8+1 adventi vezetett séta Budapesten, ami ünnepi hangulatot varázsol

Soron következő ajánlónkban ezúttal ünnepi köntösben és az ünnepvárás jegyében ismerhetitek meg szeretett fővárosunk kulisszatitkait.

A főváros ékszerdoboza – Séta az adventi Várkert Bazárban

December 23-ig bezárólag minden decemberi szombaton és vasárnapon lesz lehetőségünk felfedezni a főváros egyik ékszerdobozát, Ybl Miklós egyik remekművének minden apró részletét. A sétán megismerhetitek többek között a Várkert Bazár neoreneszánsz épületegyüttesének történetét születésétől a pusztuláson át egészen napjainkig, akárcsak tervezőjének élettörténetét. Természetesen akkor is érdemes lesz csatlakoznotok, ha az Ifiparkban töltött idők legszebb emlékeit idéznétek fel.

A séta időpontjai: december 2., 3., 9., 10., 16., 17. | Tovább a sétára >>>

Fotó: Budai Várséták Facebook-oldala

Versek, titkok, hangulatok – Adventi épülettörténeti séta Lackfi Jánossal

Minden épületnek van titkos története, és nem kivétel ezalól a méltóságteljes Pesti Vigadó sem. December 3-án, advent első vasárnapján három időpontban is indul adventi épülettörténeti séta, ezúttal Lackfi János vezetésével. A 11 órakor, 13:30-kor és 15:30-kor kezdődő, 60 perces sétán kiderül majd, milyen sorsra jutott az épület elődje, és hogy egyes elképzelések miért épp ide tervezték a magyar Vörös teret. A hangulatos sétán a rejtett helyszínek felfedezése mellett versekkel is hangolódhattok a közelgő ünnepekre.

A séta időpontja: december 3-án több időpontban | Tovább a sétára >>>

Fotó: vigado.hu

Régi karácsonyok a Budavári Palotában

December 3-án és 10-én 10 órakor a Greetings from Budapest tematikus karácsonyi sétáján az ,,A királyék megint itthon vannak!” c. kötet helyszínei elevenednek meg a Budavári Palotában. Két óra hosszan barangolhatunk majd e két decemberi napon, megtudva, hogyan teltek a királyi család karácsony estéi Budán, milyenek voltak a Habsburgok ajándékozási és fenyőfa-állítási szokásai, de betekintést kaphattok majd az 1930-as évek testőrkarácsonyaiba, és abba is, hogy élték meg 1944. szentestéjét a palota lakói.

A séta időpontjai: december 3., 10. | Tovább a sétára >>>

blank
Fotó: Greetings from Budapest Facebook-oldala

„Szalonczukkedli és riccselő gép”

December 5-én, 13-án és 19-én múltidéző karácsonyi sétára invitál a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Nyakig merülhettek majd az ünnephez oly szorosan kapcsolódó vendéglátás-történetben, melyen keresztül megismerhetitek a boldog békeidők karácsonyi készülődését. Megtudhatjátok azt is, mi is kellett pontosan a szaloncukor születéséhez, és hogy miért volt nélkülözhetetlen a riccselő gép? A sétára regisztrálni a muzeumpedagogia.mkvm@gmail.com emailcímen a választott időpontot megelőző napon 18 óráig tudtok.

A séta időpontjai: december 5., 13., 19. | Tovább a sétára >>>

blank
Fotó: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Facebook-oldala

Adventus Domini – Fény az év legsötétebb szakában

Abban talán mindannyian egyetérthetünk, hogy az év vége egy igazán különleges időszaknak számít. December 6-án és 16-án a Budapest Városművek csapata adventi sétán kalauzol majd el benneteket az ünnepvárás időszakában. A Ferenciek teréről induló, belvárosi fények övezte, 2 órás sétán megelevenednek a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó népszokások és mesék. Betekintést kaphattok továbbá más vallások és kultúrák karácsonyi hagyományaiba és abba, ők hogyan élik meg az év legkülönlegesebb és egyben legsötétebb időszakát.

A séta időpontjai: december 6., 16. | Tovább a sétára >>>

blank
Fotó: rajta/pixabay

Adventi séta forralt borral, mézeskaláccsal

December 9-én és 10-én várva a közelgő második adventi vasárnapot, hangulatos városi sétára indulhatunk a Macskaköves budapesti séták csapatával. A 15:30-kor kezdődő programon a pesti karácsony története kerül főszerepbe. Megtudhatjátok majd, mikor állították Pesten az első karácsonyfát, de korabeli beszámolók alapján feltárulnak a boldog békeidők karácsonyi hagyományai is. Forralt borral és mézeskaláccsal a kézben csodálhatjátok meg a város ünnepi fényeit a Várkert Bazártól egészen a Bazilikáig.

A séta időpontjai: december 9., 10. | Tovább a sétára >>>

blank
Fotó: Macskaköves budapesti séták Facebook-oldala

Wekerlei Advent

December 10-én 1,5 órányi időutazásra invitál a különleges atmoszférájú Wekerletelep. Advent második vasárnapján ünnepváró hangulatban róhatjátok a kertvárosi miliőt megidéző utcákat, miközben Wekerletelep történetével, jelentős alakjaival és páratlan építészetével is megismerkedhettek. A program akkor is tökéletes, ha egy kevés nyugalomra és kikapcsolódásra vágytok az adventi rohanásban, netalán bepillantanátok a telep tornyos épületeinek kulisszatitkaiba. Bár a hó nem, a kellemes hangulat garantált!

A séta időpontja: december 10. | Tovább a sétára >>>

blank
Fotó: Wekerlei Séták Facebook-oldala

Régi idők karácsonya – Ünnepi hajós városnézés

December 8-án, 15-én és 22-én igazán rendhagyó programmal varázsol el benneteket az Imagine csapata. A Régi idők karácsonya névre keresztelt ünnepváró városnézéseken megmerítkezhettek a régmúlt karácsonyainak hangulatában, ráadásul egy új perspektívából, a Duna vízén ringatózva. A program során ünnepi várostörténeti csemegék, sosem hallott karácsonyi történetek és egy interaktív nyomozás vár rátok, színészeik közreműködésével. Ráadásul, ha elég figyelmesek vagytok, még egy családi titokra is fény derülhet! Ez az izgalmas kaland ajándéknak sem utolsó, az utalványoknak ráadásul nincs lejárati ideje, ezért bármikor felhasználhatjátok!

A program időpontjai: december 8., 15., 22. | Tovább a programra >>>

blank
Fotó: imagine.hu

+1 Mária Magdolna torony

A Budai Várban tett hangulatos, ünnepi séta után, a Halászbástyáról és a Tóth Árpád sétányról megcsodálva a főváros fényeit, érdemes ezt követően a Kapisztrán tér felé venni az irányt. A tér legrégebbi épülete, a gótikus Mária Magdolna torony 600 év távlatában mesél a múlt viszontagságairól, oldalkápolnái pedig hónapról hónapra kortárs kiállítások otthonául szolgálnak. A 2017 óta újra látogatható torony panorámakilátója mindennap 11 és 16 óra között fogadja a látogatókat, ahonnan még mesésebb látvány nyílik az ünnepi fővárosra.

1014 Budapest, Kapisztrán tér 6. | Weboldal

blank
Fotó: Mária Magdolna torony Facebook-oldala

Ha a séták meghozták a hangulatot, íme még néhány ünnepi program:

Kiemelt fotó: Budai Várséták Facebook-oldala