Írói példaképe Hemingway, de imádja Kunderát és Kafkát is, mindig az írással akarta megkeresni a kenyerét, sosem volt B terve. Fehér Boldizsár családjában mindenki az írással foglalkozik és ő sem lóg ki a sorból: kabarét, szövegkönyvet és regényt is ír. Első könyve, a Vak majom alig egy hónapja jelent meg.
A történet egy francia luxusszállóban játszódik, ahol két Nobel-díjas tudós bejelenti a vendégeknek, hogy egy titokzatos kísérletet fognak végrehajtani rajtuk. A vendégek között van Magyarország egyik leggazdagabb embere, akinek nem is olyan régen, ám annál kalandosabb módon hullott ölébe hatalmas vagyona. Bár a regényt humora és eseményszövése miatt akár Rejtő Jenő is írhatta volna, Fehér Boldizsárnak egyáltalán nem állt szándékéban rá hajazni.
A honlapodon található életrajzodban azt írod, jobban örültél volna, ha zenész leszel, és akár még teniszjátékos is válhatott volna belőled. Ez a két terület jobban érdekelt gyerekként, mint az írás?
Szerencsére elég korán akadtak olyanok, akik hajlandóak voltak fizetni azért, amit írok, ezért soha nem gondolkodtam azon, hogy más foglalkozást keressek. A gimnázium utolsó évében a rádiókabaréba kezdtem írni, onnan átkerültem Fábry Sándor geg csapatába, és vicceket írtam neki a műsorba. Szerencsés voltam.
Mikor írtad az első történetedet?
Amint megtanultam írni, még óvodában. Emlékszem az egyik mesémre is, csupa nagybetűkkel, egybe írtam. Van benne egy király és három fiú, nem gondoltam túl, de valahol el kellett kezdeni.
Nagyon sokat dolgoztok együtt a bátyáddal, Gáspárral, például a #Sohavégetnemérős forgatókönyvét is közösen írtátok. Sikerül konfliktusmentesen kooperálni?
Gyerekkorunkban közösen vettünk fel magnókazettára műsorokat, van vagy harminc kazettánk, amin tévéműsorokat és hangjátékokat adunk elő. Azóta is lényegében mindent együtt csináltunk. Az együttes munka csak ennek a folytatása volt. A legjobb jelenet, amit valaha írtunk, egy cinikus gyerekkönyvről szól. Az a címe, hogy Pupu maci céltalan élete és halála. Olyan feladatok vannak benne, mint „Juss ki a labirintusból, de ne várj érte dícséretet. Bárki meg tudja csinálni.” Vagy „Teljesen felesleges összekötnöd a pontokat. Egy medve lesz. És kicsit sem élethű”.
Hiába akartál mindig író lenni, amikor arra került a sor, hogy egyetemre jelentkezz, mégsem az irodalomszakot választottad. Miért?
Ahogy Vonnegut mondta, nem jó, ha az irodalom a saját s*gglyukába dugja a fejét. Ezzel én is maximálisan egyetértek. Művészettörténetet tanultam alapszakon, majd mivel tele lett vele a hócsizmám, mesterszakon filozófián folytattam. Alapvetően kulturális antropológiát akartam tanulni, ahova fel is vettek volna, de másodikként jelöltem be a jelentkezési listán, és lusta voltam megcserélni a sorrendet.
Milyen szájízzel fejezted be az egyetemet?
A bölcsészkarról a hallgatók 99%-a úgy távozik, hogy az hiszi, átszűrte magán az elmúlt évszázadok kulturális problémáit, ismeri az összes lehetséges értelmezési szempontot, ezért mindenről releváns véleményt tud alkotni, kezében van „a megoldás”. Pedig amit meg lehet tanulni a bölcsészkaron, az az, hogy bármit is mondasz, nincs igazad. Minden ítélet mellett egyforma mennyiségű ellenérvet lehet felsorakoztatni. Lényegében azt jelenthetjük inkább ki, hogy mindenkinek egyformán nincs igaza.
Bár eddig jórészt a testvéreddel közösen dolgoztatok, a Vak majom teljes egészében a te önálló alkotásod. Milyen érzés volt egyedül írni?
A könyvírásban az a legjobb, hogy senkire sem vagy ráutalva. Itt nincsenek színészek, sem rendezők, akik esetleg más irányba terelhetik az elképzelésed megvalósítását. Csak az van, amit leírsz. Nem mutogathatsz senkire, hogy ezért vagy azért nem sikerült. A rádiókabaréknál a hallgatók nevetése a fokmérője annak, mennyire sikeres egy darab, a könyvnél más. Számomra az volt a legboldogabb pillanat, amikor átnyújtottam a szerkesztőmnek a kéziratot.
A könyv könnyed és vicces olvasmány. Írni is ennyire szórakoztató mutatvány volt?
Örülök, ha a végeredmény könnyed hatást kelt, de nagyon sok verejték és álmatlan éjszaka van benne. Párizsban kezdtem el írni a történetet, nagyjából két évembe került, míg kész lett, mivel nagyon sok minden mást is csináltam mellette, nehéz volt időt szakítanom az írásra.
Mi volt az alapkoncepciód, amikor elkezdted írni a könyved?
A boldogságkutatásból indultam ki, mivel kiderült, hogy létezik ilyen. Közgazdászok és pszichiáterek foglalkoznak azzal, hogy egzakt, számszerű formában mérhetővé tegyék a boldogságot. Érdekes, mekkora különbség van aközött, ami a kutatások szerint boldoggá teszi az embereket, és amire a megkérdezettek gondoltak, hogy azzá teszi őket. Meglepő, de az emberek többsége, fizetésemelésről, utazásról vagy egy új autóról ábrándozik, és nem gondolkodik hosszú távon.
A főszereplőd egy veled egyidős fiú, akinek nyakába szakadt nemrég megismert, majd nem sokkal később elhunyt apja óriási cége, és akinek meg kell érnie a feladatra, hogy ezt a helyzetet kezelni tudja. A Vak majom a felnőtté válás regénye is?
Amin a főszereplő keresztülmegy, az megeshet valakivel ötven- vagy hetvenéves korában is. Nem csak arról van szó, hogy valaki a gyerekkorból a felnőttkorba lép, ez egyfajta kilábalás a szellemi kiskorúságából. Úgy érzem, velem is hasonló történt Párizsban. Életemben először kellett a saját lábamra állnom, és csupa olyan problémával találtam magam szemben, melyekkel korábban sosem. Nem csak gyakorlati problémákkal, hanem egzisztenciális problémákkal is.
Ha már a boldogságot említetted, téged mi tesz boldoggá?
A regényírás. Miközben szóról szóra, mondatról mondatra összeteszed a történetet, valami olyasmi születik, amiről még magad sem tudtad, hogy meg tudod csinálni. A sok apró erőfeszítés összeáll valami olyanná, ami nagyobb nálad, és ez lenyűgöz.
Volt valami, amit üzenni szerettél volna a könyvvel az olvasóknak?
Az ember csak magára és a saját döntései van utalva, minden embernek szabad akarata és választása van. Rajtunk múlik, milyen emberré válunk.
Számomra a könyved legnagyobb érdeme, hogy rendkívül magával ragadó, vicces a stílusa. Szinte lehetetlen elhinni, hogy egy elsőkönyves szerző regénye. Mi a titkod?
Valószínűleg nagyon okos vagyok (nevet – a szerk.) Komolyra fordítva a szót, nincsen titkom, csak nagyon igyekeztem, hogy ne olyan legyen a könyv, mint az első palacsinta, amit mindig kidobnak. Állandóan jár valamin az agyam, nagyon problémafókuszált vagyok, szeretek több oldalról megvizsgálni minden kérdést. A folyamat vége pedig akár még az is lehet, hogy megszületik egy Vak majomhoz hasonló regény.
Képek: Németh Krisztina