Kissé hatásvadásznak, erőltetettnek, marketingszabályok szerint megírt könyvnek tartottam Adrian McKinty A lánc című pszichothrillerét, amit már megjelenésekor hatalmas ovációval fogadtak. Aztán kezembe vettem, olvasni kezdtem, és már a második oldal után rájöttem, hogy hatalmasat tévedtem.
A történet elég egyszerű: elrabolják egy ráktúlélő, elvált nő, Rachel gyermekét, a 13 éves Kylie-t, akit csak akkor adnak vissza, ha Rachel kifizet egy bizonyos összeget, és elrabol egy másik gyereket. Ez a Lánc, ami már évek óta működik és addig nem engedi el a tagjait, míg bűnrészessé, gyerektolvajjá (és ha kell, gyilkossá), nem teszi őket.
Rachellel éppen akkor közlik, hogy elrabolták a lányát, amikor az orvosához tart, aki nem éppen pozitív híreket akar vele közölni. Az elvált nő első útja azonnal a bankba vezet, hogy pénzhez jusson, és ki tudja fizetni a lányáért követelt váltságdíjat, ez azonban a gyerekrablóknak még a könnyebben kivitelezhető követelése, a másik ugyanis az, hogy Rachelnek el kell rabolnia egy gyereket, és addig kell fogva tartania, míg az áldozat szülei nem rabolnak el egy másik gyereket. A nő segítségére nem volt férje, hanem annak a testvére, Pete siet, akinek nem kevés ismerete van a hadviselésről és háborúról.
A könyv első fele egy izgalmas thriller: egy áldozat megmenekítéséről és egy másik becserkészéséről szól. A szerző nem von be felesleges szálakat, nem olvastat minket feleslegesen: minden oldal feszesre és akciódúsra van megírva, a könyv első fele után is kijelenthetjük, hogy egy nagyon izgalmas és letehetetlen könyvről van szó. A legjobb azonban még csak most jön, a regény második felében ugyanis megtudhatjuk, ki is hozta létre a láncot, milyen tragédiák és mozgatórugók állnak a kegyetlen gépezet mögött.
A szerző köszönetnyilvánításából kiderül, hogy A lánc eredetileg egy novella volt, és igen, az elolvasása után valóban érezhetjük úgy egy kicsit, hogy a történet második felét utólag ragasztották hozzá a fősztorihoz. A könyv két része talán csak döcögősen alkot egy teljes egész kereket, viszont kétségtelen, hogy a második része is legalább annyira izgalmas, mint az azt megelőző rész. A láncnál érződik, hogy egy minden részletet megfigyelő, racionális gondolkodású, józan férfi írta, mert az eredmény is ilyen lett. Sallangoktól mentes, adrenalinban gazdag sztori, ami (ellentétben az előítéletemmel) nem (csak) marketingszabályok szerint íródott.
Adrian McKinty tudja, mi kell az olvasójának, és pontosan azt is adja nekik, amitől azonban igazán izgalmas ez a könyv az az, hogy a szerző nem szerénykedett belevinni a saját stílusát és egyéniségét. Azt hallottam, már megvették a könyv filmes jogait. Ha így van, a bemutató után már senki sem fog emlékezni A lány a vonatonra.
Szerző: Tegdes Péter
