Szirtes Lili 2010-ben szerezte meg pszichológusi alapképzését a Károli Gáspár Egyetemen viselkedéselemzőként, majd 2013-ban ugyanitt végezte el a mesterszakot. Azóta is folyamatosan képzi magát, 2019-től már krízis-szaktanácsadóként is praktizál. Jelenleg a Rend.Be.Jössz Tanácsadó Központban fogadja a pácienseit. Őt faggattuk a mai fiatalok nehézségeiről, kihívásairól.
A szüleink idejében az emberek ritkán fordultak szakemberhez érzelmi problémák esetén. Hogy látod, az Y/Z generáció könnyebben kér segítséget?
Az közismert, hogy a háborúk utáni nemzedék többnyire hallgatásba burkolózott vagy átadta magát a fojtott nyugalomnak. Kialakult egy olyan normarendszer, amelyben az emberek akár egymás között sem beszélték meg, hogy mi okoz számukra kétségeket és szorongást, adott esetben nem is tudatosodott bennük. A rendszerváltó nemzedék, továbbá az utánuk következő digitális bennszülöttek, akiknek már merőben más információgyűjtési szokásaik vannak, mint szüleiknek, könnyebben és gyorsabban hozzájutnak a pszichológiai tudáshoz. A hozzánk érkező Y-ok és Z-k már mint „szakértők” ülnek le a pszichológussal szemben. Többféle árnyalatot vesznek észre életükben, többféle kérdést tesznek fel, és természetesebben kezelik a tudatos életmódot.
Folytonosan felmerülő probléma, hogy a magyar oktatás mintha meg se próbálna lépést tartani a megváltozott igényekkel. Mit gondolsz, mivel lehetne előidézni a változást?
Annak ellenére, hogy a világ folyamatos változása nem hagyja érintetlenül a családok és a gyermekek működését, nálunk még makacsul él egy erősen hierarchikus nézet az oktatás terén. Én szeretem azt a gondolatot, hogy az oktatásban a gyermek szakmai partnerévé válhat pedagógusának, csupán abból az egyértelmű okból kifolyólag, hogy ő gördülékenyebben szörföl a neten és használja az okoseszközöket, netán komplexebben lát dolgokat, és ez lehet az egyik paradigmaváltó kulcs. A másik a mentorszemlélet, amely szerint nincsenek klasszikus értelemben vett alá-fölé rendeltségi viszonyok tanár-diák között, ehelyett biztonságos és kellőképpen rugalmas keretek vannak az önfejlesztéshez és a világ felfedezéséhez.
Az utóbbi években több sorozatot is szenteltek a témának, nemrégiben a nagysikerű Eufória foglalkozott a bullyinggal. Tapasztalatod szerint mennyire gyakori a hazai gimnazisták életében az internetes zaklatás?
Az internetes zaklatás jelensége széleskörű és nehezen kontrollálható, illetve egyaránt megfigyelhető mind a nemzetközi, mind a hazai diákok körében. A szülői ellenőrzés határa morálisan és gyakorlati értelemben is sok kérdést vet fel. Gimnazisták esetében, mikor a szülőkhöz való viszony természetszerűleg ambivalens, igencsak problémás az amúgy is törékeny kapcsolatra nézve, ha a szülő „beles” a gyerek online homlokzata mögé. Ebben az életkorban jó, ha olyan szociális közeg veszi körül a fiatalt, legyenek ezek kortársak vagy szerepmintául szolgáló idősebbek, akikkel megoszthatja, akiktől segítséget kérhet, ha valami megalázót tapasztal.
Mi a tapasztalatod, a social media állandó befolyása miatt valóban több a szorongó fiatal?
Az valószínűsíthető, hogy a modellszerűre retusált nőket és férfiakat bemutató Insta-posztok nem segítenek a fiatalok önértékelésén. Az állandó összehasonlítgatás torzítja a testképet, énképet, ráadásul egyfajta sürgetettségi állapotot teremt, hogy legyünk jelen, közöljünk tartalmat. A lélek így folytonos készültségben van, és ez megágyaz a szorongásnak.
A tecnika elképesztő fejlődésének és használatának fényében, milyen jövőt jósolsz az Alfa generációnak?
Önmagában a technológia nem ördögtől való szerintem. Ha az unaloműzés funkciójával nyomkodja a gyerek a képernyőt, és ebben a szülő támogatását is elnyeri, nyilván nem szerencsés. Ha azonban a szülő következetes és tudatos módon van jelen a kütyü és a gyerek között, limitálja az időt, vagy fejlesztőjátékokat tölt le rájuk, illetve közös élménnyé teszi a használatukat, azzal sokféle problémát meg lehet előzni.
Mi a helyzet azokkal a fiatalokkal, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy heti/havi rendszerességgel magánrendelésre járjanak egy pszichológushoz, létezik számukra ingyenes, vagy bármilyen alternatív megoldás?
Míg a fővárosban számos pszichológus és pszichoterapeuta szolgáltatása elérhető, addig vidéken örülünk, ha kettőnél több szakembert találunk településenként. Járásonként a pedagógiai szakszolgálatok és családsegítő-gyermekjóléti szolgálatok töltik be ezt a szerepet. Ezenkívül vannak alapítványok, szervezetek, amelyek felnőtt ambuláns, illetve bent fekvős pszichoterápiás megsegítést tesznek lehetővé, ilyen a Thalassa Ház, Tündérhegy vagy a LEA, továbbá a pszichiátriai gondozók, lásd a SOTE Klinika. Ezek mindegyikében van lehetőség egyéni, illetve csoportos formában igénybe venni az ellátást.
Szerző: Bercely Judit
