5 irodalmi kávéház Budapesten, amit kár lenne kihagyni

A főváros gazdag történelmi múltú, patinás kávézóitól a helyiek lazább hangulatú törzshelyéig, listáztuk Budapest 5 izgalmas irodalmi kávéházát, melyeknek ott a helye a városi bakancslistákon.

Central Grand Café & Bar

A magyar irodalmi élet egyik legjelentősebb központjaként működött a századfordulón az V. kerület szívében található Central Grand Café & Bar, amely először 1887-ben nyitotta ki kapuit a nagyközönség előtt. A Nyugat íróinak – többek között Adynak, Kosztolányinak és Karinthynak – egykori törzshelye viszontagságos évek után napjainkban régi pompájában tündökölve várja a klasszikus nagykávéházi hangulatot megtapasztalni vágyó vendégeket. A nagy belmagasságú, elegáns térben széles reggelikínálatból, könnyed bisztrófogások, illetve természetesen kiváló kávék és egyedi cukrászköltemények közül válogathatunk.

1053 Budapest, Károlyi utca 9. | Weboldal

irodalmi kávéház
Fotó: Central Grand Cafe & Bar 1887 Facebook

Három Szerb Kávéház

A JÖSz Szakkollégium földszintjén megbújó Három Szerb Kávéház ugyan csak néhány évvel ezelőtt nyílt meg, mégis hamar belopta magát a fővárosiak szívébe. Nem is kellett ehhez más, mint egy, a századfordulós kávéházi kultúra miliőjét megidéző belső tér, egy hangulatos terasz a belső udvaron, finom kávé, fantasztikus reggelik, bőséges ebédmenü-ajánlat, barátságos árak és változatos kulturális programok. Utóbbiak között irodalmi beszélgetéseket, akusztikus koncerteket és művészeti kiállításokat is találhatunk.

1056 Budapest, Szerb utca 3. | Weboldal

irodalmi kávézó
Fotó: Három Szerb Kávéház

Hadik

Egy fővárosi irodalmi kávéházakat listázó cikk sem lehet teljes a Bartók Béla út legendás helye, az 1910 körül megnyitott Hadik nélkül. Eleinte ugyan váratott magára a mindent elsöprő siker, az évtized második felében azonban megtelt élettel és irodalommal a nagypolgári hangulatú kávéház. Böhm Aranka és barátnői sereglettek ide először, akiket hamar követett Karinthy Frigyes és a kor nagyjai, többek között Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond. 100 év távlatából is elmondhatjuk, hogy a Hadik ma is hű nevéhez: a város legszínesebb irodalmi eseményei mellett immáron remek kávét, süteményeket, bisztrófogásokat és koktélokat fogyaszthatunk itt.

1111 Budapest, Bartók Béla út 36. | Weboldal

kávézó Budapest
Fotó: Posztós János/Hadik

Ismerjétek meg még jobban a Hadik fordulatos múltját:

New York Café

Egy Erzsébet körúti impozáns, historizáló stílusú palota földszintjén találjuk Budapest legendás irodalmi kávéházát, az 1894-ben megnyitott New York Cafét. Több irodalmi és művészeti asztaltársaságnak is otthont adtak a kávéház ragyogó belső terei az 1900-as évektől. Ennek kedveztek az itt elérhető lexikonok és folyóiratok, melyekre a tulajdonosok előfizettek, sőt, jegyzetpapírt, itatóst és tintát is biztosítottak az irodalmárok számára. Napjainkra a New York Kávéház Budapest egyik első számú turistaattrakciójává nőtte ki magát, ahol akár 20-30 percet is hajlandók várakozni a vendégek, hogy asztalhoz jussanak, irodalmi találkozóhelyként azonban már nem említhetjük.

1073 Budapest, Erzsébet körút 9-11. | Weboldal

irodalmi kávéház Budapest
Fotó: New York Café

Három Holló

A jelenkor népszerű irodalmi kávéházaként működik a Ferenciek terétől alig néhány perc sétára található Három Holló, amely 2017-ben, Ady Endre születésének 140. évfordulóján nyitotta meg kapuit. A háromszintes vendéglátóhelyen élénk kulturális élet bontakozott ki az évek alatt: könyvbemutatókat, színházi előadásokat, zenés esteket, művészetterápiás foglalkozásokat, irodalmi beszélgetéseket és további változatos eseményeket rendeznek itt minden héten. Mindemellett a Három Holló napközben remek választás, ha tanulni, dolgozni szeretnénk, ahol még finom és pénztárcabarát ebédmenüvel is várnak.

1052 Budapest, Piarista köz 1. | Weboldal

kávéházak Budapesten
Fotó: Három Holló

Budapest több kávézójában is ingyenes koncertek várnak novemberben: