Kirándulás Budapest határában: 5 hangulatos látnivaló Isaszegen és környékén

A Budapesttől csupán egy karnyújtásnyira található, autóval és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető Isaszeg és környéke ideális úti cél egy félnapos kiruccanásra, hiszen számos túraútvonalra, mesébe illő kápolnákra és még egy lenyűgöző kastélyra is bukkanhattok itt.

Szent Márton katolikus templom

A város ékességét már messziről ki lehet szúrni, bármilyen irányból is érkeztek, hiszen a gazdag történettel bíró templom a domb tetején díszeleg. A helybéliek között csak „Öregtemplomnak” nevezett építmény elődje egy fatemplom volt, amit a 12. század végén váltottak le a ma látható körtemplomra. A barokk részletekben gazdag épület végül egy kis kápolnával egészült ki, a templom mellett állva pedig csodaszép kilátás nyílik a környező dombokra.

2117 Isaszeg Templom utca 72.

Fotó: Wikipédia / Thaler Tamás

Falumúzeum

Az isaszegi Helytörténeti Gyűjtemény 1967-ben nyílt meg először, majd egészen 1982-ig kellett várni, hogy megépüljön egy új múzeum, amibe már teljes tárlatával beköltözhetett a ma is megtekinthető Falumúzeum. A kiállítás keretében megismerhetitek a környék történetét, különös tekintettel a híres isaszegi csatára, illetve érdekes információkat is szerezhettek a helyi közösségről és az itt található természeti és kulturális kincsekről.

2117 Isaszeg, Madách István utca 15. | Weboldal

Arbo-park, Gödöllő

Isaszeg határában, de már Gödöllő területén található a csodálatosan felújított arborétum, ami az év minden szakaszában elképesztően hangulatos úti cél. A parkban akár egy teljes napot is el lehet tölteni, hiszen a keresztül-kasul futó vadregényes ösvények mellett interaktív táblák, szabadtéri fitneszgépek, hullámpadok, kisvasút és egy erdészeti tematikájú játszótér várja a természetbe vágyókat.

A nyáron is zöld pompában tündöklő arborétumot 1902-ben alapították, elsősorban azzal a céllal, hogy fenyőket honosítsanak. Az 1920-as és 30-as évekre Magyarország legnevesebb növénykertjévé nőtte ki magát, és abban is úttörő, hogy itt az egyes növényfajokat nem egyesével, hanem parcellákba ültették. Az arborétum jelenlegi területe 350 hektár, aminek majdnem 90%-án végeznek erdészeti kutatásokat, a maradék, így is hatalmas parkos terület pedig  babakocsival vagy kutyával is könnyen látogatható, míg a lombos és árnyékos helyeken kellemesen hűsölhettek a forró nyári napokon.

2100 Gödöllő, Isaszegi út 164. | Weboldal

blank
Fotó: Hatvani Anikó

Erzsébet-pihenőhely

Gödöllő közelsége miatt nem meglepő, hogy egy Erzsébet királynéról elnevezett helyszín is szerepel a felfedeznivalók között. A Valkó területéhez tartozó terület nem véletlenül viseli ezt a nevet, ugyanis ez volt Sisi kedvenc pihenőhelye. A visszaemlékezések szerint a kirélyné rendszeresen kilovagolt ide, amíg Gödöllőn tartózkodott, a kis tisztás varázsa és az erdő csendje pedig garantáltan másoknak is elragadja a szívét. Az itt álló vadászház mellett asztalok, padok, szalonnasütési lehetőség és még egy fedett esőbeálló is várja a kirándulókat, akik a természet lágy ölén töltődhetnek fel.

blank
Fotó: gdl.hu

Máriabesnyő

Isaszegtől nem messze, Gödöllő keleti része ad otthont Magyarország második leglátogatottabb Mária-kegyhelyének, ami nemcsak népszerű búcsújáróhely, hanem kellemes sétahelyszín is, akár a nyári kánikulában is. A fákkal körbeölelt templom helyére a gödöllői kastélyt építtető Grassalkovich Antal tervezett volna egy kápolnát, ám a munkálatok során találtak egy pici, csontból faragott középkori Mária-szobrocskát. A különleges tárgy zarándokok ezreit vonzotta a környékre, ezért 1768-ban megépült a ma alsótemplomnak nevezett rész, majd 1771-ben megtoldották a felsőtemplommal. A mesébe illő templomkert és a hosszú múltra visszatekintő templom ideális úti cél, ha egy kis csendes visszavonulásra vágytok.

2101 Gödöllő, Kapucinusok tere 1.

blank
Fotó: Wikipédia

Ha a pompás Gödöllőt is felfedeznéd: