40+ zseniális program Budapesten és környékén a Mikulás hétvégéjén

A hétvége sok helyen a Mikulás körül forog, mutatunk is nektek szuper családi programokat, de aki másra vágyik, az is megtalálhatja cikkünkben a leginkább hozzá illő eseményt.

Csütörtöki programok Budapesten (2021. december 2.)

20 éves szülinapi borvacsoraest a Jardinette-ben

20 éve, 2001 őszén nyitott meg a Jardinette – ezt ünnepelhetitek velük együtt egy rendhagyó borvacsora keretében.

Esernyős Mozi: Kedves kém

A nyolcvanhárom éves Sergio egy magánnyomozó megbízásából beköltözik egy chilei idősotthonba, hogy az egyik bentlakóról jelentsen. A küldetés során az empatikus főhős egyre közelebb kerül az intézmény lakóihoz, így kémből lassacskán az ott élők bizalmasává, sőt, barátjává válik. Maite Alberdi Oscar-jelölt dokumentumfilmje kémtörténetekbe illő fordulatokat tartogat, miközben a rendező az időskor szépségeit és nehézségeit is feltérképezi.

Ha gyerekeknek keresel Mikulás-programokat, ugorj erre a cikkre:

Kvízest – Filmek és filmzenék

Újabb kvízest a QuizNight csapatával, melynek témája: filmek és filmzenék. Álljatok össze 3,4,5-en és hajrá!

Kávészünet a Gödörben

December 2-ára várják a mulatni vágyókat a Gödörbe a Kávészünet zenekar tagjai, akik az underground zenei szcéna jól ismert arcaival, úgymint Agócs Mártonnal, Boros Csabával és Rimóczi Zsolával kiegészülve készülnek hatalmas bulit csapni. A koncerten ronggyá hallgatott slágerek és az új album dalai is felcsendülnek.

Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó (egész héten)

A Planet Budapest egy héten keresztül számos szakmai kiállítót mutat be a visegrádi országokból, akik technológiai fejlesztéseikkel, innovatív termékeikkel és szolgáltatásaikkal segíthetik elő a fenntarthatósági fordulatot.

Kisbíró Hütte (csütörtök-szombat)

November 25-én a Kisbíró újra elhozza nektek a hüttézés élményét. Sült kolbászra, rántott húsra, gőzgombócra és császármorzsára biztosan számíthattok.

Hétvégi programok Budapesten és környékén

Winter Opening Weekend (csütörtök-szombat)

A Winter Opening Weekened egy három napos téli kavalkád, ami magában rejti a tél legjobb dolgait. Winter Food Fest a válogatott ízek kedvelőinek, téli fröccs a hüttehangulat rajongóinak, Gin Corner az ínyenceknek, Terminal Club a hajnalig táncolóknak.

Csokigyűjtés a Púderben (egész héten)

Az előző évek sikerein felbuzdulva a Púder Bárszínház újra hivatalos csokigyűjtő ponttá válik. A csokikat idén a mese- és bohócdoktoroknak gyűjtik.

Pénteki programok Budapesten (2021. december 3.)

Budapest Park Jégvilág ✦ Koripálya nyitónap

A Jégpálya nyitónapjára különleges line-up-pal készülnek nektek: egész délután és este live DJ-setekre korizhattok, érkezik Columbo, Wolfie és DJ Thomas.

További korcsolyapályákat itt találhattok Budapesten:

Adunk a label – Holiday Special

Kezdd a karácsonyi szezont egy hatalmas bulival: december 3-án este egy különleges line-uppal várnak mindenkit az Akvárium KisHallban.

Tilos Mikulás Party

Vegyél fel bármi mikulásosat vagy a legcsúnyább pulcsid, amit eddig soha sehova nem mertél felvenni és irány a Mikszáth tér! A frenetikus zenékről Spigiboy gondoskodik.

Zuboly-koncert a Turbinában, vendég: ¡Nosnach

Beatbox, rap, basszus, billentyű, szaxofon, cicélés, mindenki énekel. Stílusuk agrár-hiphop.

Ivan & The Parazol Acoustic Duo – Budai Pop

A rock and roll izgalmas, modern újraértelmezését képviselő Ivan & The Parazol december 3-án szokatlan felállásban koncertezik a Muzikum színpadán: ezúttal első magyar nyelvű lemezükön, a Budai Popon is együtt dolgozó dalszerzőpáros, Balla Máté és Vitáris Iván kettős tolmácsolásában kelnek majd életre a slágerek.

Paletta adventi vásár (péntek-vasárnap)

Akár a kedvenced a karácsony, akár évek óta nem jöttél igazán hangulatba, várnak szeretettel a Páva utcában téli ízekre hangolva.

Ha adventi vásárokat kerestek, érdemes megnézni gyűjteményünket:

Advent a Tompán (péntek-vasárnap)

Advent első hétvégéjétől egészen karácsonyig adventi forgatagot szerveznek a Tompa utca kedves kis pontjaira.

Jótékony pizzázás a Pompás Budapestben (péntek-szombat)

Pizzázz a Pompásban december 3-4-én és támogasd velünk a Gyermekétkeztetési Alapítványon keresztül a ferencvárosi rászoruló gyermekek étkeztetését!

Szombati programok Budapesten és környékén (2021. december 4.)

Mikulás-napi zenés Czakó Piacz

Szerezd be a Mikulás-napi ajándékokat a Czakó Piaczon vagy a mini karácsonyi vásáron a Tigris utcai oldalon. Rapperpapi gondoskodik a jó zenei aláfestésről.

Hétvégi programok Budapesten és környékén

Mesék advent idején

Ünnepi mesés-mondókás-játékos foglalkozás óvodásoknak és kisiskolásoknak.

Országos Macskavédő Konferencia és Örökbefogadó Nap

Előadások és örökbefogadó nap a Lurdy Házban.

Bajszos séta

Könnyen teljesíthető másfél órás séta Budakeszin a MentsManust szervezésében.

Ha egyedül indulnátok sétára Budapesten, az is szuper hétvégi program lehet:

Karácsonyi Kézműveskedés a FIRST Taproomban

Idén ti díszíthetitek fel a Taproom karácsonyfáját különleges, általatok készített dekorokkal.

M.É.Z. // Advent Óbudán

A M.É.Z. együttes koncertje igazi kuriózum. Az adventi koncerten felcsendül többek között a Lord of Dance (egyházi változat magyar szöveggel), a Jethro Tull karácsonyi dala, Jon Anderson True life című száma, amelyet a YES zenekar is játszott, és a Johnny Cash előadásában ismert Wayfaring stranger is.

Karácsonyi programok Budapesten és környékén

CityMatiné

Spéci matiné session a Millenium házában, ahol egy különleges formáció is látható, hallható lesz, ez pedig a berlini székhelyű Zeitgeist Freedom Energy Exchange, akik house-t, jazz-t és még rengeteg stílust kevernek össze, hogy az egyik legfrissebb stílust mutassák be koncertjükkel.

La Boum minifesztivál a Városligeti Műjégpályán

Minifesztivál a Városligeti Műjégpálya dísztermében. Henri Gonzo és a Middlemist Red is fellép itt.

Jótékonysági főzőverseny a tetőn

Az ünnepi időszakban mindennél fontosabb, hogy törődjünk egymással, ezért ajánljuk figyelmetekbe a 360 Bar jótékonysági gulyásfőző versenyét. A december 4-én megrendezésre kerülő program szervezői a Heim Pál Gyermekkórház számára gyűjtenek adományokat, és a támogatást a főzőversenyen induló csapatok finom ételeivel hálálják meg.

Karácsonyi programok Budapesten és környékén

Prémium Art Fair a B32-ben

Kortárs iparművészek designvására szombaton a B32 GALÉRIA ÉS KULTÚRTÉR egész területén, több mint 40 kiállítóval.

Gardrób Közösségi Vásár a Gödörben

Kinek ne lenne otthon számtalan ruhadarabja, melyet megunt, kinőtt, sosem vett fel, de sajnálja kidobni, mert ennél sokkal többre érdemesnek tartja őket? Tették fel a kérdést a Gardrób Közösségi Vásár szervezői, aztán kitalálták a ruhavásár ötletét. Te viszed a ruhákat, táskákat, kiegészítőket, csecsebecséket, ők pedig biztosítják a helyszínt és a közösséget. Ha pedig vásárlóként érkezel, itt garantáltan különleges darabokat találsz.

Mikulás a jégen (szombat-vasárnap)

Találkozz, fotózkodj a Mikulással és krampuszaival a jégen december 4-6. között.

