10 zseniális remake film, ami talán jobb az eredetinél is

Összegyűjtöttük nektek a 2010 után született legjobb remake filmeket. Némelyik talán jobban is sikerült, mint az eredeti, de ezt döntsétek el ti magatok.

Csillag születik (2018)

A tapasztalt zenész Jackson Maine felfedezi a fiatal énekesnőt, Ally-t, akibe beleszeret. Bár Ally karrierje szárnyalni kezd, kapcsolatuk megromlik, mivel Jack folyamatos harcot vív saját belső démonaival.

Az eredeti Csillag születiket 1937-ben mutatták be, később több alkalommal is feldolgozták. Először 1954-ben Judy Garlanddel és James Masonnel, majd 1976-ban Barbra Streisanddal és Kris Kristoffersonnal a főszerepben.

A félszemű (2010)

Mattie Rosst semmi sem tántoríthatja el attól, hogy kézre kerítse apja hidegvérű gyilkosát, Tom Chaney-t. A mindössze 14 éves lány Rooster Cogburn, a félszemű, alkoholista békebíró és LaBoeuf, a keménykezű texasi kopó segítségét kéri abban, hogy levadásszák a menekülő Chaney-t. Ugyan vannak nézeteltéréseik, de elhatározásuk sziklaszilárd, így a trió egy olyan, veszélyekkel teli kalandba bonyolódik, melynek csak egyetlen kimenetele lehet: a megtorlás.

Az eredeti, 1970-es változatban John Wayne játszotta címszerepet, amelyért Oscar-díjat kapott.

Kisasszonyok (2019)

Öt nő magára marad a házban. Az apa a polgárháborúban harcol: négy lánya és a felesége pedig kénytelen férfi nélkül boldogulni. Nem hajlandóak elfogadni azt, amit a világ kínál nekik: szabadabbak, önállóbbak, bátrabbak kortársaiknál. A négy lány, Jo, Amy, Beth és Meg együtt nő fel: reménykednek, csalódnak, tanulnak… és persze szeretnek – és közben felnőtté válnak.

A film alapjául szolgáló könyveket több alkalommal is feldolgozták, a legnépszerűbb az 1994-es változat volt Winona Ryder, Susan Sarandon, Claire Danes és Kristen Dunst főszereplésével.

Sóhajok (2018)

1977. A fiatal amerikai Susie Bannion Berlinbe utazik, hogy csatlakozzon a nagyhírű Markos Tanz Companyhoz. Ahogy megérkezik, a társulat egy másik tagja, Patricia titokzatos körülmények között eltűnik. Madame Blanc, a társulat művészeti vezetőjének irányítása alatt Susie óriási fejlődésen megy keresztül a próbákon. Összebarátkozik egy másik táncossal Sarával, aki azt gyanítja, a társulat vezetői valamiféle sötét titkot rejtegetnek.

A Sóhajok (Suspiria) eredeti, olasz verzióját 1977-ben mutatták be Dario Argento rendezésében.

Engedj be (2010)

A 12 éves Oskar magának való fiú: osztálytársai kiközösítik, gyakorta bántalmazzák, s barátai nem lévén, egyedül rója az utcákat, miközben bosszúról álmodozik. Magányos hétköznapjai azonban gyökeresen megváltoznak, mikor Eli személyében egy fiatal lány költözik a szomszédba, akivel Oskar hamarosan összebarátkozik. Elivel azonban valami nem stimmel: hangtalanul közlekedik, egyik pillanatról a másikra képes köddé válni, s a fagyos hideggel mit sem törődve csak akkor jelenik meg, ha leszállt az éj.

Az eredeti svéd változatott 2 évvel korábban mutatták be.

legjobb remake filmek

Majmok bolygója (2011, 2014, 2017)

Will Rodman Alzheimer-kór kutató kifejleszt egy ellenszert, amelyet a beteg apján, és a kísérleti csimpánzokon is kipróbál. Az apja állapota az átmeneti javulás után rosszabbodik, a majmok agya viszont fejlődést mutat. Caesar, a legokosabb majom Will otthonában él, ám az érzelmeit az emberek rendre félreértelmezik. Emiatt az állatmenhelyen köt ki, ahol rosszul bánnak vele. Egy idő után Caesar megelégeli a rabságot, fellázítja sorstársait, majd az élükre állva kitör a rácsok mögül. A lázadás káoszba borítja San Franciscót.

Az eredeti 1968-as változat főszereplője Charlton Heston volt, ennek még három folyatása készült. 2001-ben Tim Burton újra megfilmesítette a történetet.

A tetovált lány (2011)

A levitézlett újságíró, Mikael Blomkvist elfogad egy felkérést, hogy titokban nyomozzon ki egy régi, ám megoldatlanul maradt gyilkossági ügyet. A megbízó az áldozat nagybátyja, a svéd iparmágnás, Henrik Vanger. Egy agyontetovált hackert, Lisberh Salandert közben arra bérelnek fel, hogy Blomkvist után kutasson. A lány rájön, hogy összeesküvés vezetett az újságíró bukásához. A véletlen úgy hozza, hogy kettejüknek együtt kell folytatniuk a nyomozást.

Az első, svéd regényadaptációt két évvel korábban mutatták be a mozikban.

Az (2017)

A Maine-i Derryben él az a hét fiatal jó barát, akik összefognak egy rémületes természetfeletti jelenséggel szemben, amely évszázadok óta kísérti városukat. Pennywise-nak, a Táncos Bohócnak hívja magát AZ a nagy hatalmú szörnyeteg, amely képes magára ölteni bárki legnagyobb félelmeit. Legrosszabb rémálmaikkal szembesülve ezek a gyerekek csak egyféleképp képesek túlélni Azt: együtt.

Stephen King regényét korábban egy 2 részes minisorozatban dolgozta fel Tommy Lee Wallace még 1990-ben.

Némaság (2016)

A Némaság két keresztény misszionárius történetét meséli el, akik a feudális Japánba utaznak, hogy megkeressék eltűnt mentorukat egy olyan korban, amikor a kereszténység tiltott volt a szigetországban. Mikor elfogják és bebörtönzik őket, mindkettőjükre egy olyan külső-belső utazás vár, amely próbára teszi a hitüket, kikezdi az elméjüket és még az életüket is veszélybe sodorja.

Shūsaku Endō novelláját először 1971-ben dolgozták fel Japánban.

legjobb remake filmek

Django elszabadul (2012)

Django, a rabszolga egy fogorvosból lett fejvadász, dr. Schultz oldalán vadászik fehér emberekre. De neki igazából csak az fontos, hogy rátaláljon a feleségére és kiszabadítsa. A páros eljut Calvin Candie hírhedt ültetvényére, ahol egy ravasz trükkel próbálják visszaszerezni Django szerelmének szabadságát, ám ekkor elszabadul a pokol.

A Django elszabadul csak tágabb értelemben remake, ugyanis Tarantino-filmnek elég kevés köze van az eredeti 1966-os spagettiwesternhez, amiben Franco Nero játszotta a főszerepet.

A legjobb remake filmek után, nézz meg egy inspiráló filmet: