a keleti kapun látható mozaikképen vagy Róth Miksa üvegablakain.

1134 Budapest, Szent Margit tér 1.

Fotó: visitesztergom.hu

Mátyás-templom

A 13. században alapított, majd a 14-15. század során gótikus stílusban bővített budavári Nagyboldogasszony-templom (közismert nevén Mátyás-templom) minden kétséget kizáróan a város egyik legismertebb épülete. Itt koronázták királlyá Károly Róbertet, Mátyás is itt tartotta mindkét esküvőjét, a bécsi udvari muzsikusok itt mutatták be Liszt Ferenc koronázási miséjét Ferenc József 1867-es koronázásakor, és itt nyugszik III. Béla és felesége, Châtillon Anna is. A törökök idején dzsámivá, később a jezsuiták által barokk ízlés szerint átalakított háromhajós templom rekonstrukcióját a szomszédos Halászbástyát is jegyző Schulek Frigyes végezte 1874 és 1896 között, alapvetően neogótikus stílusban. A restaurálás belső munkálataiban olyan szakemberek vettek részt, mint Lotz Károly, Székely Bertalan és Zichy Mihály. Díszítése, az ólomüveg ablakoktól a freskókon át a tetőzet Zsolnay-cserepeiig bezárólag, a magyarországi szecesszió egyik csúcsteljesítménye.

1014 Budapest, Szentháromság tér 2.

blank
Fotó: Shutterstock

Felsővízivárosi Szent Anna-plébániatemplom

“Elmegyünk mellette és cinkosan összemosolygunk: mi tudjuk, hogy ez a legszebb épület a Városban…” – írja a Batthyány téri Szent Anna-templomról Szerb Antal a Budapesti kalauz marslakók számára című klasszikusában. És valóban, a kéttornyos, kívülről-belülről érett barokk stílusjegyeket mutató templom már több, mint 200 éve, 1805-ös befejezése óta meghatározó és nélkülözhetetlen része a budai panorámának, amelyet gazdagon aranyozott belső díszítése miatt sokan Budapest legszebb barokk épületeként tartanak számon. A javarészt 1740 és 1762 között felépült templom homlokzatának jellegzetes elemei a monumentális Szent Anna-szobor, a timpanont ékesítő városcímer és a fölötte található Mindent látó szem szimbóluma, míg belső terét a Zichy család szolgálatában álló Bebo Károly-féle míves főoltár, Kontuly Béla és Molnár C. Pál neobarokk kupolafreskója és a Budapesten páratlan ritkaságnak számító, nyolcszögletű középtér teszi különlegessé.

1011 Budapest, Batthyány tér 7.

blank
Fotó: Felsővízivárosi Szent Anna plébánia Facebook

Vizy Márton

Ismerjétek meg Budapest patinás kávéházait is: