Valószínűleg sokunk kimondatlan rémálma, hogy egy látszólag átlagos hétköznapon behívat minket a főnökünk, és ahelyett, hogy a jól megérdemelt fizetésemelésről kezdene el beszélni, kirúg. Pontosan így kezdődik Fekete Judit: Az őrület határán című könyve, melynek főhősnője, Kálmán Lili kíméletlen sebességgel a munkanélküliek világában találja magát.
Lili történetét a naplója segítségével ismerhetjük meg, az elbocsátását követően ugyanis azt tanácsolják neki, kezdjen el naplót írni, hogy megszabaduljon a frusztrációtól és felgyülemlett feszültségtől.
A menő exmarketinges hölgy friss munkanélküli státuszának első napjaiban a lázas munkakeresés helyett inkább megpróbálja feldolgozni, mi történt vele, s ennek a terápiának a legjobb módja, ha töménytelen mennyiségű rágcsálnivalót pusztít el, és függőjévé válik a bugyuta szappanoperáknak és reality show-knak.
Aztán persze elkezdi a munkakeresést, szerencsét próbál néhány helynél, még olyan munkát is elvállal, amihez annyira nem is füllik a foga – ennek meg is lesz az eredménye. Végül aztán valami olyan hobbit talál ki, amiből akár profitálhatna, sőt, lényegében el is felejthetné a munkanélküli státuszát…
Kálmán Lili története azért annyira szórakoztató, mert hiába kerül abba a szomorú, ám hétköznapi szituációba, mint a munkája elveszítése, mégis megpróbálja pozitívan értelmezni a helyzetet, önsajnálat helyett igyekszik feltalálni magát, s bár a sikerig hullámvölgyeken keresztül vezet az út, az olvasó mindaddig szívesen követi végig a történetét.
Hogy miért?
Leginkább azért, mert Lili szeleburdi, olykor határozott, ám még többször határozatlan, naiv, lelkes és esendő karakterével sok olvasó azonosulhat. Aki pedig nem tud, az jókat mosolyoghat rajta.
Sőt, a legelvetemültebb olvasók agyában talán még az is megfordulhat, hogy nem lehet olyan rossz munkanélkülinek lenni.
De mi inkább arra kérnénk mindenkit, hogy a könyv miatt ne mondjon fel a munkahelyén.
