Budapest a hajléktalanság tükrén keresztül

Bagdi Tímea több mint húsz éve dolgozik szociális munkásként a hajléktalan emberek helyzetét segíteni hivatott Oltalom Karitatív Egyesületnél. Teológia-lelkész szakra járt az egyetemen, amikor önkéntes munkát vállalt a szervezetnél, de eleinte egyáltalán nem gondolt arra, hogy a szociális ellátásban dolgozna. Ma már azt vallja, a kettő bizonyos szempontból egy és ugyanaz: a szociális munkás és a lelkész is egész életében emberekkel, emberekért dolgozik, és egyiket sem lehet a kellő elhivatottság nélkül végezni. Az egyetemi évektől indulva, beszélgetésünk során érintettük többek között a rendszerváltás okozta szociális problémákat, a „Fűtött Utca” körül kialakult médiabotrányt és a magyar hajléktalanellátó rendszer vakfoltjait.

A Dankó utcai hajléktalanszálló udvarán ülő férfiak / Fotó: Németh Kriszti

Gyári munkásból hajléktalan

A rendszerváltás utáni években sok tettre kész ember tömörült alapítványokba és egyesületekbe, hogy emberbaráti szeretettől vezérelve gyorsan és hatékonyan tudjanak reagálni a hajléktalanság egyre súlyosbodó problémájára. A karitatív szervezeteken keresztül fürdési lehetőséget biztosítottak a hajléktalan embereknek, valamint éjjeli menedékhelyeket, népkonyhákat és nappali melegedőket nyitottak. Timi szerint a hajléktalanság a rendszerváltás egyik közvetlen következménye volt, hiszen „a Kádár-korszakban éhbérért robotoltak az emberek naphosszat a gyárakban, és hiába éltek nyomorban, elmondhatták, hogy van munkájuk.” A legtöbb gyárhoz munkásszálló is kötődött, így a vidékről Budapestre és más nagyvárosokba feljáró családfenntartóknak volt hol aludniuk. Tipikusan ilyen volt a Budapest-Mátészalka útvonalon közlekedő „fekete vonat”, amely az otthonuk és a főváros között ingázó roma férfiak tömegei után kapta a köznyelvben gyakran használt elnevezést.

Bagdi Tímea / Fotó: Németh Kriszti

„A rendszerváltással bezártak a gyárak és a munkásszállók,” folytatja a gondolatot Timi, „több ezer ember került hirtelen az utcára – ekkor alapítottuk meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség égisze alatt az Oltalom Karitatív Egyesületet, amely 1990 óta biztosít éjjeli menedékhelyet és nappali melegedőt a rászoruló embereknek. Az évek során, ahogy folyamatosan észleltük és érzékeltük a felbukkanó szociális problémákat, a hajléktalanellátásban nyújtott szolgáltatásaink újabb és újabb tevékenységi körökkel bővültek.”

A Dankó és a Fűtött Utca

Az egyesület színeiben a Dankó utca 9. szám alatt található hajléktalanszálló nyitott meg először a kilencvenes években, amely jelenleg 130 fő befogadására alkalmas éjjeli menedékhelyként és nappali melegedőként funkcionál. A hajléktalan emberek és szociális munkások körében csak „A Dankóként” elterjedt épületben, ahogy Timi mondja, általános szabályok érvényesek, vagyis csak tisztán, józanul szabad a belépés. Itt üzemel egy szintén hajléktalanok számára létrehozott egészségügyi központ háziorvosi szolgáltatással is, amely a társadalombiztosítási járulékot fizetni képtelen, így egészségügyi ellátásra nem jogosult embereknek életmentő is lehet.

A Dankó udvarán pózoló férfi / Fotó: Németh Kriszti
Alumínium italdoboz visszaváltó automata A Dankó udvarán / Fotó: Németh Kriszti
A Dankó udvarán ülő férfi / Fotó: Németh Kriszti

Két házzal arrébb, a Wesley János Főiskola másik oldalán, egy régi autóműhelyben alakította ki az egyesület 2003-ban a Fűtött Utca névre keresztelt éjjeli menedékhelyet és nappali melegedőt, amelynek eredeti célja egy alacsony küszöbű ellátás biztosítása volt krízishelyzetekben. „Itt nincsenek szabályok, bárkit, bármilyen állapotban befogadunk a nap 24 órájában. Soha nem felejtem el az első telet, amikor egyszerre 380 embert láttunk el, holott a szálló befogadóképessége hivatalosan 130 fő, ennyi után kapjuk az állami normatívát. Akkoriban 140 ágyunk volt összesen, így az emberek a földön ültek, feküdtek, és persze, el is terjedt, hogy a Fűtött Utcában embertelen körülmények uralkodnak. Kérdem én, mennyivel emberségesebb, ha egy ittas ember az utcán kihűl?” Azóta több hajléktalanszálló nyitott Budapesten, így kevésbé drasztikus a helyzet: egyszerre átlagosan 100-150 ember tartózkodik a Fűtött Utcában.

