Téli mesevilág a Mátrában: 10+1 csodálatos látnivaló a bakancslistádra

Egek felé törő kilátók, háborítatlan völgyek, romantikus szerpentinek, sípályák és fejlődő borturizmus. A Mátra mindig is vonzó úti cél volt a kalandvágyó országjárók számára, de talán télen mutatja legszebb arcát. Tartsatok velünk egy hosszú hétvégére az ország tetején!

Természeti látnivalók, várak és kilátók a Mátrában

Kékestető

Ha van hely Magyarországon, ahova kötelező télen ellátogatni, az a 1014 méteres tengerszint feletti magasságával minden egyéb hazai hegycsúcsot maga mögé utasító Kékestető. A kristálytiszta hegyi levegője és különleges éghajlati jellemzői miatt 1963-ban klimatikus gyógyhellyé nyilvánított Kékestetőről indul az ország leghosszabb lesiklópályája, a síelők, snowboardosok és szánkózók legnagyobb örömére. Messziről is jól látható, 180 méter magas tévétornya magával ragadó kilátással kecsegtet az alattunk elterülő, ezüstösen csillogó, hófödte erdei útvonalakat rejtő tájra.

Fotó: Szabó Gyula

Galya-tető

Hazánk harmadik legmagasabb hegycsúcsán, a 964 méteres Galya-tetőn (pontosabban annak 960 méteres ormán, Péter hegyesén) meredezik a néhány évvel ezelőtt díjnyertes átépítésben részesülő Galya-kilátó. A páratlan panorámát kínáló építmény felső három emeletén hangulatos, széltől és esőtől védett bivakszállások is találhatók a természetjárásban megfáradt kirándulók testi felfrissülését szolgálandó. A zarándokhelyként is funkcionáló, szomszédos Galyatető Turistacentrumban szellemienergia-készletünket tölthetjük újra: a központ udvarán kialakított csendes helyiség ablaktalan, észak felé tájolt szobájába a Göncölszekér és a Kisgöncöl alakzatában elhelyezkedő réseken át szűrődik be a fény, csillagászati meditációs lehetőséget kínálva a látogatóknak.

Fotó: Hatvan Anikó

Sástó-kilátó

Harmadik kedvenc mátrai kilátónk ugyan mindössze 510 méteren helyezkedik el, de valódi kuriózumként képtelenek voltunk kihagyni. Az ország legmagasabban fekvő tava mellett felállított, romániai gyártású szerkezetet eredetileg olajfúró toronynak szánták Algyőre, ám az nem felelt meg a magyarországi szabványoknak, végül így került (némi átalakítás után) Sástóra. Az 53 méter magas kilátóból tiszta időben a Tiszáig és a budai hegyekig is ellátni!

blank
Fotó: Petró Róbert Migo

Ilona-völgyi vízesés

Az ország legmagasabban fekvő természetes vízeséséhez könnyű sétaút vezet: a Parádfürdőről induló kilenc állomásos tanösvény 6,5 kilométeren át mutatja be a Mátra keleti részének világát. Az Ilona-völgy bejáratát jelképező székelykapun átlépve idilli rétek és százéves fasorok által közrefogva haladunk először aszfalton, a Sándor-réti elágazást követően pedig már sűrű erdőben. Itt hamarosan felfrissíthetjük magunkat a Szent István-csevicekút kalcium-hidrokarbonátos vizével, ezután bal kéz irányába, a Z jelzéseket követve, a patak menti bükkösben haladunk tovább. A következő pihenőhely után a bal oldali ZO jelzést választva előbb egy kis hídon kelünk át, mígnem a kanyargó, beszűkült patakmeder oldalában egyre feljebb kapaszkodva meg nem pillantjuk túránk célpontját, a 10 méter magasból előtörő zuhatagot.

blank
Fotó: Tóth Roland

Fedezzétek fel hazánk többi gyönyörű vízesését is:

Siroki vár

Az ország egyetlen barlangváraként ismeretes siroki vár a Mátra legnagyobb várromja. A föld alatti barlangrendszer rejtette izgalmakat az erősség ormáról elénk táruló látkép egészíti ki, de a festői fekvésű falu tájházát is érdemes felkeresni – ehhez mindenképp kérjünk kombinált jegyet a pénztárban! A vidék felett több mint 700 éve őrködő, felső- és alsóvárból álló épületegyüttes felfedezését követően barangoljuk be a falakat körbefutó sétaösvényt is, majd a vár bejáratától a várnyereg felé fordulva kövessük a K jelzést, és látogassuk meg a Barát- és Apáca-sziklákat: a különleges sziklaalakzat a legenda szerint egy kővé dermedt szerzetes és szerzetesnő szerelmének állít emléket, a valóságban azonban természetes geológiai folyamatok állnak a háttérben.

blank
Fotó: Szabó Gyula

Csörgő-szurdok

A Mátra egyik legkeresettebb kirándulási célpontja a Csörgő-szurdok, amely rengeteg túrabakancsos turistát vonz az év minden szakában. A Fakanalas Csárdától induló, nagyjából 8 kilométeres körtúra első szakasza a zsombékos Békás-tó, a Bagoly-kő andezittornyai és a Csörgő-patak köves medre mellett halad el, majd a vadregényes Csörgő-szurdok után a Vándor-forrás és a Csörgő-lyuk érintésével az Ágasvári turistaházhoz szalad ki. Miután megpihentünk az egykori vadászház előtti tisztáson, folytatjuk utunkat a Két Vár köze nevű nyereg felé: itt az Óvár oldalában közelítjük meg a Kosik-tanyát, majd a Hosszú-rét, a Lench-forrás és a Békás-tói üdülőtelep házait elhagyva visszatérünk túránk kiindulási pontjára.

