A Slipknot 2020-ban újra európai turnén

Miután tucatnyi ország slágerlistájának első helyen tért vissza sokat dícsért hatodik, We Are Not Your Kind című stúdióalbumával, a Slipknot 2020 év elején európai turnéra indul.

Corey Taylor, a Slipknot frontemberének elmondása szerint: „Jó érzés visszatérni egy nagyszabású turnéra Európába és az Egyesült Királyságba. Nem számít, hányszor voltunk már, mindig azt érezzük, hogy soha nem elég, nem tudunk minden városban játszani, ahol szeretnénk. De egy dolog biztos: a közönség mindig a világ legjobbjai közül való.”

A Slipknot 17 európai országban fog fellépni, ezen belül csak az Egyesült Királyságban nyolc koncertje lesz majd. Az összes állomáson a Behemoth fogja bemelegíteni a közönséget.

Óriási sikerű VOLT Fesztiválos fellépése után a csapat visszatér hozzánk, és 2020. február 4-én ad koncertet a Budapest Arénában!

Jegyek még kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

Budapesten is lesz Slipknot koncert 2020-ban

A Slipknot, amely legalább annyira kulturális jelenség, mint amennyire rockegyüttes, globális hatást gyakorolt zenéjével és megjelenésével. A We are not your kind album kritikái széles médiaspektrumot ölelnek fel, megerősítve az iowai zenekar újító és kreatív vízióját fennállása 20. évfordulóján. „Legújabb stúdióalbumával a Slipknot kiadta a karrierje egyik legerősebb albumát” – írta a Consequence of Sound, a The Independent pedig kijelentette: „A We Are Not Your Kind nyers ambíciója ugyanolyan megdöbbentő, mint a bemutatkozó anyagnál. A dinamika talán még jobb is.” A Ringer szerint „A Slipknot hatodik albuma… tovább erősíti azt az érvet, hogy ők koruk legfontosabb heavy bandája”, míg a Kerrang! véleménye: „20 évvel debütálása után a Slipknot ugyanolyan merész, félelem nélküli és izgalmas, mint mindig.” A Vulture dicsérte az új anyagot a „szúrós riffek örvénye, a harcias dobok és Taylor géppuskás költészete” kapcsán, míg az NME egyszerűen odatette: „A ‘Knot hatodik albuma egy lenyűgöző lemez.”

Slipknot infóért kattints:
Official Website
Facebook
Twitter
Instagram
YouTube
Apple Music
Spotify
Amazon Music

További információ a budapesti koncert kapcsán:
www.livenation.hu
www.funcode.hu