5 romantikus tóparti ösvény országszerte hosszú, békés sétákhoz

Az ország legszebb tóparti sétaösvényei közül szemezgettünk ezúttal, melyek egytől egyig páratlan szépségű tájakon, békés környezetben kanyarognak. Keressétek fel őket, ha szívesen magatok mögött hagynátok a városi pörgést!

Öreg-tó, Tata

Budapesttől mindössze egyórás autóúttal elérhetjük a vizek városaként emlegetett Tatát, melynek híres Öreg-tavát varázslatos környezet öleli körbe. A minden évszakban meseszép tó körül egy körülbelül 7 kilométeres sétány fut, melyet gyalog (sétálva vagy akár futva) vagy épp bringával is bebarangolhatunk. A vízparton egymást érik a természeti és kulturális kincsek, amilyen például a 14. században épült Tatai vár, de egyes szakaszokon a háborítatlan erdőben tehetünk sétát. Rengeteg madárfajt is megfigyelhetünk az Öreg-tó közvetlen közelében, ide érkeznek például telelni a vadludak.

Fotó: Shutterstock

Egy kisebb, de nem kevésbé hangulatos tó is megbújik Tatán:

Festetics-kastély parkja, Dég

Hazánk legnagyobb angolparkjára bukkanhatunk a Balatontól mindössze egy karnyújtásnyira fekvő Dég településén. Az apró község ad otthont ugyanis a klasszicista stílusú Festetics-kastélynak, melyet egy hatalmas, szépen gondozott kert ölel körbe. A többórás sétára invitáló parkot az 1810-es években, a kastéllyal egyidőben alakították ki, három vízfolyás találkozásánál. A 2 km hosszú, szerpentines tórendszer közepén egy apró sziget terül el, amelyen a vörös téglás Hollandi-ház ékeskedik. A felújított kastély és parkja a nyári időszakban keddtől vasárnapig, 10-től 18 óráig látogatható.

blank
Fotó: Zombori Gizus

Malom-tó, Tapolca

Ugyan nem közvetlenül a magyar tenger partján, de a Balatonhoz mégis közel fekszik Tapolca elbűvölő városa, amely remek úti cél, ha elszakadnátok egy kis időre a nyaralók tömegétől. A település mediterrán hangulatú főterének éke a páratlan szépségű Malom-tó, melynek partján középkori eredetű házak emlékeztetnek a régi időkre. A parti sétányon emellett vendéglátóhelyek teraszai hívnak kikapcsolódásra, de mielőtt megpihennénk, mindenképp érdemes körbesétálni a tavat, melyben élénk színű halak és kacsák úszkálnak.

blank
Fotó: Kerekes Norbert

Belső-tó, Tihany

Ha zavartalan kikapcsolódásra vágytok a Balaton közelében, látogassatok el a hosszú, békés sétákkal kecsegtető tihanyi Belső-tóhoz! A 30 hektár területű tó a Tihanyi-félsziget közepén várja a nyugalomra vágyó természetbarátokat, valamint a horgászat szerelmeseit, akik igazi horgászparadicsomban érezhetik itt magukat. A tavat körbesétálva gyönyörködhetünk Tihany elbűvölő látképében, a felénk magasodó apátság tornyaiban, de komótosan legelésző szürke szarvasmarhák mellett is elhaladunk, sőt, akár egy-két ürgét is elcsíphetünk. Ha úgy tartja kedvünk, csónakból vagy a Kotyogós Kávéterasz kényelmes székeiből is megcsodálhatjuk a páratlan panorámát.

blank
Fotó: Békési József

A Belső-tavat is érinti a Balaton egyik legszebb panorámaútja:

Lak-völgyi tó, Bélapátfalva

Az erdőhatár és a patakvölgyek között, a Laczkó-patak felduzzasztásával hozták létre hazánk egyik legmagasabban fekvő tavát, a tengerszint felett 350 méteren található Lak-völgyi tavat. A háttérben a Bél-kő fehér mészkősziklái magasodnak a békés hangulatú tó mögött, ami igazán festői látványt tár a kirándulók elé. Horgászásra és fürdőzésre egyaránt van lehetőség a kijelölt helyeken, illetve faasztalokat és -padokat, bográcsozó- és tűzrakóhelyeket is találhatunk a tó partján.

blank
Fotó: Piószeghy Zsanett
A "Magyarország legszebb helyei" Facebook-csoportunkban még több csodálatos kirándulóhelyet találhattok! Ha szívesen csatlakoznál, kattints IDE!

A Bakonyban is találtok egy festői szépségű tavacskát: