Különleges lovas fesztivált rendeznek októberben a Hősök terén

Az idén 15 éves Nemzeti Vágta jeles évfordulójának alkalmából az idei esemény a gyerekeket, fiatalokat helyezi középpontba, a hagyományaink továbbörökítésével, illetve a lovassportok, a lovaglás népszerűsítésével a következő nemzedék számára.

Október első hétvégéjén, 1-jén és 2-án, immár 15. alkalommal rendezik meg a Nemzeti Vágta döntőjét, ahol az ország legjobb amatőr lovasai mérhetik össze tudásukat. A budapesti fináléra kvalifikáló versenyek májustól szeptemberig zajlottak nyolc magyarországi és négy határon túli helyszínen.

A 15. évfordulót a számos izgalmas extra program mellett a magyar lovasiskolák 150 legtehetségesebb növendékének felvonulásával ünneplik a szervezők.

A Vágta történelmi felvonulásában is 150 lovas vesz majd részt.

A Győri Ördöglovasok programjában 15 gyereklovas lép fel, akik pónik hátán állva fognak vágtázni. Az évforduló tiszteletére Nagy Gábor csikós puszta 15-össel vonul majd fel a Hősök terén, Kassai Lajos lovasíjász pedig érdekes rekorddal készül: 15 nyílvesszőt lő majd ki, különleges körülmények között.

blank

Szintén a jeles dátum okán, három rendkívül bátor 15 éves gyermek hősről emlékezik meg a Vágta, akik 1848-49-es harcok alatt tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről: Tóth Imre András kishuszár, századtrombitás, Simig Rezső tüzérhadnagy, a szabadságharc legfiatalabb tisztje, és Koroknay Dániel tüzér, főágyús, kisdobos emléke előtt tiszteleg a verseny.

blank

A döntőn az idei téma miatt kiemelt figyelmet kap a népszerű Kishuszár Vágta, de nem marad el az izgalmas Nemzetközi Futam sem 12 ország részvételével, valamint a közkedvelt kocsitoló versennyel is készülnek a szervezők.

Emellett újra startol a nagy népszerűségnek örvendő Jótékonysági Sztárfutam és természetesen az Andrássy úti Vágta Korzó is megnyitja kapuit a hétvégére, ahol az induló települések mutathatják be népviseletüket, gasztronómiájukat, a tájegységükre jellemző iparművészeti alkotásokat, valamint lovas örökségünkhöz kötődő hagyományaikat.

További információk ide kattintva, jegyek pedig az alábbi linken elérhetőek.

Szeptember utolsó hete is tartogat még különleges programokat a fővárosban: