Korszerűsítik és akadálymentesítik a Kisföldalattit: Íme a látványtervek

125 év bizony hosszú idő: ennyi ideje már, hogy a Kisföldalatti a fővárosiak közlekedését szolgálja. A tervezett korszerűsítés, beruházás keretében új, korszerűbb járművek beszerzéséről, a metróvonal mindkét irányba való meghosszabbításáról, az átszállási lehetőségek fejlesztéséről, illetve a vonal akadálymentesítéséről esett szó.

Ugyan az 1-es metró gyors és megbízható közösségi közlekedési eszköz és korábbi kialakításának köszönhetően hamar elérhető az utcáról is, tagadhatatlan, hogy megérett a korszerűsítésre: 40 éves szerelvényei fölött eljárt az idő, több más metróvonalhoz hasonlóan jóval rövidebb útvonallal rendelkezik, illetve átszállási kapcsolatai is hiányosak. A fővárosban közlekedőknek talán a legfontosabb, hogy a vonal nem akadálymentesített, így akár a babakocsival közlekedők, akár a mozgásukban korlátozottak, kerekesszékesek, illetve idősek csak korlátozottan vagy szinte alig tudják használni. Ezeket a szempontokat vette figyelembe a stratégiai tervezés, illetve a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése során a Fővárosi Önkormányzat, illetve a BKK.

Deák Ferenc tér

Az új metrószerelvények

Az 1-es metró korszerűsített szerelvényei várhatóan egyterűek, légkondicionáltak, nagyobb belmagasságúak, valamint halkabbak lesznek. Az új járművek a jelenlegieknél 4 méterrel hosszabbak, és belső terük lényegesen nagyobb befogadóképességű: a mai 161-ről 200 főre növekszik. Külsejük rendkívül modern, ami az innovatív, jövőbe mutató megoldásokat szimbolizálja. A járművek beszerzéséhez szükség van hatósági jóváhagyásra, de mivel az előkészítési projekt során elkészült az ehhez szükséges részletes műszaki dokumentáció, az engedély birtokában el is indulhat majd a beszerzési folyamat.

A metróvonal meghosszabbítása

Az 1-es metróvonal tervezetten mindkét irányba, vagyis zuglói, illetve belvárosi irányba is hosszabbodik. A BKK több változatot is megvizsgáltatott az északi, vagyis zuglói útvonal meghosszabbításának érdekében, közülük az M3-as autópálya bevezető szakasza menti meghosszabbítás bizonyult a legjobbnak. A meghosszabbított vonal első ütemben az autópálya szervizútja mentén halad a Kassai térig, a második ütemben a felszínen folytatódik, így az 1-es metró eléri majd a külső körvasutat. Az új végállomás környezetében nagy befogadóképességű P+R parkoló kialakítását is tervezik, amely versenyképes alternatívát kínál az M3-as autópályáról gépkocsival a városközpont felé igyekvőknek. A metróútvonal meghosszabbításának eredményeként új átszállóhely jöhet létre a váci és esztergomi vasútvonal, a külső körvasút és az 1-es metró találkozásánál, így mindenki, aki jelenleg trolival és autóbusszal utazik a belvárosba, gyorsabban és kevesebb átszállással érheti el úti célját.

blank
Hungária körút

A nyugati, vagyis a belvárosi irányba való útvonal-hosszabbítás akár kis anyagi ráfordítással is megvalósítható, hiszen bár a metró végállomása jelenleg a Vörösmarty tér, a metróalagút mégis egészen a Vigadó tér sarkáig tart. Ez a toldás lehetővé tenné például a 2-es villamosra való zökkenőmentes átszállást, de több más műszaki ok is indokolja ezt a megoldást.

blank
Vigadó tér felszín
blank
Vigadó tér metrószint
blank
Vigadó tér metrószint

Új átszállási lehetőségek

Azért, hogy ne maradjon tovább hiányos az 1-es metró átszállási lehetőségeinek kínálata, ezért új állomás épül a Hungária körút–Kacsóh Pongrác úti csomópontnál. Ez teszi majd lehetővé az 1-es villamosra való egyszerű átszállást. Az állomásnak a tervek szerint két kijárata is lesz, egyik a már említett 1-es villamoshoz való könnyebb eljutást segíti majd, míg másik kijárata a Vidámparkhoz, valamint a kibővülő Állatkert új bejáratához fog vezetni.

A metróvonal akadálymentesítése

Az akadálymentesítés mindannyiunk érdeke és jelenlegi állapotában az 1-es metróhoz való lejutást segítő liftek hiánya mardosó a lépcsőkkel csak-csak megbirkózó idősek, a babakocsisok és mozgáskorlátozottak kényelmes közlekedését tekintve. A korszerűsítés erre a területre is kiterjed, a BKK liftek építésével teszi akadálymentessé a metróvonalat és a tervek szerint a felszínen megjelenő kis méretű üveg liftházak jól illeszkednek majd az Andrássy út elegáns világába is.

blank
Akadálymentesítést szolgáló üveg liftházak

Forrás: bkk.hu