A Budapest Parknak hála néhány koncert erejéig élvezhetjük még a nyári fesztiválok hangulatát. A miskolci Paddy and the Rats tagjai szeptember 20-án a náluk búcsúztatják az idei nyarat, ahova a mostani turné során először egy vendégművész társaságában érkeznek.
Mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött a Paddy and the Rats. Miután az együttes az osztrák Napalm Records-hoz szerződött, mely a sorban ötödik, Riot City Outlaws című albumukat áprilisban minden kontinensen kiadta, felgyorsultak az események a zenekar körül. A külföldön egyébként is rendszeresen koncertező kalózok híre az elmúlt időszakban jóval szélesebb közönséghez eljutott, és nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak. A fesztiválszezonban néhány hónap leforgása alatt csaknem negyvenszer álltak színpadon, tízezreket szórakoztatva határon innen és túl.
„Nagyon húzós időszak áll mögöttünk. Május közepe óta folyamatosan úton vagyunk. A főszezonban átlagosan 3-4 koncertünk volt hetente, de olyan is előfordult, hogy ugyanazon a napon két városban is fellépett a zenekar” – mondja Paddy, a banda énekese. „Nagyjából ugyanannyi bulink volt külföldön, mint Magyarországon – rengeteg fesztiválon játszottunk, nemcsak itthon, hanem más európai országokban is.”
A feszített tempónak persze megvolt az eredménye: az idei szezonban olyan helyekre is eljutottak a zenészek, ahol sosem léptek fel azelőtt. A nagyszabású turné, melynek során több ezer kilométert tett meg a csapat, szeptember 20-án érkezik az utolsó állomásához: aznap este a zenekar Európa legnagyobb egész nyáron át nyitva tartó szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban búcsúztatja a nyarat.
„Mindenképp szeretnénk méltóképp zárni ezt a pörgős időszakot, ami egyébként nagyon sok örömet és sikerélményt adott az egész csapatnak. A Park a nyári fesztiválok hangulatát idézi, épp ezért tökéletes hely arra, hogy a klubszezon előtt még utoljára csapjunk egy nagy bulit a szabadég alatt! Mi már nagyon készülünk!” – mondja az énekes.
A Paddy and the Rats produkciója előtt a Budapest Parkban az Aurevoir csapata melegíti a közönséget, a turné során először pedig egy meglepetésvendég is érkezik velük: a HoneyBeast együttes énekesnője, Tarján Zsófi csatlakozik a zenekarhoz, hogy az idei szezon repertoárjában újdonságnak számító, és a külföldi fellépéseken is nagyon nagy sikerrel játszott Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt közösen adják elő.