Talán vannak köztetek, akik (vagy akiknek szülei, nagyszülei) emlékeznek még a kommunizmus meghatározó villamoskönyvtáraira és könyvtárbuszaira, melyek kijelölt napokon állomásoztak a főváros bizonyos közlekedési csomópontjain. A kultúra szolgálatába állított járművek történetének jártunk most utána.
A mozgókönyvtárak elődje
Egészen a XIX. századi Angliáig kell utaznunk térben és időben, hogy megleljük a mozgókönyvtárak egyik első – ha nem a legelső – elődjét. Liverpool és Manchester között találjuk Warrington ma körülbelül 200 ezer főt számláló városát, ahol közösségi összefogás eredményeként, 1858-ban indult első útjára a Warrington Utazó Könyvtár (Warrington Perambulating Library) egylovas szekere azzal a céllal, hogy növelje a városi könyvtár használóinak számát. A kikölcsönzött könyvek száma 3 ezerről rövid időn belül 12 ezerre nőtt, így a nem mindennapi könyvtári szolgáltatás egészen 1872-ig működött.
Amerika első utazó könyvtára
Nem sokkal később Amerikát is elérték az utazó könyvtárak, habár itt valamivel nemesebb céllal kezdték meg működésüket 1905-ben. A projekt megálmodója Mary Lemist Titcomb könyvtáros volt, aki 1901-ben költözött a marylandi Hagerstownba, hogy ráncba szedje a Washington Megyei Ingyenes Könyvtárat (Washington County Free Library), Amerika első bejegyzett megyei könyvtárát.
Titcomb úgy vélte, hogy a könyvek kiadása csupán egy kis része egy könyvtár rendeltetésének. Hitt abban, hogy az olvasás kiemeli az embereket a mindennapok mókuskerekéből, és izgalmasabbnak, színesebbnek láttatja az életet. Talán ma már nem számít újkeletűnek ez a fajta hozzáállás, de ne felejtsük el, hogy ekkoriban még hírből sem hallottak a tankötelezettségről, így a könyvolvasásnak sem volt még kultúrája Amerikában.
A hagerstowni könyvszekeret úgynevezett kölcsönző állomások előzték meg, melyeket távoleső területeken állítottak fel, helyenként mindössze 30-40 kötettel. Titcomb-nak négy év alatt sikerült elérnie, hogy 66-ra nőjön a kölcsönző állomások száma a megyében, 1903-ban pedig meggyőzte a könyvtár vezetőségét egy könyvszekér finanszírozásáról.
1905 áprilisában kezdte meg ötéves működését Titcomb könyvszekere, amelyet a könyvtár gondnoka, Joshua Thomas vezetett. Heti háromszor járta a vidéket az utazó könyvtár, hogy ellássa olvasnivalóval az elszeparált részeken élő, könyvekhez, szórakozáshoz máshogy nem igen jutó embereket. A feketére festett, ablak nélküli szekeret eleinte sokan halottaskocsinak nézték, és babonából távol maradtak tőle. Egy gyors festés azonban hamar megoldotta a problémát.
1910-ben sajnálatos véget ért Amerika első könyvszekerének története: egy tehervonat belegázolt a mozgókönyvtárba. A kocsis és a ló túlélte a balesetet, a szekér viszont tönkrement. Mire újra összegyűlt a pénz az utazó könyvtárra, a szekeres megoldás elavulttá vált, így automobil vette át a helyét.
Titcomb így vélekedett a mozgókönyvtárak megjelenéséről:
Senki nem talált még ki jobb módszert a falusi emberek elérésére. Így a könyv megy az emberhez, és nem kell arra várnunk, hogy az ember jöjjön a könyvhöz.
Könyvszekér a Fővárosi Állatkertben
Magyarországon azelőtt megjelent az első mozgókönyvtár, hogy az olvasásnépszerűsítő kezdeményezés elérte volna nemzetközi népszerűségének csúcsát a XX. század közepén.
