Változatos zenei felhozatallal zárja kapuit a Budapest Park

Idén is széles műfaji skálán mozog a Budapest Park utolsó hétvégéje, a Kapuzárási Piknik névre keresztelt minifesztivál. Az évadban először (és utoljára) áll a Park színpadára a 30Y és a Margaret Island, a zárónapon pedig a Brains hív táncra. 

A Budapest Park Planet 8 fantázianevet viselő nyolcadik évada ismét felülmúlta az előző évet, hisz a 88 nyitvatartási napon a nézőszám összesen várhatóan meghaladja majd a 600.000 főt. De még közel sincs vége!

Szeptember 26-án egyetlen parkos koncertjét adja az idén tavasszal új lemezzel jelentkező 30Y, akik előtt az Árnyéknyúl és a Carson Coma áll majd színpadra. A fellépések után pedig az ország kedvenc videódiszkója, a PressPlay veszi kezdetét.

Másnap, azaz szeptember 27-én egészen különleges meglepetéssel készül ötödik születésnapja alkalmából a Margaret Island: élőben debütál a külön a Parknak készült daluk, a „Hagyd kint”, amelyben Járai Márk (Halott Pénz), Papp Szabi (Supernem) és Zentai Márk (Mörk) is közreműködik.

A track egyébként a koncert napján egy kisfilmet is kap, amely többek között a zenekar legemlékezetesebb parkos pillanatait mutatja be. A Margaret Island szintén két vendégzenekart, méghozzá a Chain Bridge Popot és a Németországból éppen visszatérő Mörköt hozza magával. Ezt követően pedig a Lidocain Night egy egészen különleges kiadása következik: a Drakulics elvtárs című film hangulatát megidéző party, melyen az alkotás főszereplője, Nagy Ervin is beugrik a lemezjátszók mögé!

Végül a zárónapon, azaz szeptember 28-án egy igazi táncos este vár a bulizni vágyókra, hiszen Myra Monoka és JumoDaddy lemezbemutató koncertje után a több mint száz táncossal érkező, fergeteges showműsort ígérő Brains rengeti meg élőzenével idén utoljára a Parkot. És mi lehetne jobb befejezése az évadnak, mint tinikorunk kedvenc slágereinek gyűjtőhelye, egy fergeteges, már most teltházas Necc Party?

Az eklektikus felhozatalú Kapuzárási Piknik Fesztiválra egyébként limitált számban bérletek is kaphatók!

Ez történt a Parkban 2019-ben

A Budapest Parkban idén több mint 150 magyar zenekar állt színpadra, de mellettük olyan világsztárok is megfordultak a helyszínen, mint a punklegenda, Iggy Pop; a hazánkban először koncertező Disturbed vagy Three Days Grace, a turnéját nálunk indító Sum 41, az igazi francia hangulatot varázsoló Zaz vagy az első hazai önálló koncertjével érkező Thirty Seconds To Mars.

blank

A Park ezeket a megismételhetetlen koncertpillanatokat zárta palackba a Bin There projekttel. Ennek keretében ugyanis olyan zenekari ereklyéket gyűjtöttek össze estéről estére a színpadról vagy a backstage-ből, mint a setlist, a törésig püfölt dobverő vagy a szakadásig nyűtt gitárhúr, ezeket pedig egy az adott zenekar által aláírt időkapszulába zárták. Az ebből összeállított kiállítást bárki megnézheti még a hétvégén, október 11-től pedig licitálni is lehet majd a tárgyakra. A befolyt bevételt ráadásul a Zenével A Rákos Gyermekekért Alapítványnak ajánlják fel.

Nem csak programjában fejlődött a szórakozóhely, hanem egyre színesebb eseményeknek is adott otthont. Beköltözött ugyanis a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum egy egyedülálló installációval, illetve két kiállítást is bemutatott itt a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. A zene mellett ráadásul meghökkentő mutatványosok és lélegzetelállító artisták szórakoztatták a közönséget szemet kápráztató újcirkuszi produkciókkal.

blank

Amikor az éj leszállt, akkor szabadult csak el igazán a party, 2019-ben egyszerre három tánctéren. A nagy sikerre való tekintettel állandósultak a latin ritmusok a Bailandón, az r’n’b szerelmeseinek kedveztek a Queens Party-val, igazi felhívás volt a keringőre a Match Party és persze zúzni is lehetett a NeverNight Party-ra.

Idén első ízben szerveztek kifejezetten jótékonysági jellegű, nagyszabású rendezvényt a Budapest Parkban, mégpedig a Live Aid mintájára sztárfellépőket felvonultató UNICEF Fesztivált, amelynek jegybevételével a világ legelesettebb gyermekeit támogatták.  A Park egyébként idén közel húsz szervezeten keresztül segített különböző módokon a rászorulóknak. A tavaly útjára indult nagysikerű Dallamképek kampányban például a Punnany Massif dalai kerültek megalkotásra, az elárverezett képekből befolyt összeget pedig a Siketek És Nagyothallók Országos Szövetségének ajánlották fel.

blank

A különféle akciókra nem csak a közönség, de a szakma is hálásan reagált: az Év Kereskedője versenyen összesítettben második, a Legjobb Közösségi Élmény kategóriában pedig első helyezést értek el a szabadtéri koncerthelyszín üzemeltetői. Továbbá a Bin There a Fenntarthatósági Napon közönségdíjban részesült.

A Budapest Park tehát nyolcadik évadában nagyobb spektrumot fedett le eseményeivel, mint korábban bármikor. A sokszor bátor, innovatív programokra a közönség hálásan reagált, így már most nézőszám-rekorddal vág neki a záróhetének, ami egy utolsó szeletet ígér még a 2019-es nyárból!