900 négyzetméter zöldfelülettel újul meg a józsefvárosi Horváth Mihály tér

A Horváth Mihály tér mind történetileg, mind kulturálisan, funkcionálisan és városképi szempontok alapján is meghatározó része Józsefvárosnak. Többek között ezért is kerül sor a megújulására, hogy egy minél zöldebb és emberközpontúbb köztér jöhessen létre.

A tervek szerint a tér északi oldalának megújítása két ütemben valósul majd meg, első ütemének kivitelezése várhatóan 2022 tavaszán veszi kezdetét. A megújuló terület a tér északi oldalán lévő Baross utca, Német utca, Tavaszmező utca és Őr utca által közrefogott rész, melyen egy rendezett, jól használható, minél zöldebb és emberközpontúbb közteret kívánnak kialakítani, ami egyaránt szolgálja az ott élők, az áthaladók, illetve a pihenni vágyók igényeit.

Ennek fényében a tér egy egységes arculat segítségével gyalogos-központúvá válna, sok ülőfelülettel, szemrevaló pihenőtérrel és klímabarát módon kialakítva. Fontos szempont a tér megújulásánál a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés kialakítása, a parkolás rendezése, de talán még fontosabb a lehető legtöbb zöldfelület megőrzése, a zöldfelületek maximalizálása, továbbá a templom előtti teresedés létrehozása és a téren található vendéglátó egységek kitelepülésének biztosítása.

blank

Az első ütem a téren található szálloda, a Horváth Mihály tér 16 sz. alatti társasház, a templom, továbbá a Baross utca közötti területet érinti, ahol a rendezetlen parkolóból árnyékos zöldfelületet és sétányt alakítanak ki a Tavaszmező utca vonalában. Ezen a területen egy közel 900 négyzetméter nagyságú zöldfelületet hoznak létre, mely 25 fával tovább bővíti a Baross utcai fasort, de a zöldfelületet és a pihenési lehetőséget is biztosító zöldkazetták is jelentősen meghatározzák majd a tér építészeti arcát. Ahogy többek között az is, hogy a jelenleg 91 db parkolóhely az első ütemben 52-re, a második ütemben 27 db-ra csökkenne.

blank

Míg az első ütem kivitelezésének megkezdésére alig fél évet kell várnunk, a második ütem megkezdése jóval több időt vehet igénybe, amikor is a megvalósított sétány folytatását, illetve az addig átláthatatlan parkolók rendezését tervezik.

Forrás: jozsefvaros.hu