FunzineLendl Adolf állatkerti igazgató és Szabó Ervin könyvtárigazgató jó szakmai viszonyának, barátságának gyümölcseként született meg az állatkerti mozgókönyvtár ötlete. Az első világháború évei alatt, 1914 és 1918 között ceyloni törpeszamarak vontatta könyvszekér járta az állatkert sétaútjait, amelyről ismeretterjesztő és szépirodalmi köteteket kölcsönözhettek a látogatók. A séta során az édesanyák, nevelőnők felolvashattak a könyvekből a gyerekeknek, de persze voltak, akik egy padon ücsörögve adóztak az irodalom oltárán, haza viszont nem igen vihették a könyveket, távozáskor a főbejáratnál kellett leadni őket.
Könyvtárrá alakított villamosok Budapesten
Miután 1918-ban megszűnt az állatkerti mozgókönyvtár, csak jó pár évvel később fogalmazódott meg az igény egy új, szélesebb közönséget megszólító utazó könyvtár kialakítására. Először Enyvvári Jenő, a Fővárosi Könyvtár egykori igazgatója tett javaslatot egy vándorkönyvtár elindítására Budapest külső kerületeiben a harmincas években, kezdeményezését azonban – hiába kapta fel a korabeli sajtó – elutasították.
A II. világháború utáni letargiából ébredező Budapesten viszont egyértelmű igény termett a mozgókönyvtárak iránt, hiszen több fővárosi könyvtárépület is komolyan megsérült az ostrom alatt. Őket ideiglenesen utazó tagkönyvtárakkal tervezték pótolni az újjáépítés idejére.
Az Enyvvári kész terveit benyújtó Fővárosi Könyvtár megkezdhette a mozgókönyvtár üzemeltetését, amelyet egy sérült villamoskocsiban rendeztek be. 1945 júliusában már két villamoskönyvtár várta az olvasó lakosokat Budapest több közlekedési csomópontján, jellemzően végállomásokon és vakvágányokon. Nem sokkal később útra kelt a 3-as számú Mozgókönyvtár is, amellyel teljessé vált Budapest villamoskönyvtárainak köre.
Az ideiglenesre tervezett mozgókönyvtárak egészen az 1960-as évekig működtek. Összesen körülbelül 2-3 ezer kötettel járták a budapesti utcákat, melyeket a Baross utcai kocsiszínnél található raktárból folyamatosan pótoltak. A kijelölt napokon, hetente kétszer-háromszor állt meg a villamoskönyvtár a helyszíneken, mindössze néhány órára, így résen kellett lennie az olvasni vágyó embernek. A források több megállóhelyet is említenek, köztük a Béke teret, a Bosnyák teret és a kispesti villanytelepet.
Habár 1948-ra javarészt helyreállt a fővárosi könyvtárak működése, az utolsó villamoskönyvtárt csak 1968-ban vonták ki a forgalomból, így több mint 20 éves fennállásuk alatt a Rákosi-korszak Budapestjének meghatározó kultúrtörténeti jelképeivé váltak.
Ikarusból bibliobusz
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkatársai továbbra is hittek a mozgókönyvtárak sikerében, és 1973 februárjában sikerült útjára indítaniuk Budapest első bibliobuszát, amelynek egy Ikarus 255 szolgált otthonául. Az átalakított távolsági buszban közel 3 ezer kötet közül válogathattak az emberek, akik főleg a főváros új lakótelepeinek lakosai voltak, elsősorban ők voltak az új projekt célközönsége.
Eleinte egy buszsofőr és egy vagy két könyvtáros várta az olvasni vágyókat, később azonban a buszsofőr egyedül járta a várost és adta ki a könyveket. A nyolcvanas évekre 46 ezerre nőtt a bibliobusz könyvállománya, amelyből alig 10 év alatt 178 ezer ember keresett magának olvasnivalót. A rendszerváltással és az egyre növekvő számú tagkönyvtárakkal azonban véget ért a budapesti buszkönyvtár rövid élete.
Vidéken azonban több városban is sikerrel folytatták útjukat a négykerekű mozgókönyvtárak, többek között Pécsen, Miskolcon, Nyíregyházán és Győrben még ma is el-elcsíphetünk egyet a régi idők bibliobuszából.