Európa Amazóniája: 8 csodálatos látnivaló Dél-Zala mesés vidékén

Ha természetközeli kikapcsolódásra vágyik az ember, keresve sem találhat jobb úti célt a Zala megye déli részén fekvő Murafölde és Kis-Balaton térségénél. A magyar-horvát-szlovén határvidéken szeszélyesen kanyargó Mura folyóról elnevezett régió kerek erdejei, szelíd dombhátai, csillogó tükrű tavai és sokszínű élővilága mellett sűrű bicikli- és turistaút-hálózatával csalogatja felfedezésre az aktív időtöltés szerelmeseit.

A Mura és a Dráva találkozása a magyar-horvát határnál / Fotó: Getty Images

Az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum részeként a Mura-menti Tájvédelmi Körzet az ország nagyvadakban egyik leggazdagabb térsége, gímszarvasállománya például párját ritkítja az egész világon. Vargányáért, illetve őzláb-, róka- és galambgombáért sem kell a szomszédba menni, vadregényes, vizekben dús, sűrű erdői miatt pedig gyakran hivatkoznak rá Európa Amazonasaként is.

Murafölde programok széles tárházával várja az idelátogató családokat, párokat és baráti társaságokat, a csillagnézéstől és a raftingolástól kezdve, a bunkertúrákon és a helyi gasztroélmények gyűjtésén át, egészen az aranymosásig! Nem hivatalos fővárosa, Nagykanizsa sem mentes a látványosságoktól: központjában történelmi hangulatú utcák és előkelő paloták sorakoznak, a tiszta levegőjű Csónakázó-tó mellett többgenerációs játszóteret és egy lenyűgöző panorámát kínáló kilátót találunk, de számos trekking- és XCO-pálya is kanyarog a közeli parkerdőben.

Kilátó a nagykanizsai Csónakázó-tónál / Fotó: Györkő Zsombor

Innen mindössze fél órányi autóútra, vagy bő egy órányi bringázásra terül el a 19. század zsilip- és vasúti töltésépítési munkálatai során létrejött Kis-Balaton, melynek mesterségesen rehabilitált mocsárvidéke, védett szigetei és háborítatlan ökoszisztémája garantáltan megéri a kitérőt. A tájegység természeti és kulturális értékei iránt érdeklődők a fenékpusztai Kis-Balaton Látogatóközpont tárlataival elégíthetik ki tudásszomjukat, míg a Tüskeváron felnőtt generációk a Nagy-Berekben élhetik újra gyermekkorukat.

A Kis-Balaton legtöbbet fényképezett nevezetessége / Fotó: Aktív Magyarország

Búbos vöcsök tanösvény (Kis-Balaton)

A Kányavári-szigeten végigvezető, kétkilométeres Búbos vöcsök tanösvény mentén két kilátó, páratlanul színes, különféle madárfajokat, erdei vadakat, denevéreket, hüllőket és kétéltűeket magába foglaló élővilág, egy játszótér és számos tűzrakóhely várja, hogy felfedezzük őket. Ha jót akarunk magunknak, semmiképpen se hagyjuk otthon távcsövünket, nehogy a távolság közénk és egy szép búbos vöcsök vagy kárókatona közé álljon. Az egész évben látogatható sziget messze földön híres szimbóluma az 1980-as években épített háromnyílású ívhíd, melynek a környezetbe harmonikusan illeszkedő faváza a Kis-Balaton egyik legtöbbet fényképezett nevezetessége.

IDE kattintva találhatsz bővebb infót a túráról.

Fotó: Aktív Magyarország

Még több kihagyhatatlan látnivaló a Kis-Balaton környékén:

Kőszikla-szurdok (Murafölde)

A nagyjából három óra alatt teljesíthető gyalogtúra Murafölde két leglátványosabb természeti értékét fűzi fel egy emlékezetes útvonalra: a Csibiti-tavat és a Kőszikla-szurdokot. A 206 méter magas újudvari TV-torony lábától vezető erdei ösvényen elindulva először a makulátlan vizű Csibiti-forrást érintjük, majd egy gyönyörű tisztáson átvágva megérkezünk a Csibiti-tavi pihenőhelyhez. Innen kellemesen hullámzó zalai tájon és egy mesébe illő bükkösön keresztül vezet az utunk a csodás Eszperantó-forráshoz, ahonnan a kékháromszög-jelzést követve jutunk el a túránk csúcspontjára, az őskori hangulatot idéző Kőszikla-szurdok hűvös katlanjába.

Kattints IDE a túra részletes leírásához!

Fotó: Aktív Magyarország

Kerékpárral a Kis-Balaton körül

Ha ráérős, mégis kalandvágyó kedvünkben vagyunk, ez a 47 km hosszú Kis-Balaton-kerülő bringatúra ideális program lehet. Kiindulópontunk a Kis-Balaton Ház, aminek közvetlen közelében találjuk a Szent István-kápolnát, a 11. századi récéskúti bazilika romjait és a Makovecz Imre tervezte Millenniumi Emléképületet is. A Zala-folyó hídján átkelve Zalaszabar felé vesszük az irányt, ahonnan a Zobori Élménypark, Nagyrada és Zalakomár érintésével meglátogatjuk a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumot. Túránk következő állomása a csak gyalog megközelíthető Kányavári-sziget, ezután pedig már csak a fenyvespusztai állatsimogató van hátra, mielőtt visszatérünk Zalavárra.

