Sokszor nem is tudunk róla, hogy a főváros utcáit szelve, akár a parkjaiban hűsölve, a felettünk magasodó famatuzsálemek micsoda történeteket őriznek. Gyertek velünk egy izgalmas utazásra, ahol megismerhetitek a magasra törő és a már meghajlott törzsű, több száz éves budapesti fák legendáit.
A japán akác kalandjai
A budai várlejtőn, a déli rondella tövében lelhetünk rá a nagyjából 250 éves akácra, amelyet már egy 1862-es akadémiai előadáson úgy emlegettek, mint a várkert legnagyobb fája. A sokat látott japán akác valószínűleg 1790 körül vert gyökeret Budán, s feltehetően József nádornak köszönheti, hogy itt kezdett el növekedni. Az évek során szinte érintetlenül átvészelte az 1848–1849-es forradalmat, a II. világháborút, s mindeközben láthatta, hogy miképp válik a főváros egyre szebbé.
Majd a hatvanas években megannyi izgalomban volt része az akkor már Nagy fa néven ismert akácnak, ahol az Ifiparkból kitiltott hosszú hajú, farmernadrágos srácok hallgatták a koncerteket. Sőt, itt jött létre a Nagyfa Galeri is, a banda, amely igen szoros kapcsolatot ápolt akkoriban a rendőrséggel. Ezáltal amikor az egyik ügyből per lett, akkor a Nagy fa is megjárta a bíróságot, hiszen szerepelt a neve a per nevében és irataiban.
A rendszerváltás után azonban maga mögött hagyta a kalandos éveket, s most már a Kőszívű ember fiai ostromjeleneteinek is helyet adó fa nyugodtan pihen a rondella védelmében.
Egy eltűnt városrész utolsó emléke
Buda hajdani hangulatos, bohém városrésze a történelem viharai során megsemmisült. Ezáltal az egykori mulatozásoknak, bűnözésnek helyet adó Tabánnak már csupán egy matuzsálem korú, fekete eperfa őrzi az emlékét. A valószínűleg 200–250 éves eperfa korát balladai homály fedi, hiszen csak annyit tudhatunk, hogy az 1900-as évek elején megjelent Vasárnapi Újságban már a török korban a domboldalon álló faként hivatkoztak rá.
Sőt, a legenda szerint Buda ostromakor, 1686-ban, Ramocsay Endrét e fára akasztották fel, ám annak ága meghajlott, így a magyar hadsereg alhadnagya megmenekült. Bár mindez csupán mendemonda, az biztos, hogy az eperfákat még Mária Terézia kezdeményezésére kezdték el ültetni hazánkban az 1700-as évek közepén, illetve egy 1771-es jelentésből kiderül, hogy a fásítás Budát sem kerülte el.
Az idő során az eperfa nemcsak a földben vetette meg magát, hanem az itt élő emberekben is, hiszen Vén eperfa vendéglő és Eper utca is volt egykor a Tabánban.
A belvárosi fényűzés szinte egyetlen mai tanúja
A belváros legrégebbi kertjének a Ferenczy utca felé nyíló kapuja mellett pillanthatjuk meg a főváros híres, ősöreg eperfáját. A Károlyi-kert barokkos, geometrikusan rendezett terepéről, illetve a Ferenczy István utcai oldal kicsit angolparkszerű elrendezéséről már az 1700-as évek végéből találhatunk levéltári dokumentumokat. Feltehetően ezekben az időkben fogott itt gyökeret az eperfa, amely a Károlyi-kert megannyi történetét őrzi.
Valószínűleg megélhette József nádor 1795-ös beiktatásának pompás estélyét, a nádor feleségének, Alexandra Pavlovnának fényűző névnapi bálját, s számtalan előkelőséget láhatott elsétálni a parkban.
Az eperfa túlélte az 1838-as nagy árvizet, amikor több százan szálltak meg a kerthez tartozó kastélyban, valamint azt is, amikor az épület Haynau főhadiszállásává vált. A Károlyi-kert 1932-ben közkert, míg az ekkor országosan is a legöregebbek közé tartozó eperfa közeperfa lett.