Ingyenes tárlatvezetés a Youngart Kortárs Karácsonyi Art Fairen (szombat-vasárnap)

Karácsonyi vásárral egybekötött kiállítás keretein belül mutatkoznak be a Youngart-Porsche-METU közös pályázatának díjazottjai december 17-ig a KUBIK coworking kiállítótermében. A két esemény egybefűzése kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a nyertes művészek alkotásait egy szélesebb, a karácsonyi vásár iránt érdeklődő közönség is megismerhesse és megcsodálhassa. A művészek által vezetett ingyenes tárlatvezetésekre IDE kattintva tudtok regisztrálni.

Mikulás programok Budapesten 2021

Food truck hétvége a város felett (szombat-vasárnap)

A mennyei illatok a Normafa Síház Alaptáborához vezetnek december 4-5-én, ahol a Pizz’Burger, The Grilled Piggy és a Waffle Land és a Borkas vár benneteket finomságaikkal.

Vasárnapi programok Budapesten és környékén (2021. december 5.)

Mom Leroy Mikulás (vasárnap)

A legkisebbek legnagyobb örömére ebben az évben is ellátogat ide a Mikulás, hogy meghallgassa a kívánságokat és megajándékozza azokat, akik igazán jók voltak idén.

Téli teraszparti az Etyeki Kúriában

Próbáld ki Etyeki Kúria téli kulináris ajánlatait és sétálj egyet az etyeki Öreghegyen, mesébe illő présházak, és pinceépületek között. A kellemes zenéről Andrew J gondoskodik.

Mikulás programok 2021 Budapest

Kutyás Karácsony – Adventi találkozó és vásár

Kutyás adventi mókázásra invitál minden négylábút és gazdáját a Happy Dog Kutyaiskola.

WAMP – A kedvenc karácsonyi vásárod

Magyarország legrégebbi design vására most is várja azokat, akik valóban minőségi ajándékokat szeretnének a fa alá válogatni, legyen szó ötletes gyerekjátékokról, igényes print termékekről, hazai tervezők által megálmodott különleges ruhákról vagy kiegészítőkről.

Öko karácsony

Kézműves öko karácsonyra, szeretetteljes együttlétre invitálnak mindenkit, aki örömmel készítene egyedi ajándékokat szeretteinek természetes, újrahasznosított anyagokból.

Hello Piac Karácsonyi Vásár

Szerezd be mindenki karácsonyi ajándékát kényelmesen, rohanás nélkül, biztonságosan, egy helyen a Hello Piac Karácsonyi Design Vásárán!

Kézműves Karácsony a MáraiKultban

Helyi kézműves alkotók vására a MáraiKult termeiben december 5-én 9 és 14 óra között. A programot koncertek és workshopok egészítik ki.

kiskertpiac – Zöld Ünnep

A kiskertpiac lassulós, ünnepi készülődős hangulata vár benneteket ezen a hétvégén is.

Adventi iparművészeti vásár a Várkert Bazárban

Népszerű designerek és díjnyertes tervezők művészi munkái, a hazai iparművészet remekei várják a közönséget az adventi időszakban a Várkert Bazárban.

Női alkotók vására a Turbinában

Találkozz magyar női alkotókkal, képzőművészekkel és designerekkel és ismerd meg történeteinket!

J.J. Cale emlékest

J.J. Cale gitáros, énekes, dalszerző munkássága, légies gitár stílusa, halk–diszkrét éneke nagy hatással volt kortársaira – példának okáért Mark Knopflerre, Neil Youngra és nem utolsósorban Eric Claptonra. Az ő szerzeményeiből ad elő egy nagyobb csokrot Fekete Jenő zenész barátaival.

Mikulás-napi programok Budapesten (2021. december 6.)

Mikulás Brunch

A szülők amíg az északi ízeket élvezik, a gyerekekkel a KidSpirites lányok készítik el a legszebb mikulásos kifestőket.

Mikulás a Síházban

A Mikulás és krampusza december 6-án bokros tennivalói után megpihen a Normafa Síházban, ahol karöltve díszes manótársaságával játszóházzal, kézműves foglalkozással, kakaóval és kürtőskaláccsal várja a gyerekeket.

MagNet Mikulás-napi Véradás

Értesüléseink szerint a Mikulás a MagNet Közösségi Ház véradó helyét is útba ejti az előző éj leple alatt, így a hősök az alanyi jogon járó karma pontok mellett egészséges Mikulás csomagot is hazavihetnek.