Annak ellenére, hogy ugródeszkának szánták, ahonnan magasabb szintű szociális ellátást biztosító intézményekbe kerülhetnek az emberek, sok hajléktalan embernek mégis a Fűtött Utca az otthona. „Ezeknek az embereknek nincs meg az az otthonérzése, ami nekünk, nincsen támaszuk a bajban, sem valamire való emberi kapcsolataik. Annak ellenére, hogy nem ez volt a kifejezett szándékunk, a szállón sokan megtalálják ezeket,” magyarázza Timi.

Amikor a szociális ellátás lépcsőfokairól kérdezem, azt mondja, ha a nulladik szint az utca, a Fűtött Utca valahol a nulladik és az első között van. Ezt követik az éjjeli menedékhelyek és a nappali melegedők, amelyek után a kollégiumjellegű átmeneti szállók jönnek, ahol 3-4 fő lakik egy szobában havi körülbelül ötezer forintért. Az átmeneti szállókról viszont nagyon keveseknek sikerül a továbblépés, hiszen Magyarországon nincs olyan támogatott lakhatási forma, amit igénybe vehetnének a hajléktalan emberek, önerőből pedig szinte lehetetlen Budapesten albérletbe költözni.

A Fűtött Utca bejárata / Fotó: Németh Kriszti
Az autóműhelyből átalakított Fűtött Utca / Fotó: Németh Kriszti

Timi 1999-ben kezdett el önkéntes utcai szociális munkásként dolgozni az Oltalom Karitatív Egyesületnek, majd 2003-ban ügyeletes szociális munkás lett, 2014 óta pedig főként adminisztratív feladatokat lát el a Fűtött Utca intézményvezető-helyetteseként. Éveken keresztül testközelből tapasztalta meg a hajléktalan emberek helyzetét nap mint nap: „Megviseli az embert, ha 24 órában nézi a nyomort. Sokan, főként időskorúak, évek óta a szállón laknak és nem akarnak változtatni. Hiába mehetnének életük végén idős otthonba vagy hospiceházba, azt választják, hogy itt halnak meg cimborák és ismerősök körében, ahol szeretve érzik magukat. Szociális munkásként az lenne a dolgom, hogy motiváljam ezeket az embereket, törjenek ki a reménytelen helyzetből, miközben az igazi kihívás elfogadni és tiszteletben tartani a döntésüket. Hiába nem értünk sokszor egyet velük, a Fűtött Utcában megadjuk nekik a választás lehetőségét.”

A gyerekek nem csak kötelesek iskolába járni, de joguk is van hozzá

A két hajléktalanszálló mellett óvodákat és iskolákat is működtet a szervezet. A két szálló között található főiskolai épület udvarán találjuk például a hajléktalanoviként ismert intézményt, ahová a gúnynévvel ellentétben nem hajléktalan, hanem rászoruló – javarészt roma – szülők gyermekei járnak, főként a környékről és a X. kerületből. „Sok család nem engedheti meg magának a rendszeres étkezést, és úgy gondolom, mindegy, hogy a szülők akarnak és nem tudnak dolgozni, vagy már a szándék is hiányzik, ha egyszer emberek éheznek. Sokáig nem tudtuk, milyen nehéz körülmények között élnek ezek a családok, mikor azonban ráébredtünk, bővítettük a szolgáltatást: bevezettük a hétvégi élelmiszercsomagot az egész családnak,” meséli Timi.