Ha még többet szeretnél tudni a belvárosi zöld oázisról:
FunzineSisi emlékét őrző kocsánytalan tölgy
A XIX. század végén az akkori földművelésügyi miniszter, Darányi Ignác felhívására kezdtek el szerte az országban emlékfát ültetni a merénylet áldozatául esett Erzsébet királyné számára. Novembertől tavaszra virradóan 3 millió fával, bokorral, cserjével gazdagodott hazánk, s ehhez a főváros a Margit híd és a Lukács Fürdő közötti sétányon telepített 250 emlékfával járult hozzá. Talán ezek utolsó darabja a Margit híd budai hídfőjénél magasra törő kocsánytalan tölgy, amely sebei, korhadásai ellenére gondos kezelés alatt áll.
A 200 éves bölcs fa
A klinikaépületek és a magas bérházak között igazi ékszerdobozként bújik meg a Füvészkert, a Pál utcai fiúk regényének egyik felejthetetlen helyszíne. A mesebeli kertben az egykori Festetics-vadászkastély mellett bukkanhatunk rá az ország legidősebb, nagyjából 200 éves páfrányfenyőire. E fafajták a Földön élő magasabb rendű növények között a legősibbek, ugyanis egy 200 millió éve fénykorát élő nyitvatermő csoport utolsó faja, hisz rokonai 100 millió évvel ezelőtt kihaltak. Így hát igazi kuriózumként nézhetünk a Kelet-Ázsiában szent faként tisztelt füvészkerti ginkora.
Ismerjétek meg közelebbről a Füvészkert történetét:
FunzineTényleg idősebb, mint a Lánchíd?
Pest egyik legöregebbnek tartott, napjainkban cölöpökkel kitámasztott fájának koráról igencsak megoszlanak a vélemények. A Belvárosi Szabadegyetem vallja, hogy a Széchenyi tér fehér akáca több, mint 220 éves: „Egyidős a francia forradalommal. Közelről látta Ferenc József koronázását. Öregebb a Lánchídnál, a Magyar Tudományos Akadémia épületénél és a Gresham Palotánál – régebb óta áll itt, mint a környezetében lévő bármely épület.”
Illetve egy másik forrás szerint a fa Pest első fasorának utolsó, még élő darabja. Jó is lenne elképzelni Széchenyit, Ferenc Józsefet, Clark Ádámot a fa mellett tevékenykedve, azonban ezen feltételezett emlékek csupán tévképzetek lehetnek. Ugyanis az 1867-es koronázás előtti képeken nincs rajta a fa, viszont egy 1930-as képeslapon már láthatjuk, s ebből következtetve 120–130 évre becsülhetjük igazi korát.
Vajon itt írta Arany János a Tölgyek alatt című versét?
A Margitsziget több, mint 150 éves tölgyfái a hely egyik legnevezetesebb facsoportja, amely 1883-ban még 39 fát számolt, ám napjainkban már csak 7 példányt láthatunk belőlük. A fákat az Arany Jánosról elnevezett parkrészben találhatjuk meg, hisz mint Arany 1877-es verse is írja: „A tölgyek alatt / Szeretek pihenni, / Hova el nem hat / Város zaja semmi. / Zöld lomb közein / “Áttörve” az égbolt / S a rét mezein / Vegyül árny- és fényfolt…”.
A versben említett tölgyek már a költő életében is úgy voltak számon tartva, mint Arany János tölgyei, amit a Vasárnapi Újság 1900-ban megjelent száma is alátámaszt: „József főherczeg gyöngéd gondoskodásából csinos táblát függesztettek ki a facsoport szélén ezen felírással: »Arany János tölgyei«.”
A Tölgyek alatt című vers keletkezésének helye azonban kérdéses, hisz a korabeli források a tölgyek mellett más-más fákra is utalnak, s mint tudjuk, a költőnek igencsak hiányos volt a tudása a fafajtákról. Mindezeket, valamint a vers ihletésének körülményeit összevetve, ma már a legtöbb cikk szerint Arany nem a jelenleg is látható, híres facsoport alatt írta versét.