Miért fontos gyermekkorban a bábozás?

Minden játék fejleszt, de van olyan, ami különlegesen. Ilyen a bábozás. Amikor a bábot a gyermek a kezére húzza, egy új világ tárul fel számunkra, olyan tulajdonságaival találkozhatunk a gyermekeinknek, amelyek azelőtt rejtve voltak.

A bábokkal az introvertáltabb kicsik is megnyílnak. A bábjátékok jótékony hatásairól kérdeztük a Játékliget szakértőit.

Bábokkal az élmények feldolgozásáért

Félénk kicsinek kifejezetten javasolt a bábos játék, hiszen nem ő, hanem a plüssbarát kerül a középpontba, az ő háta mögött könnyebben elmondja, osztja meg velünk gondolatait, érzéseit. Ez nekünk is hasznos, hiszen a báb beszéltetésével mesélhet például az óvodai mindennapokról gyermekünk, ugyanakkor neki meg lehetősége nyílik újra átélni és ezzel feldolgozni a bent átélt helyzeteket.

Szerepe a szókincsfejlesztésben

Ahogy írtuk, bábozás közben nem a gyermek, hanem a kis játékbarátja az, aki a beszédesebb. Fejlődik a beszédkészség, könnyebbé válik az összefüggő beszéd, a helyes artikuláció és a hangsúlyozás. A különféle szituációk eljátszásával fejleszthető a gyermeknél a testbeszéd, a hangutánzás, a szem és a kéz koordinációja, a báb megszólaltatásával pedig a ritmusérzék és az éneklés.

Az érzelmi intelligencia fejlesztése

A gyerekek, mint mindennel, a bábuval is nagy átéléssel játszanak. A játék során megmutatkozik a szociális magatartása és érzékenysége is; a pozitív tulajdonságok mellett az elfojtott indulatok, az agresszió, illetve más negatív indulatok is láthatóak lesznek. Az a jó az effajta játékokban, hogy mindenfajta következmény nélkül kiadhatja magából ezeket az önfeszélyező érzéseket, melyek a bábjáték során szépen fokozatosan feloldódnak, így megoldódnak gyermekünk szerzett problémái is.

Ahogy a kezdeti agresszív indulatok és negatív érzések szép lassan feloldódnak, köddé válnak, úgy ismeri meg és tanulja meg kezelni a saját és a környezetében lévők érzelmeit.

A szülőknek is segít

Otthon állandó viták forrása, hogy gyermekeinkhez intézett kérésünk süket fülekre talál. De mi történne, ha a gyerek helyett a báb-baráthoz fordulnánk? A báb-barát segítőkész, szófogadó, ha ő kér, a gyermek szívesen és azonnal összepakol, elmegy fogat mosni és sorolhatnánk. Példát mutat, neveli a kis emberbarátját.

Sárkányok és tündérek

A bábjátékok segítségével a mindennapok valósága mellett egy mesevilág is megnyílik a gyerekek előtt. Képzelőerejüknek és a bábfiguráknak köszönhetően meséket játszanak el a hétfejű sárkánnyal meg a tündérekkel, illetve új történeteket hoznak életre, melyek segítségével olyan elvont kifejezések válnak számukra világossá, mint a becsület vagy a jólelkűség.

Neves bábfigurák

Ázsiában a bábjáték nagyon divatos, Indiában, Kínában és Japánban ősi hagyománnyal bír. Európában a Római Birodalom létrejöttekor kezdett elterjedni. Minden nemzetnek megvan a maga bábfigurája; amíg Oroszországnak ez a Petruska, addig nálunk a legnépszerűbb figuránk a palacsintasütővel csapkodó Vitéz László vagy a nagy szívű és szelíd sárkány, Süsü.