Sikeresen zárult a Charity Fest

A Budapest Bike Maffia által szervezett Charity Fest rekord számú látogatót vonzott, akik összesen 1.617.700 forintnyi támogatást gyűjtöttek össze a jó ügyekért. 

A Budapest Bike Maffia második alkalommal rendezte meg jótékonysági fesztiválját, a Charity Festet, ahol ismét megmutatkozott, hogy az összefogásnak mekkora ereje van. Az egész napos eseményen 50 önkéntes segédkezett, a főzőversenyen 24 csapat vett részt, akik 28 féle ételt készítettek, továbbá 33 civil szervezet mutathatta be tevékenységét és 10 zenekar támogatta napközbeni és esti fellépésével az élménynapot. A látogatók adományaiból és az esti koncertjegyek megvásárlásából összesen 1.617.700 forint adomány folyt be.

„Gondolni sem mertük volna, hogy ennyi embert megmozgatunk a Charity Festtel és ennyi adomány összegyűlik. Jó volt látni, hogy az emberek érdeklődnek a civil szervezetek tevékenysége iránt és bízunk abban, hogy ez egy közösségi szemléletváltásnak a kezdete. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a szervezőtársaimnak és az önkénteseinknek a rengeteg munkáért, a résztvevőknek pedig a támogatásukért.”

– nyilatkozta a Charity Fest kapcsán a BBM alapítója, Havasi Zoli.

A BBM a következő hetekben – a sok jelenleg is futó projektje mellett – azon dolgozik majd, hogy létrehozza azt a Szociális Szabadidőparkot, amelyet szállón élő hajléktalan emberek vehetnek igénybe, hogy méltó környezetben élhessenek. A park a lakók társas kapcsolatait erősíti és nagyban hozzájárul reintegrációjukhoz.

A további kiemelt szervezetek közül a BAGázs Közhasznú Egyesület a Közös a játék, a Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület pedig az EB Rehab programjaikra fordítják a részükre összegyűlt pénzösszegeket.