5 lélegzetelállító kerékpáros útvonal a festői Dunakanyar vidékén

A nyár közeledtével, ahogy a felhők közül egyre többször kacsintanak ki a meleg napsugarak, úgy vágyunk minél többen a szabadba. A fővárosból pedig nem is kell messze mennünk, hiszen a közeli Dunakanyar hazánk egyik legszebb ékszerdobozaként várja, hogy felfedezzük a Börzsöny és a Visegrádi-hegység közé rejtett kincseit. Így hát ideje leporolnunk a kerékpárjainkat – ha eddig nem tettük meg –, hogy körbeguruljunk e hangulatos táj lenyűgöző látnivalóin.

Fotó: Getty Images

A romantikus hangulatú Dunakorzó felé: Margit-sziget – Szentendre (36 km)

A Szentendre felé vezető kerékpáros kalandunkba a Margit-szigetet átszelve, majd az Árpád hídon átgurulva vághatunk bele. Utunk először Óbuda hangulatos városrészén halad át, ahonnan néhány kilométerre már a Nánási úti elágazásánál találhatjuk magunkat. Itt a gördülékenyebb, könnyebb kirándulások kedvelői a Nánási úton haladhatnak tovább, míg a nagyobb izgalmakra vágyó biciklisek a Római-part pezsgő életébe csöppenhetnek bele.

blank
Szentendre, Dunakorzó. Fotó: Békési József

Bármelyikre is essen a választásunk, végül a Pünkösdfürdő utcánál lyukadunk ki, ahonnan nem sokkal már egy vadregényes, árnyas, ártéri erdőben tekerhetünk. Innen kiérve akár csobbanhatunk is a Lupa-tóban, majd a Duna-parti kerékpárutat követve érkezünk meg a szentendrei Dunakorzóra. Visszafelé a hely lenyűgöző panorámájának és kulináris kincseinek ízeivel gazdagodva gurulhatunk a Duna-parti kerékpárúton, ahonnan a 11-es útra letérve a békásmegyeri HÉV vagy a Pünkösdfürdő utcától a Nánási út felé tartó jól ismert útvonal visz minket haza.

Tűzd fel biciklis bakancslistádra a Szentendrei-sziget mesebeli vidékét is:

Nagymarosról a Julianus-kilátó festői panorámájáig (18,8 km)

A Duna kanyarulatát követő egyik legszebb biciklis szakaszon, vagyis a Nagymaros és Zebegény közötti Beatrix királyné kerékpárúton kezdhetünk neki a valószínűleg izomlázat ígérő, majd 20 km-es körtúránknak. Nagymarosról átérve Zebegényre, a város sajátos hangulatú utcáin cikázva jutunk fel a Kopasz-hegyen álló Trianon Emlékműhöz, valamint a Kós Károly-kilátóhoz. Itt érdemes megpihenni, hisz az erdő mélyén rejlő meredekebb kihívások felé csak ezután kanyarodik utunk.

blank
Zebegény, Trianon emlékmű. Fotó: DRONE EYE photography (Facebook)

A kilátótól a Törökmező szélét érintve tekerhetünk fel a 482 méter magasan álló Julianus-toronyhoz, amelynek legfelső szintjéről szinte az egész Dunakanyart beláthatjuk. A lélegzetelállító panoráma részeként csodálhatjuk a Pilismaróti-öbölt, a Zebegényi-szigetet, a Kisoroszi-szigetcsúcsot, a környező hegyeket, illetve a visegrádi fellegvárat is. Miután levett a lábunkról a kilátás, a Fehér-hegy felé ereszkedhetünk vissza a kiindulópontunkhoz. Az erdőn, hegyen átívelő túrába érdemes mountain bike-kal belevágni, de ha nincs otthon hegyi kerékpárunk, akkor Nagymaroson akár e-bike-ot is bérelhetünk.

blank
Fotó: DRONE EYE photography (Facebook)

Kalandvágyó kerékpárosok álma: Szentendrei Skanzen – Visegrádi vár (35,8 km)

A Visegrádi-hegység emelkedőkkel, lejtőkkel tarkított, illetve a források, rétek, ritkább-sűrűbb erdőrészletek, lenyűgöző történelmi emlékek és látnivalók által kísért erdei útjai a kihívások szenvedélyeseire várnak a Dunakanyarban. A változatos túra a Szentendrei Skanzen mögötti parkolótól kezdődik, ahonnan a Pap-réten át egészen a Fekete-hegy oldaláig, a zöld jelzést követve gurulhatunk el Visegrádra. Innen a kék kerékpáros jelzés mentén érkezünk meg az Apátkúti-völgybe, majd meseszép szerpentinen tekerünk vissza a Pap-rétig, mire végül a Skanzennél megpihenhetünk. Az útvonal megannyi kincse közül ne felejts el kitérni a Zsitvay-kilátóhoz, a fellegvárhoz, a Visegrádi Királyi Palotához, valamint a Bertényi Miklós Füvészkerthez sem.

blank
Fotó: DRONE EYE photography (Facebook)

Néhány látnivaló, ha nem csak átsuhannál Visegrádon:

Eldugott erdei utakon járva: Pilismarót – Dobogókő (40,9 km)

A Pilismarótról induló körtúra szintén erdei utakon kanyarog, viszont már egy könnyedebb terepen. A Malom-patak mentén, a zöld jelzést követve eleinte egy fokozatosan emelkedő, aszfaltozott úton kalandozhatunk a patak, kaszálók, erdészház, pálos romok kísérte völgyben, egészen a Két-bükkfa-nyeregig. Csupán innentől kell elővennünk minden erőnket, mígnem egy erős kapaszkodó után Dobogókőn, a bámulatos panorámát csodálva kifújhatjuk magunkat. A festői kilátást magunk mögött hagyva egy közúton ereszkedünk le Pilisszentkeresztig, majd a Ferenczy-sziklától a sárga kerékpáros jelzés mentén egy kellemes, kanyarokkal tarkított erdei műúton térhetünk vissza Pilismarótra.

blank
Rezső-kilátó Dobogókőnél. Fotó: Németh Kriszti – Egy jó kép az utazásról

Biciklitúra a Duna-part mellett: Szob – Vác (30 km)

Szobtól Vácig az EV6-os kerékpárúton gyűjthetjük be emlékeink közé a Dunakanyar kincseit, miközben úton-útfélen az ország leggyönyörűbb panorámapontjaiban gyönyörködhetünk. A szobi vasútállomásról startolva hamar a folyó partján álló Luczenbacher-kastélyhoz érünk. Innentől fordulhatunk rá az EV6-os kerékpárútra, amely először az egyedülálló szecessziós stílusú katolikus templomával büszkélkedő Zebegény felé kalauzol minket. Továbbhaladva Nagymaros magával ragadó panorámája vehet le lábunkról, a szemközti hegységek fái között megbúvó visegrádi vár látképével.

blank
Kilátás Nagymarosról a Fellegvárra. Fotó: Majdán István

A város partján akár a Piknik Manufaktúra teraszáról is élvezhetjük a kilátást, majd miután egy-két finom falattal feltankoltunk, újult erővel folytathatjuk utunkat Kismaroson át Verőcéig. Itt egy kis időre búcsút kell intenünk a Duna-parti kerékpárútnak, viszont cserébe az országúti útvonal ártéri erdő felé vezet minket. A vadregényes vidéken átvágva végül egyhamar Vácon találhatjuk magunkat, ahonnan vonattal suhanhatunk vissza a fővárosba.

Néhány kincs a lenyűgöző Dunakanyar ékszerdobozából: