8 eldugott sörkert és kiülős kocsma Budán, amit érdemes felkutatni idén nyáron

Nem csak a már jól ismert kiülős kocsmákat érdemes körbejárnotok idén nyáron, hiszen Buda kevésbé frekventált részein is megbújik néhány nagyon hangulatos kerthelyiség. Próbáljátok ki az összeset, akár egy nyári bakancslista részeként!

Avar Presszó és Sörkert

Az Avar Presszó és Sörkert hangulatos, hatalmas fákkal teli, retró hangulatú kerthelyisége egész évben nyitva áll előttetek, csak az időjárás befolyásolja a kinti üldögélést. Tavasszal azért már jó eséllyel helyet foglalhattok a teraszon is, ahol autentikus, kockás terítős asztalokkal, kézműves sörökkel, harapnivalókkal (melegszendvics, perec, sós ropogtatnivalók) és egy vetítővászonnal várnak benneteket. Kövessétek végig a legizgalmasabb sporteseményeket náluk, vagy csak üljetek be barátokkal egy-két pohár sörre, az este indítása/zárásaként.

1118 Budapest, Avar utca 31.

Fotó: Avar Presszó és Sörkert Facebook-oldala

Bálint Galéria Kávézó

Egy második kerületi budai villa aljában bújik meg az eldugott kultúrkávézóként ismert Bálint Galéria. A helyiség korábban műhelyként kezdte, később felmerült a bútorkereskedés ötlete, a vendégek pedig végül a kényelmes bútorok között – amelyből néhány a mai napig megmaradt – inkább a kávézás mellett döntöttek. A kávézó körül kialakított különleges hangulatú kerthelyiséget élénk kék színű kovácsoltvas bútorok teszik teljessé, na meg a hely tulajdonosa, Lacza Bálint, aki több mint húsz éve ugyanolyan lelkesedéssel és örömmel fogadja a vendégeket.

1026 Budapest, Házmán utca 5.

blank
Fotó: Bálint Galéria Kávézó Facebook

Budai Kuckó

Ha retró, akkor egyértelműen a Budai Kuckót ajánljuk nektek. A helység kocsma mivolta mellett kisvendéglő is egyben, berendezésében pedig kültéren piros kockás, beltéren kék kockás terítőkkel idézik meg a múlt század életérzését, a nyolcvanas és a kilencvenes évekből megmaradt bútorokkal kiegészülve. A Budai Kuckó sajátos hangulatát sokan szeretik a környéken, főleg tavasztól igazán kellemes a kocsma előtt kialakított teraszon megvitatni az élet nagy dolgait, egy pohár ital és barátaink kíséretében.

1126 Budapest, Ugocsa u. 2.

blank
Fotó: Google Maps

Ganz Söröző

Egy korábban sokak számára kultikus hely, a Ganz Sörmanufaktúra helyén nyitotta meg kapuit a Ganz Söröző, amely több szempontból is méltó utódja lett. A hangulatos budai ház körül kialakított békés kerthelyiség a jó idő közeledtével mindent visz, borostyánnal körbefuttatott terasza pedig még a nagy hőségben is menedéket nyújt a vendégek számára. A söröző beltere egészen kicsi és eklektikus, de annál különlegesebb. Kínálatukban számtalan helyi kézműves manufaktúra által készített sört kipróbálhattok, már csak ezért is megéri betérni hozzájuk.

1027 Budapest, Ganz u. 6.

blank
Fotó: Ganz Söröző Facebook

Hello Bar

A Hello Buda területén kialakított Hello Bar két szinten fogadja a budai oldalon italozni vágyókat. Az alkoholválasztékuk figyelemreméltó, kínálatukból pedig természetesen nem maradtak ki a kisüzemi sörök sem. Kevés hasonló helyet találhatunk a Rózsadombon, ezért nem is csoda, hogy tavasszal megtelik pezsgéssel a hatalmas terasszal ellátott kerthelyiség, és itt gyűlik össze nemcsak a Rózsadomb lakóinak nagyrésze, hanem a belváros fiataljai is. A hangulatért a hely saját DJ-je is nagy részben felelős.

1025 Budapest, Törökvész út 93/A

blank
Fotó: Hello Buda Facebook

Kifli ÉS Kocsma

A Kifli és Kocsma koncepciója egy huszonöt évig multis környezetben dolgozó, kedves házaspár fejéből pattant ki néhány évvel ezelőtt. Végül 2014-ben megnyitották kocsmájukat, amelyhez hat évvel később társult egy Kifli és Rezeda névre keresztelt esküvői dekorcég is. Így a pár mindkét tagja megvalósíthatta magát, és az a szenvedély, amellyel a kocsmát üzemeltetik, minden vendég számára szembetűnő. A hely hangulata utánozhatatlan, amelyhez nagyban hozzájárul a családias hangulatú, eldugott kerthelyiség is, ahol imádnak összegyűlni a környékbeliek.

1028 Budapest, Rezeda utca 1.

blank
Fotó: Kifli ÉS Kocsma Facebook

Calgary Antik Drinkbar

1993. február 14-én nyitotta meg kapuit Buda otthonosan, antik bútorokkal berendezett bárja, a Calgary Antik Drinkbar. A hangulatos üzlet leginkább egy bár és egy antikvitás bolt ötvözete, ez a különleges kombináció pedig rengeteg törzsvendéget csábított ide az elmúlt közel harminc évben. A Calgary-féle utánozhatatlan hangulat a hely előtt kialakított teraszon is folytatódik, tavasztól őszig pedig rendszerint tele is van vendégekkel ez a rész. Esténként élő zongoraszóval készülnek a művészeket és művészetet támogató, közösségi térben.

Budapest, Frankel Leó u. 24.

blank
Fotó: Calgary Antik Drinkbar Facebook

Mad Garden Buda

Idén tavasszal mindenképp próbáljátok ki Buda új sörös kerthelyiségét, amely a Mad Kert és a Madhouse ötvözeteként jött létre. A Mad Garden Buda pár héttel ezelőtt nyitotta meg kapuit, ahol a pultban 11 sörcsapból érkezik a folyékony kenyér, köztük a Mad Scientist legkedveltebb és újfajta söreivel. A kert kutyabarát és még egy színpadot is kialakítottak, ahol élő zenével kedveskednek majd nektek.

1035 Budapest, Miklós tér 1.

blank
Fotó: Mad Garden Buda Facebook

A cikket az Y Generáció Iskolaszövetkezet támogatta. Hasonló tartalmakról ITT találsz bővebb infót.