A MET több mint 50 iskolát üzemeltet az országban, sokat isten háta mögötti településeken. Az iskolák fenntartása költséges, ahogy Timi fogalmaz, igazi „pénznyelők”, de mivel a gyerekeknek nem csak kötelességük iskolába járni, hanem joguk is van hozzá, nem opció a bezárás. Hozzáteszi, ha nem érvényesül a gyerekek tanuláshoz való joga, nem lesz szakmájuk, sem munkájuk, és végül belőlük válnak ellátásra szoruló hajléktalanok – ez egy ördögi kör. 2006 óta az iskolákba járó rászoruló gyerekeknek sportfoglalkozásokat, főként fociedzéseket, is tart az Oltalom Sportegyesület. Az egyesületnél hisznek abban, hogy a sport képes visszaadni a hajléktalan emberek önbecsülését, legutóbb például a Homeless World Cupra (Hajléktalan Világbajnokság) is kijutott a magyar hajléktalan fociválogatott Moszkvába. Arra is van példa, hogy egy, az utcai szociális munka során megismert fiatal srácnak a fociedzések segítettek talpra állni és otthonra lelni.

Fotó: Németh Kriszti

Az utcai szociális munka is az Oltalom tevékenységeinek körét erősíti. Minden budapesti kerületben legalább egy utcai gondozószolgálat működik, hozzájuk az V. kerület tartozik már évek óta. Az egyesület emberei járják az utcákat, ellátogatnak a kerületi gócpontokra (Deák tér, Kálvin tér és Ferenciek tere) és kisutcáikba, hogy tartós élelmiszert, télen takarót, az utóbbi időszakban pedig maszkot vigyenek az embereknek, de egészségügyi ellátásban is részesülhet, aki hajlandó velük menni a Dankó utcai központba. Timi azt mondja, „2012 óta egyre kevésbé tűrik meg a hajléktalan embereket a belvárosi utcákon és aluljárókban, és mikor bevezettek egy olyan átmeneti rendelkezést, amely szerint minden hajléktalant, akit háromszor ugyanott találnak, bevisznek a börtönbe, az emberek elbujdokoltak. Nem találtuk meg őket, így segíteni sem tudtunk nekik. Ugyanakkor a hajléktalanszállókon sem ugrott meg a látogatók száma, mivel sokan nehezen viselik, hogy ennyi emberrel egy légtérben kell tartózkodni és a szabályokhoz sem feltétlen alkalmazkodnak szívesen.

A szálló lehet, hogy meleget és fedelet biztosít, de az utca jelenti számukra a szabadságot.

A tudás hatalom

Mikor arról kérdezem Timit, szerinte milyen szociális intézkedés segítené rövid távon a hajléktalan emberek reintegrációját a társadalomba, kihangsúlyozza, a cél, hogy visszanyerjék az életük felett az irányítást. „A pszichológiai támogatás mellett elengedhetetlen lenne, hogy önálló lakhatással és korrektül megfizetett állással rendelkezzenek az emberek. Ehhez versenyképes tudást kellene biztosítani számukra, a legjobb, ha egy konkrét szakmát adunk a kezükbe.”

A hajléktalanellátó rendszer más szempontból is diszfunkcionális, teszi hozzá. Olyan emberek is a hajléktalan ellátásban bukkannak fel, akiknek máshol kellene segítséget keresniük. Az persze nem az ő hibájuk, hogy nincsenek tisztában a lehetőségeikkel, az őket megillető jogosultságokkal. „Régebben gyakran járt hozzánk, a népkonyhára étkezni egy idős néni, pedig a saját lakásában lakott. Elmagyarázta, ha kifizeti a fűtést és a gyógyszereit, már nem marad pénze élelemre is. Természetesen szívesen láttuk, holott sokkal inkább a családsegítés területén kellett volna segítséget kérnie. Fogalmuk sincs az embereknek, milyen lehetőségeik vannak, és most Budapest belvárosáról beszélek, a vidéki nyomorban élő emberek még rosszabb helyzetben vannak. Elengedhetetlen lenne a tájékoztatásuk,” mondja.

Helyben a segítség

Hivatalosan november elsején kezdődik a téli krízisidőszak a hajléktalanellátásban, ami egészen április végéig eltart. Ilyenkor a hideg idő és az eső miatt megnő a hajléktalanszállók népessége, főleg hétvégén, hiszen sok szociális intézmény nem tud nyitva tartani a hét minden napján. Timi szerint a tartós élelmiszer mellett nagyobb segítséget jelent a szervezetekhez közvetlenül eljuttatott pénzadomány és a meleg takarók: „Ezeken felül a legtöbbet azzal lehetne segíteni, ha mindenki helyben adakozna. Támogassatok helyi vidéki szervezeteket és vegyétek fel a kapcsolatot rászoruló családokkal! Hozzánk rengeteg adomány fut be, így mi sem teszünk mást, mint szétosztjuk őket a szegény vidéki falvak és a fővárosi intézményeink között.”