IDE kattintva még több infót találhatsz a kerékpártúráról.

Fotó: Aktív Magyarország

Bunkertúra Lovászi alatt

A szlovén határ mellett, Lovászi lakótelepének házai alatt húzódik az 1950-es években kiépített, 630 km hosszú, magyar Maginot-vonal erődrendszer bástyájaként épült lovászi bunker. A dél-zalai olajmezők megóvása céljából kiásott, műtővel is felszerelt légópince közel egykilométeres szakaszán, előzetes bejelentkezés után utazhatunk vissza az időben a hidegháború napjaiba, méghozzá egy közel egyórás, vezetett túra keretében. A séta magába foglalja többek között a telefonközponttal rendelkező parancsnoki helyiség, valamint az elsősegélynyújtó terem felkeresését is, de a pince legmélyebb pontjára, akár 30 méterrel a föld alá is leereszkedhetünk. A csoportok minimum hat fő jelentkezése esetén indulnak.

Bővebb infóért a bunkertúráról kattints IDE!

Fotó: lovaszi.hu

Kányaváry Borbirtok (Zalaszabar)

A Kis-Balaton festői tája fölé magasodó zalaszabari Szőlőhegyen várja a nemes, kézműves gondossággal készített borok rajongóit a Kányaváry Borbirtok. A 3,5 hektáros területen felépített, korszerű látványborászat megálmodói Szabadics Zoltán és felesége, Éva voltak, akik a nagyváros zaját hagyták hátra a Zalai-dombság nyugalmáért, azzal a nem titkolt céllal, hogy visszaadják a zalai boroknak az őket megillető rangot. Hagyományokon alapuló, mégis fantáziadús nedűik (melyek olyan szőlőfajtákból készülnek, mint a chardonnay, a sauvignon blanc vagy a cabernet sauvignon) egyszerre szólnak a föld szeretetéről és a kitartó munka iránti tiszteletről, a bor élvezeti értékét pedig a rendszeresen megrendezett zenés események emelik még magasabb fokra.

8743 Zalaszabar, a Zobori Élmény Park után | Weboldal

Fotó: Kányaváry Borbirtok (Facebook)

Zalakarosi Fürdő

Wellness-szolgáltatások végtelen sora, sós vizes medence, család, gyerekek, élmények… Mindez Zalakaros, ahol a feltöltődés garantált! Utazz itthon az őszi hónapokban is, fedezd fel a Nyugat-Balaton régió csodálatos helyeit, és add át magad a teljes kikapcsolódásnak a családi wellnesshétvége fogalmával szinte szinonim zalai fürdővárosban. A Zalakarosi Fürdő a családok kedvenc négy évszakos élményfürdője az ország egyik legnagyobb beltéri gyermekvilágával kitűnő program, ha a kis örökmozgók energiakészleteit le akarjuk kötni. Mindeközben pedig a szülők láblógatva, wellnessezve élvezhetik a termál- és gyógyvíz jótékony hatásait, vagy varázslatos perceket tölthetnek egy illatos, lazító masszázs kíséretében.

8749 Zalakaros, Termál út 4. | Weboldal

További nagyszerű fürdők országszerte:

Kápolnapusztai Bivalyrezervátum

A Balatonmagyaródhoz közeli Kápolnapusztán él az ország legnagyobb látogatható bivalycsordája: a csaknem kétszáz házi bivaly mellett szamaraknak és kecskéknek is otthonául szolgáló, hatalmas területet felölelő rezervátumban nem csak a dagonyázó patásokat vehetjük szemügyre a vadonatúj, 8 méter magas kilátótoronyból, de a kitáblázott sétaút, illetve régi fényképek és eszközök segítségével betekintést nyerhetünk a hagyományos bivalytartás rejtelmeibe is. Ezen túl interaktív kiállítás, játszótér és állatsimogató is várja a családokat, sőt, a rezervátumot akár lovaskocsin ülve is felfedezhetjük. Egész évben, minden nap látogatható.

8751 Zalakomár és Balatonmagyaród között | Weboldal

Fotó: Aktív Magyarország

Csömödéri Állami Erdei Vasút

A Csömödéri Állami Erdei Vasút az ország leghosszabb (110 km-es) és egyetlen olyan erdei vasútja, amelyen napjainkban is elsősorban faanyagszállítás folyik. A Tamási Áron híres regényhőse után Ábelnek keresztelt gőzmozdony által húzott nosztalgiaszerelvény ennek persze csak egy rövidebb, 33 km-es szakaszán közlekedik, és a rengeteg helyett a buja göcseji dombokat szeli, Lenti és Kistolmács között. Kirándulóidőben kerékpárszállításra is van lehetőség, míg a hidegebb, esős napokon a zárt és fűtött szerelvények gondoskodnak a kényelemről. A vasútvonalhoz több túraútvonal is kapcsolódik, így az érintett göcseji fenyőrégiót és bükktájat is lehetőségünk nyílik felfedezni.

8960 Lenti, Táncsics utca 11., Kisvasútállomás | Weboldal

Fotó: Aktív Magyarország