blank
Fotó: Deák Judit

Városnézés, kikapcsolódás és gasztronómia a Mátra környékén

Dominium Pincészet, Gyöngyös

Gyöngyös határában, a legendás farkasmályi pincesortól csupán egy karnyújtásnyira a mátrai borvidék egyik legizgalmasabb családi borászatára bukkanhatunk. A Dominium Pincészetet megalapító Orbán család hisz a természet erejében, ami a borkészítés folyamatában és a gazdaság mindennapjaiban egyaránt megmutatkozik. Az idelátogatókat a barátságos fogadtatás mellett élményteli borkóstoló, maximális kényelemmel kecsegtető szálláshely, valamint szauna és jakuzzi várja, kilátással a gyönyörű mátrai tájra. Előbbieket mind magában foglalja a pincészet egyedülálló élményt nyújtó Dominium Bor & Wellness ajánlata, amelyhez bőséges büféreggeli is tartozik.

3200 Gyöngyös, Farkasmály külterület, hrsz. 067/50 | Weboldal | info@dominiumwine.com

blank

További kihagyhatatlan látnivalók Gyöngyösön:

AvarLak, Szurdokpüspöki

A prémium vendégház a Mátra nyugati kapujában található apró településen, Szurdokpüspökiben várja a kikapcsolódni vágyókat, méghozzá saját dézsafürdővel és a meghitt téli hangulathoz elengedhetetlen kályhával. Az erdei nyugalmat árasztó, privát faház kifinomult stílusú belső tereiben csak úgy repülnek az órák. Az emeleti olvasósarok minden könyvmoly álma, a közeli hegycsúcsok látványára nyíló teraszon üldögélve pedig az átborozott este utáni első kávénak is jobb íze van. Minden földi jóval felszerelt konyha, kerti sütögetési lehetőség, csurig töltött éléskamra – AvarLak, mi így szeretünk!

3064 Szurdokpüspöki, Almási utca | Weboldal

blank

Sástó Hotel***

Varázslatos tóparti kilátás, friss erdei levegő, házias ízek, mi kell még? A Sástó Hotel*** a Mátra szívében, az erdők ölelésében minden évszakban különleges élményeket tartogat a kirándulók számára. Az örökzöld és családbarát védjeggyel is rendelkező hotel wellnessrészleggel, sóbarlanggal és animátori programokkal várja vendégeit. Emellett a tóparti fekvésű Tavirózsa Étterembe betérő kirándulók a hagyományos tájjellegű fogások mellett megtalálhatják az új trendeket követő speciális ételkínálatot is. Élvezzétek az ünnep varázsát a Mátra hegyvidékének ámulatba ejtő látványával és kapcsolódjatok ki ebben a kellemes környezetben!

3200 Gyöngyös-Sástó, Farkas utca 4. | Weboldal

blank
Kilátás a hotelből

Parádsasvári Üvegmanufaktúra

A gyönyörűen helyreállított, Ybl Miklós-tervezte kastélyszállójáról híres Parádsasvár más nevezetességgel is büszkélkedhet. Több évszázados múltra visszatekintő üvegmanufaktúrája az üvegfúvás művészetébe avatja be az érdeklődőket, teszi ezt mindezt az országban egyedülálló módon, hiszen akár saját poharat is fújhatunk magunknak. A környék első üveghutáját még 1708-ban alapította II. Rákóczi Ferenc, később Grassalkovich Antal és gróf Károlyi György irányítása alatt fejlődött tovább a parádsasvári üvegipar. Az apró műhely előzetes bejelentkezéssel látogatható minden nap reggel 9 és délután 3 között, és egy Károlyi-kastélyos kertlátogatással egybekötve remek program, ha az Észak-Mátrában jártok!

3242 Parádsasvár, Petőfi Sándor utca 21. | Weboldal

blank
Fotó: Parádsasvári Üvegmanufaktúra Facebook

+1 Oxygen Adrenalin Park, Gyöngyös (2023 márciustól)

A Mátra déli lejtőjén 2006-ban megnyitott, 16 hektárnyi területen kiépített Oxygen Adrenalin Park felejthetetlen élményeket ígér a család minden tagjának, korhatárra való tekintet nélkül! Az ország legmagasabban fekvő kalandparkjában több mint 30 játék- és élményelem gondoskodik testünk folyamatos adrenalin-utánpótlásáról, a lokációnak köszönhetően pedig a lélegzetelállító téli panoráma is a csomag része. A park legújabb látványossága az idén októberben debütált SkyBike, ami 6 méter magasan kifeszített drótkötélpályán haladó kerékpározást takar, de a bobozásról vagy a libegőzésről sem kell lemondanunk! Nyitás márciusban.

3200 Gyöngyös-Sástó, Sástó-Kőbánya | Weboldal

blank

Eredjetek a Mátra lenyűgöző tengerszemének nyomába: