7 kevésbé ismert kirándulóhely a Dunakanyar káprázatos vidékén

A Dunakanyar feltérképezése minden évszakban új csodákat rejt. Mielőtt a strandszezon a víz mellé csábít bennünket, merészkedjünk kicsit távolabb a parttól és barangoljuk be a régió azon látnivalót is, amelyek még felfedezésre várnak.

Ipoly-torkolat, Szob

A térségben egyértelműen a Duna kapja a főszerepet, de egy másik folyót is meg kell említenünk, ha tüzetesebben felfedeznénk a környéket. A hazánk legszeszélyesebb folyójaként emlegetett Ipoly Magyarország határát átlépve egészen Ipolytarnóctól kanyarog végig Észak-Magyarországon, megkerülve a Börzsönyt, végül Szob partjait elérve beletorkollik a komótosan hullámzó Dunába. Az Ipolytölgyest és Szobot összekötő kiváló bicikliút mentén bepillantást nyerhetünk az Ipoly békével teli, nomád világába, illetve megismerhetjük gazdag növény- és állatvilágát. Miközben a mellettünk legelésző szürkemarhák és lovak a zölden zsengélő füvet majszolják, mi szinte harapjuk a csendet, melyet csak a vasúti hídon átrobogó gyorsvonatok törnek meg. Nem véletlen, hogy közkedvelt célpont a horgászok körében is.

legszebb kirándulóhelyek a Dunakanyarban
Fotó: Horváth Zsolt

Kálvária-kápolna, Márianosztra

Zebegénytől csupán negyedórára található a Börzsöny egyik legbájosabb települése, a vulkáni kúpok között megbújó Márianosztra. A falu keleti szélén található Kálvária-hegyen magasodik a Dunakanyar talán leghangulatosabb kálváriája. A zarándokhely gyalogszerrel is könnyen megközelíthető, a domboldalban kanyargó kálváriaút és a barokk kápolna szinte belesimul a terebélyes hársfákkal tűzdelt festői tájba, ahonnan páratlan kilátás nyílik a falura és a környező magaslatokra. Szemben a Nagy-Gallát láthatjuk, míg észak felé kémlelve megpillanthatjuk a Kopasz-hegy kopár csúcsát is.

Dunakanyar kirándulás
Fotó: Peter Leyer – Photo & Video

Kopasz-hegy, Márianosztra

Következő úti célunkat szintén az elbűvölő Márianosztrán kell keresni, de nem is kell sokáig vizslatni a tájat, hiszen a falu fölé, 538 méterig magasodó Kopasz-hegy azonnal magára vonzza a tekintetünket. Nagyirtáspusztáról indulva, a zöld háromszög jelzést követve, ha van bennünk elég kraft, akár három csodás kilátópontot is érinthetünk, hiszen útközben a Sas-hegy, a Nagy-Sas-hegy és a Só-hegy is kínál kihívást és szemet gyönyörködtető látványt. A Kopasz-hegy nem adja ám könnyen magát, a végső pár száz méteren kaptatós szakasz vár ránk, de megéri leküzdeni! A csúcsra felérve megpillanthatjuk az emblematikus keresztet és az elénk táruló káprázatos panorámát a Márianosztrai-medencével, a Börzsöny magaslataival és a távolban kanyargó Dunával.

kirándukóhelyek Dunkanyar
Fotó: Szabó Gyula

További csodás kirándulóhelyek a Dunakanyarban:

Szent István-templom, Nagybörzsöny

Ha már a Börzsöny vidékén járunk, érdemes útba ejteni a hegység nyugati szélén fekvő, Magyarország egyik legszebb Árpád-kori templomaként nyilvántartott Szent István-templomot. Az alig pár száz fős településen álló, dombtetőre épült templom egy része még a 13. század elején készült el, majd a tatárjárás után fejezték be a munkálatokat. Az egykori bányavárosban négy templom épült, de román stílusának köszönhetően ezt tartják a Dunakanyar gyöngyszemének. Az épület köré jóval később, a 17. században épült magas kőfal, így maradt az évszázadok alatt teljesen ép állapotban, még a törökök sem bántották.

a Dunakanyar legszebb helyei
Fotó: DRONE EYE photography

Remete-barlang, Nagymaros

Bátran állíthatjuk, hogy a Szent Mihály-hegyen található Remete-barlanghoz vezető gyalogtúra büszkélkedhet a Dunakanyar egyik legpazarabb panorámájával. A Duna-parti Zebegény központjából induló útvonalat az edzettebb túrázóknak ajánljuk, ugyanis picit húzósabb, viszonylag rövid, 11,9 km hosszúságú, de a kaptatós és morzsalékos ösvény nehezített terepnek számít a gyakorlottabbak körében is. A Remete-barlangtól folytathatjátok utatokat a környék talán leggyönyörűbb panorámát nyújtó kilátójához, a Hegyes-tetőn álló Julianus barát-toronyhoz.

blank
Fotó: DRONE EYE photography

Zsitvay-kilátó, Visegrád

A Dunakanyar szépségét számtalan oldalról megcsodálhatjuk, de kevés hely van, ahonnan olyan körpanorámában gyönyörködhetünk, mint a Zsitvay-kilátó tetejéről. Ezért nem csoda, hogy a Visegrádi-hegységben található, Nagy-Villám tetejére épült kilátó minden évszakban népszerű turistalátványosságnak bizonyul. A 378 méter magas kilátó 1933-ban, a Magyar Turista Szövetség megalakulásának 20 éves jubileumának alkalmából épült. Az építészek úgy tervezték meg az épület külsejét, hogy illeszkedjen a környéken található fellegvárhoz és a Salamon-toronyhoz is.

blank
Fotó: Hatvani Anikó

Látó-hegy, Vác

Új perspektívából ismerhetitek meg a Duna kanyarulatát, ha a Vác mögött magasodó, regényekbe illő Naszály hegyet hódítanátok meg. A kalandos túra Kosdról indul és ide is érkezik vissza 10 km és 460 méternyi szintkülönbség után. A kaptató a zöld jelzésen veszi kezdetét, majd az Országos Kéktúra vonalán folytatódik a túra. Egy kis kitérő árán a közeli Násznép-barlangot is megnézhetitek, innen már nincs messze a 652 méter magas Naszály-csúcs és az azt koronázó geodéziai mérőtorony, melynek tetejére vaslétrán lehet feljutni. A hegytetőről lefelé a Kéktúra ösvényét követjük, az útkereszteződésnél a sárga körút jelzésű turistaútra fordulunk, majd a kék háromszög jelű csapáson folytatjuk utunkat az 534 méteres Látó-hegyhez, utunk legszebb részéhez, ahonnan megpillanthatjuk az elképesztő kilátást és a Szent Erzsébet-keresztet.

blank
Fotó: Majdán István

Kutassátok fel a Dunakanyar bájos miniszobrait is: