Mesebeli őszi kirándulás: 8 kihagyhatatlan látnivaló az Őrségben

A dimbes-dombos, elképesztő nyugalmat árasztó szerek birodalma egész évben idilli úti cél, azonban az őszi hónapok során a gyönyörű színekben pompázó természet még különlegesebbé teszi. Vegyétek célba az Őrséget, ahol megismerhetitek a helyi népi kultúrát és szebbnél szebb kirándulóhelyeket fedezhettek fel!

Szent Péter-templom

A helyi települések bővelkednek a lehető legkülönbözőbb templomokban, legyen szó egyszerű fatemplomról vagy precízen kidolgozott, kazettás mennyezetű református templomról. A mára már a környék egyik jelképének számító Szent Péter-templom fordulatokkal teli történelme miatt kitűnik a többi közül: az erődített, román stílusú templom alapja 1230 körül épülhetett. Az évek során számos bővítésen esett át, majd a török hadak lerombolták, a jelenlegi, szintén román jegyeket viselő épület 1732-ben készült el, az eredeti freskót és a szentélyben felfestett bibliai idézeteket máig megcsodálhatjuk. A templom belső terében az őriszentpéteri születésű fafaragó, Gellért Károly alkotásai köszönnek vissza.

9941 Őriszentpéter, Templomszer 17.

Fotó: Krizsán Irén

Őrségi Népi Műemlékegyüttes

A terület egyik központjában, Szalafő Pityerszer nevű részén található az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, ahol három, helyben megőrzött porta által kapunk betekintést a régió népi építészetének 150-200 éves jellegzetességeibe. A házak között sétálva megismerkedhetünk a helyi hagyományokkal, a skanzen területén pedig autentikusan működő szatócsbolt és házias ételeket kínáló csárda teszi még felejthetetlenebbé a látogatást. Ha időtök engedi, érdemes tovább sétálni az innen kőhajításnyira fekvő bölényrezervátumhoz, ahol közelről figyelhetitek meg az utolsó kaukázusi-hegyvidéki bika utódait, amelyek 2017 óta élnek az Őrségi Nemzeti Park területén.

blank

Vadása-tó

Az Őrség gyöngyszemeként is emlegetett, horgászparadicsomként is működő, 12 forrás által táplált, kristálytiszta Vadása-tó nyáron a strandon fürdőzők csobbanásától hangos, a hűvösebb őszi napokon pedig tökéletes kiránduló- és pihenőhely. Az 1968-ban a Vadása-patak vízének felduzzasztásával született mesterséges tavacska körül a lombok alatt megbújó Malomgát tanösvény vezet körbe, amin sétálva belekóstolhattok az Őrségre jellemző hangulatba és megismerhetitek a festői táj élővilágának titkait is.

blank
Fotó: Bakos Molly

Körtike tanösvény

Ha egy gyalogosan bejárható, könnyed séta keretében ismernétek meg a környék legjelentősebb élőhelyeit, járjátok be a tízállomásos tanösvényt, ami Szalafő Templomszer részéről a pityerszeri műemlékegyüttesig vezet. Az út legnagyobb része erdei környezetben fut, ahol a kifüggesztett táblákról mindent megtudhattok az itt termesztett növényekről, helyi gombafajtákról, illetve a tócsák és a szárazgyepek élővilágáról is.

blank
Fotó: orseg.info.hu

Őrségi Termelői Piac

A 2012 júliusa óta működő termelői piac minden szombaton 7.00-12.00 óra között várja az érdeklődőket Őriszentpéteren, a református templom mögött, a focipálya mellett vagy – rossz idő esetén – a Művelődési Házban. Az évről évre növekvő számú árusok portékái között a szezonális gyümölcs- és zöldségfelhozatal mellett frissen sült kenyerek, különböző mézek és mennyei szörpök közül is válogathattok.

9941 Őriszentpéter

blank
Fotó: orseg.info.hu

Szikszay Edit Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény

Az Őrség szellemi értékeit és a népi kultúra tárgyait egy helyi tanítónő, Szikszay Edit 1961-től kezdte el gyűjteni, amiből az évek során egy egész falugyűjteményt hozott létre. A helyi Művelődési Ház és Városi Könyvtár tetőterében megtekinthető kiállítást a pályaműként elkészített “Őrségi Gyűjtemény” kíséri, melyben az egyes tárgyak élettörténetét is elolvashatjuk.

9941 Őriszentpéter, Városszer 55.

blank
Fotó: oriszentpeter.hu

Szőcei tőzegmohás láprét

Az Őrségi Nemzeti Park egyik legjelentősebb fokozottan védett része a Vadása-tó környékén található szőcei láprét és patakvölgy, ami sokáig egy rejtett, csak a helyiek által ismert terület volt. Mára már jóval nagyobb népszerűségre tett szert, így annak érdekében, hogy taposással ne károsítsák a rétek élővilágát, egy pallósoron keresztül lehet bejárni a területet.

blank
Fotó: Getty Images

Pankaszi szoknyás harangláb

Az Őrség jelképeként is sokszor emlegetett haranglábak közül a pankaszi szoknyás harangláb a legismertebb, amit 1755-ben építettek a település legmagasabb pontjára. A templom mellett, de azoktól elkülönítve álló haranglábak története a reformációval függ össze, amikor a protestánsok templomot csak harangtorony nélkül építhettek. A tölgyfából készült építmény kibírta az idő próbáját és egy kisebb, 1965-ös helyreállítás óta egész évben szabadon látogatható.

9937 Pankasz, Dózsa út 10.

blank
Fotó: Getty Images

Fedezzétek fel az Őrségtől nem messze található, gyönyörű Szombathelyt is: