Oscar-jelöltek 2021: A lenyűgöző Glenn Close 12+1 legjobb filmje

Glenn Close élete díjakkal és jelöléssekkel van kikövezve, de sajnos utóbbiak vannak többségben. Oscar-díjra 7-szer jelölték korábban, de egyszer sem sikerült nyernie. Talán majd 2021-ben: idén a Vidéki ballada az amerikai álomról (Hillbilly Elegy) című drámában játszott úgy, hogy az jelölést ért. Ez alkalomból összeválogattuk pályafutása talán legjobb filmjeit.

Apa és leánya

Amelia látszólag semmiben sem különbözik tizenéves társaitól. A lány lelkét azonban mély trauma emléke nyomasztja: apja rettenetes bűnt követett el ellene. A titok nyilvánosságra kerül: a tizenéves lány bevallja ország-világ előtt, hogy apja vérfertőző viszonyt folytatott vele.

Maxie

Amikor Nick és Jan beköltöznek San Franciscó-i lakásukba, a felső szinten lakó lökött házinéni megemlíti, hogy az 1920-as években lakott itt egy Maxie nevű lány. A gond csak az, hogy Maxie, vagy inkább a szelleme, az 1980-as években még mindig ott él a házban, egy szorgalmas titkárnő testében.

Oscar-jelöltek 2021: Glenn Close legjobb filmjei

Végzetes vonzerő

Dan Gallagher New York-i ügyvéd felesége távollétében randevúzik a csábító Alex Forresttel (Glenn Close). Dan később félresöpri az affért, mint apró kisiklást, és a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet. De Alexet nem lehet lerázni. Sem most, sem holnap, sem semmikor. Még akkor sem, ha tönkre kell tennie Dan családját annak érdekében, hogy megtartsa a férfit.

Veszedelmes viszonyok

A gazdag és öntelt Merteuil (Glenn Close) fogadást ajánl a nőcsábász Valmontnak (John Malkovich). A feladat: elcsábítani az erényes, de gyönyörű Madame de Tourvelt (Michelle Pfeiffer). Ám Valmont csapdába kerül, mert áthágja azt a szabályt, melyet a legfontosabbnak tartott: „Soha ne légy szerelmes!”

Feleség kerestetik

Egy Kansas-i özvegy farmert nagy nehézségek árán neveli két gyermekét, majd felad egy hirdetést, hogy találjon „egy kedves asszonyt” aki segítene neki. Sarah (Glenn Close) a Maine-i vénkisasszony pedig a házassági hirdetésre jelentkezve elindul Kansas-be, ám a nehezebb utat az elhagyatott gyermekek, és édesapjuk elgyötört szívében kell megtennie.

Oscar 2021: Glenn Close legjobb filmjei

A szél ellenében

Sarah kénytelen Nyugatra költözni egy vihar elől gyerekeivel, és magára hagyni Jacob-ot a farmon. Új otthonukban jobban érzik magukat, mint gondolták volna, és nem mernek arra gondolni, hogy közben hogy megy Jacob és a családi farm sorsa.

Ha hallgattál volna

Margarethe Cammermeyer ezredes a vietnámi háborúban tanúsított hősies helytállásáért és 25 éves szolgálatáért bronzcsillag érdemrenddel tüntetik ki. Felettesei elismerik munkáját, ám amikor tudomásukra jut, hogy az ezredes a saját neméhez vonzódik, egyik percről a másikra nemkívánatos személy lesz a seregben.

Glenn Close legjobb filmjei: Ha hallgatták volna

101 kiskutya

Vajon van-e felnőtt vagy gyerek, aki ne ismerné Szörnyella De Frász (Glenn Close), a félelmetes kutyabőrbarát nevét? Hát olyan akad-e, aki ne tudná, hogy élt egyszer két kedves dalmata, Perdy és Pongó, akinek rengeteg bájos kutyusa született? Ez a történet élő szereplőkkel előadott változata.

Esthomály

Danny meghalni érkezett haza. A húszas éveiben járó AIDS-es fiú már hosszú ideje elidegenedett a családjától, most mégis visszatért, hogy élete végét az ő körükben töltse. Hazatérése mindenkit felkavar a csendes házban: anyját, Janetet, apját, Martint és testvérét, Annt. Mélyen elfojtott feszültségek törnek a felszínre, amelyekkel most mindnyájuknak szembe kell nézniük.

Az oroszlán télen

Élete vége felé közeledve II. Henrik király szokásos téli tanácskozásait tartja udvarában. Ez azonban különleges alkalom: most fogja bejelenteni, ki örökölje trónját. Az eseményre magához hívatja ármánykodó feleségét, Eleanort, aki immár tíz éve börtönben sínylődik, gátlástalan szeretőjét, Alais-t, s annak bátyját, Fülöp francia királyt. A legfontosabb vendégek azonban a király három fia: Oroszlánszívű Richárd, aki nem érzi még át az uralkodói felelősség súlyát, a felszínes Geoffrey és a szerencsétlen János herceg.

Albert Nobbs

Albert Nobbs (Glenn Close) egy előkelő ír hotelben dolgozik pincérként. Megbízható, becsületes munkaerő, zokszó nélkül teszi a dolgát. Rajta tartja a szemét mindenen, térül-fordul, elvégzi a feladatokat, tudja, hogy kinek a szobájába milyen virág kell és mely vendég kedveli, ha hébe-hóba legurít egy némi töményet. A mindig tiszta és foltmentes öltöny mögött azonban egy nő rejtőzik, aki évekkel ezelőtt férfinak adta ki magát, hogy munkához jusson.

Oscar-díj 2021: Glenn Close legjobb filmjei

A férfi mögött

Stockholmban egy odaadó feleség visszatekint a múltjára, és átgondolja az élete során hozott döntéseit, miközben magába feledkezett férje átveszi az irodalmi Nobel-díjat.

+1 És végül a film, amiért 2021-ben Oscar-díjra jelölték:

Vidéki ballada az amerikai álomról

A Yale joghallgatója egy sürgős hívást követően visszatér ohiói szülővárosába, ahol elgondolkozik a család három generációjának történetén és a saját jövőjén.

Ha kíváncsi vagy, kiket jelöltek még Oscarra 2021-ben: