7 varázslatos apró falu a Balaton körül, amit megéri felfedezni

Ha a jól ismert kirándulóhelyeket már töviről hegyire bejártátok, akkor is tartogat még meglepetéseket a Balaton! Érdemes néhány napot szentelni a vidék hangulatos falvainak bejárására, amelyek mindegyike színes történelemmel átitatott látnivalókkal vár.

Balatonhenye

A Henyei-hegy lábánál fekvő település alig 8 kilométerre található a Balatontól. Balatonhenye már a rómaiak korában is lakott terület volt, majd Szent István király uralkodásától egészen 1950-ig Zala megyéhez tartozott. A faluban több, a 18-19. századból fennmaradt népi építészeti emléket fedezhetünk fel, valamint természeti értékei sem utolsóak, hiszen öt krátertó bújik itt meg. A falu közelében további különleges településeket is felfedezhetünk, ilyen például Köveskál, Monostorapáti vagy Kapolcs.

Fotó: Kerekes Norbert

Salföld

Salföld egy alig néhány utcás falucska a Káli-medencében, amelynek kiemelkedő szépsége sok kirándulót vonz a régióba. A hangulatos házakkal tarkított falu geológiai, botanikai és népi építészeti emlékei egyaránt kiemelkedőek, ezért okkal nevezik a Balaton-felvidék egyik legszebb településének. A falucska bájához hozzátesz még a határában kialakított Salföldi Major, ahol őshonos magyar háziállatfajtákat ismerhetnek meg a látogatók és betekintést nyerhetnek a ma is működő gazdaság mindennapjaiba. A gyerekeket állatsimogató, lovaglási lehetőség és játszótér is várja a farmon.

blank
Fotó: Kerekes Norbert

Vászoly

Balatonfüredtől mindössze 15 kilométerre egy igazán különleges piciny településre bukkanhatunk. A völgy mélyén található Vászoly lakóinak száma alig éri el a 200 főt, pontosan ezért olyan kedves az idelátogatók számára. A Balaton partjától ugyan távolabb esik, mégis utánozhatatlan Balaton-felvidéki hangulatot tapasztalhatunk ottlétünkkor, amihez nagy mértékben hozzájárul a szőlőültetvények, a présházak, na meg a kristálytiszta vizű tó csodálatos látványa.

blank
Fotó: Slyvoyage

Dörgicse

Dörgicse egykor három különálló faluból állt, régészeti kutatások pedig bizonyítják, hogy már az őskorban is lakott terület volt. Akkoriban minden egyes településen épült templom, így a falvak egyesítése után három templom is fennmaradt a falu lakóinak. Mindezek közül a legszebb a XIII. században emelt impozáns Boldogasszony-templom, amely okkal vonzza a látogatókat a környékre. Az impozáns műemlékek mellett ajánlott felkeresni a Levendula Major lila mezőjét is.

blank
Fotó: Kerekes Norbert

Kékkút

Kékkút a Káli-medence északkeleti részének ékköveként egy kellemes kis utcácskából és a környező dombokon álló pincékből áll. A település a Theodora-forrásnak köszönheti hírnevét, amely a szóbeszéd szerint egykor a császárnő kedvenc itala volt, innen kapta nevét a külföldön is népszerű palackozott ásványvíz. A sajátos megjelenésű, nádfedeles házak között sétálva rátalálhatunk a Kékkúti Tájházra, amely még a 18. század végén épült és skanzenszerűen látogatható.

blank
Fotó: Kerekes Norbert

Rezi

A Keszthelyi-hegység erdővel borított, dombokkal körülölelt völgyében bújik meg a keleti oldalról szőlőssel övezett község, Rezi. A négy hegy találkozásánál fekvő Rezi ideális helyszíne a pihenésnek, a Balaton közelsége és lenyűgöző természeti adottságai miatt ugyanis számtalan programlehetőséget kínál. Gondolunk itt a helyi családi borászatok vendégszeretettel teli borkóstolóira, a gyerekeknek izgalmas időtöltést kínáló Dinó- és Kalandparkra vagy a kellemes túrára invitáló Rezi várra, amelynek legtetejéről meseszép a kilátás.

blank
Fotó: analogsofyou

Ozora

Ozora történelme is az őskorba repít vissza bennünket, manapság pedig leginkább népszerű fesztiváljáról híres. A település Tolna vármegye lankái között bújik meg, területét pedig friss vizű patakok keresztezik. A szőlőhegyek ölelésében két domboldalt pillanthatunk meg, melyek egyikén egy templom, a másikon pedig Ozorai Pipo várkastélya található. A várárkos kastélyba érkezve igazi lovagkori világ fogadja a látogatókat: a virágokkal körbefuttatott épület falai között megelevenednek a középkori mindennapok.

blank
Fotó: NÖF
A "Magyarország legszebb helyei" Facebook-csoportunkban még több csodálatos kirándulóhelyet találsz! Ha szívesen csatlakoznál, kattints IDE!

Felfedezésre váró templomromok a Balaton-felvidéken: