11 étterem, ahol a város legjobb harcsapaprikását szolgálják fel

A népszerű hazai ételek egyik gyöngyszeme a harcsapaprikás, aminek elkészítése meglepően egyszerű. Ha már régóta tervezed, hogy kipróbálnád otthon, itt a lehetőség! Persze arra az esetre is van pár tippünk, ha inkább profi szakácsok főztjére fáj a fogad. Készítsd fel az ízlelőbimbóidat az előtted álló ízkavalkádra!

Hozzávalók (4 fő részére)

80 dkg harcsafilé, 1 nagyobb hagyma, 1 zöld vagy piros paprika, 1 paradicsom, 2 teáskanál őrölt, édes fűszerpaprika, 8-10 dkg liszt, 1 pohár tejföl (15 dkg), ízlés szerint só és bors, kevés olaj

Elkészítés

Szeleteld fel a paprikát, a hagymát és a paradicsomot. Mosd meg, majd vágd kisebb kockákra a halfiléket, szükség esetén távolítsd el a zsíros részeket. Sózd, borsozd. A lisztet keverd össze 1 teáskanál fűszerpaprikával, majd forgasd bele a felszeletelt filéket. (Tipp: ha nem veted meg a csípős ízeket, használhatsz valamennyi erős paprikát is.) Forrósítsd fel az olajat egy nagyobb edényben, és kb 1-1 percig pirítsd meg a halszeletek minden oldalát. Ha elkészültél, vedd ki a halszeleteket, és a megmaradt olajban pirítsd meg a hagymát. Adj hozzá 1 teáskanálnyi fűszerpaprikát, öntsd fel vízzel, és kezdd el főzni a felszeletelt paradicsom és paprika társaságában. 20-25 perc múlva habard be a liszt és a tejföl keverékével a leves alapot, és folyamatos kevergetés mellett sűrűsítsd be néhány perc alatt.

Túrós csusza: 3 szelet felkockázott füstölt szalonna, 2 csésze tejföl (30 dkg), 1 csomag csusza tészta, 1 adag túró (25 dkg)

A túrós csusza elkészítéséhez egy nagyobb edényben forralj vizet, és ne felejtsd el hozzáadni a sót. Amikor forr, add hozzá a tésztát, és főzd 8-10 percig attól függően, hogy az adott tészta mennyit kíván. Eközben a vékonyra felkockázott szalonnát közepes lángos pirítsd meg. A készre főtt tésztát szűrd le, és keverd össze tejföllel. Végül szórd meg a pirított szalonnakockákat. Tipp: a harcsapaprikást csusza tészta helyett galuskával is tálalhatod!

Borajánló

Ehhez a tradicionális magyar ételhez a leginkább egy fehérbort tudunk elképzelni, például a Neszmélyi vagy a Somlói Borvidék lankáiról származó, tölgyfahordóban érlelt Juhfark formájában.

blank

A tökéletes harcsapaprikás tizenegyszer

Habár gasztronómiai körökben az a hír járja, Amerika déli államaiban főzik a legjobb harcsapörköltet, nekünk magyaroknak sincs miért szégyenkezni. A csípős, paradicsom- és burgonya-alapú fogást bajszos eleink tabasco szósz helyett őrölt paprikával, krumpli helyett mennyei túrós csuszával képzelték el, az eredmény pedig magáért beszél. A harmonikus ízvilágú, gyorsan elkészíthető, kellemesen laktató harcsapaprikás még azokat is leveszi a lábáról, akik maximum egy üveglap túloldaláról, egy miniatűr hajóronccsal dekorált akváriumban úszkálgatva bírják elviselni a halakat. Nem is vesztegetjük tovább a szót, következzenek Budapest legjobb harcsapaprikás lelőhelyei!

blank

Huszár Étterem

Szárazföldi harcsavadászatunkat a II. János Pál pápa tér sarkán kezdjük, az art decós Erkel Színház még lecsupaszított formájában is impozáns épületében szomszédságában. Az itt található Huszár Étterem magyar klasszikusok egész garmadájával várja az éhes szempárok viselőit, az élményt pedig helyi borok széles választéka és finom élőzenei kíséret teszik teljessé. Jöhetsz ebédidőben egy gyors gyomortankolásra, vagy beülhetsz este egy szívmelengető gyertyafényes vacsorára, a Huszár Étterem kapros galuskával tálalt harcsapaprikását kikérve garantáltan jól fogsz járni!

1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 22.

Mákos Guba Bistro

A Budai Váralagút nyugati kijáratától nem messze találjuk a krisztinavárosiak egyik kedvenc kisvendéglőjét, a Mákos Guba Bistrót. Több erősségük közül hármat emelnénk ki: elsőrangú pizzáikat, az étterembelsőben uralkodó menő retro-kortárs dizájnt, valamint a magyaros és nemzetközi fogások legjavát felszolgáló konyhájukat. Az étlapon csirkeburgertől kezdve barnamártásos steak-en és grillezett kecskesajtos-spenótos palacsintán át megannyi tökéletes falat vár minket, hogy a hely specialitásáról, a kemencében sült mákosgubáról már ne is beszéljünk. A harcsapaprikásuk mellett sem mehetünk el szó nélkül, különben mégis mit keresne a Mákos Guba Bistro a listánkon? A szürkeharcsából készült paprikás baconbe göngyölt túrós csusza kíséretében kerül a tányérra, így tehát húsimádóknak is bátran ajánljuk!

1016 Budapest, Krisztina körút 65-67.

Harapó Mókus Vendéglő

Nagy mázli, hogy a Harapó Mókus Vendéglő az óbudai kísérleti lakótelep kellős közepén helyezkedik el, építészetileg szerencsésebb környezetben ugyanis valószínűleg már rég átvették volna az irányítást a szelfibottal érkező turistahadak. A Kárpát-medence változatos ízvilágát elénk táró étterem hatalmas adagokkal és gondos személyzettel vár minket, hogy az emberes húsételekkel az árnyas teraszon helyet foglalva bírkozzunk meg. Fraunberger József séf nem csak a Harapó Mókus húsételeire és remek borlapjára büszke, és mi sem (csak) ezek miatt ajánljuk az óbudai éttermet: a porhanyós harcsapaprikás itt nem túrós csuszával, hanem juhtúrós sztrapacskával készül, a szlovák-magyar gasztrobarátság jegyében.

1032 Budapest, Zápor utca 69.

Kéhli Vendéglő

A Kéhli az óbudai lakótelep árnyékában, az Árpád-híd melletti 19. századi, építészeti zárványnegyedben már több mint 130 éve hirdeti a jó bor, a finom magyar ételek és a cigányzene igéjét. Az igehirdetés annyira jól megy a helynek, hogy egykori vendégei között olyan neveket tudhat számon, mint Krúdy Gyula (aki innen csak egy saroknyira lehelte ki kadarkás páráját), Arnold Schwarzenegger vagy Woody Allen. A Kéhli menüjén az elmúlt párszáz év magyar konyhatudományának prímje szerepeltetik: a velős csonttal szolgált, fazékban tálalt marhahúsleves, a rántott békacombok, a báránygulyás és a túrós csúszás harcsapaprikás csak néhány abból a rengeteg, remekbeszabott fogásból, amelyet a múlt század elejének minden varázsát magán viselő étteremben kóstolhatunk.

1036 Budapest, Mókus u. 22.

Náncsi Néni Vendéglője

A budapestiek egyik kedvelt kirándulóhelyének kapujában, a Hűvösvölgy gyomrában várja a korgó hasakat Náncsi Néni Vendéglője: a nagymamánk otthonának hangulatát megidéző berendezés, az épületet körülölelő zöld rengeteg, a terebélyes terasz és az autentikus magyar receptkönyvekből táplálkozó kínálat már megérnek egy hegyvidéki kirándulást. A harcsapaprikást mindig frissen készítik, ami nagyon is érezhető az ízén: a fogást nagyon gazdag, paprikás-tejfölös mártásban hozzák ki, jó adag túrós csuszával megspékelve. Ha szeretnénk elkölteni egy fenséges halvacsorát egy nyugodt, természetközeli környezetben, akkor irány a Náncsi Néni!

1029 Budapest, Ördögárok út 80.

Rosenstein

A működését 1996-ban még szimpla büféként megkezdő Rosenstein egyike a főváros legutolsó és legjobb családi kézben lévő éttermeinek. A hagyományos zsidó és magyar konyha krémjét felszolgáló helyen minden alkalom felér egy vasárnapi ebéddel a nagyinál – már ha a hangulatot nézzük. A hozott alapanyagok frissessége láttán ugyanis még ő is irigy-elismerően csettintene. A nyugalom eme nyolcadik kerületi szigetén lakmározva töltsük fel spirituális akkumulátorunkat Rosenstein Tiborék nosztalgikus ízvilágú harcsapaprikásával, amit házi túrós csuszával és egy pohár finom magyar borral ajánlanak.

1087 Budapest, Mosonyi u. 3.

Kiscsillag

Habár Csillaghegy büszkesége nem is olyan rég, 2016 decemberében nyitotta meg kapuit, a kívülről parányinak ható, ellenben meglepően tágas, rusztikus-sikkes enteriőrrel rendelkező vendéglőbe lépve mégis elfog minket a századfordulós érzés. A családias hangulathoz otthonos fogások dukálnak, melyek főként a magyar és az erdélyi gasztronómiából merítenek, úgy mint a káposztás cvekedli, ropogós csülök, vagy a harcsaderékből készült, házi tejföllel és túrós csuszával kínált harcsapaprikás – de néhány nemzetközi tétel is helyet kapott az étlapon, például a lasagna vagy az olasz paradicsomleves. A szezonális ajánlatok mellett a Kiscsillag remek borlappal várja a vendégeket, a Kristinus Borbirtok 2016-os Chardonnay-e tökéletes választás az ízes harcsapaprikáshoz!

1039 Budapest, Szentendrei út 317.

Pest-Buda

A Várnegyed egyik macskaköves utcácskáján, egy középkori házromra épült kétemeletes barokk épületben foglal helyet már több mint fél évszázada a Pest-Buda Vendéglő, mely megérdemelten a városrész legkedveltebb étterme. A helyiek és a turisták körében egyaránt népszerű hely a magyar kulinária széles, de méginkább látványos tárházát kínálja, stílszerűen merítve az elmúlt három évszázad konyhaművészetének ízvilágából. Az illedelmes és mosolygós személyzet, a barátságos melegséget árasztó belső terek és a Mátyás-templom tornyára néző terasz tökéletesen egészítik ki a Pest-Buda fogásaiba rejtett gazdag aromákat. A húsevők mellett a halrajongók is igazán kiélhetik itt magukat: kezdésnek rendeljünk bajai halászlét, főételnek pedig jöhet a tepertős túrós csuszával körített harcsapaprikás. Szomjunkat csillapítsuk egy pohár hűs fehér borral, dolgunk végeztén pedig tegyünk egy kellemes sétát a Budai Vár ódon házai között.

1014 Budapest, Fortuna utca 3.

Csalánosi Csárda

Óbuda barokkos főterétől csupán egy sarokra, az Árpád híd északi oldalán találjuk a városrész rég letűnt, kisvárosi korszakának egy másik hagyatékát, a Csalánosi Csárdát. A jól ismert vendéglő abból az időből származik, mikor még a hatalmas panelek helyén kiskocsmák és fogadók százai sorakoztak, a konyhai csapat pedig azon van, hogy minden egyes falattal egyre közelebb érezzük magunkhoz az autentikus óbudai miliőt. Az ínycsiklandozó fogásokon és a jó borokon kívül ebben a minden este szóló élő zene is segítségünkre lesz. Akár a Csalánosi Csárda udvarán ülünk le, akár az ősi (egykoron boroshordókkal telepakolt) pincehelyiségben foglalunk helyet, a méretes adag harcsapaprikás elfogyasztása után garantáltan nem akarunk még felállni egy darabig.

1033 Budapest, Hídfő utca 16.

Gettó Gulyás

A zsidónegyed szívében helyet kapó Gettó Gulyás a magyar konyha húsosabb, laktatóbb oldalára fókuszál, a klasszikus fogásokat mindenféle felesleges ballaszttól megszabadítva, azokat puszta, testes valójukban tányérunkra emelve. A főszerepben a pörköltek állnak, van itt borjútól és csirkétől kezdve kakasherén, szarvason és marhán keresztül a harcsáig meg a gombáig minden, mi szemnek és szájnak ingere. Köretnek nokedlit adnak, de sokfajta savanyúság közül is választhatunk. A kissé zsíros harcsát páratlanul finom szósszal szolgálják fel, a baconbe tekert túrós csusza után pedig biztosan visszatérünk még repetáért, az egyszer hétszentség.

1077 Budapest, Wesselényi utca 18.

Baricska Csárda

Listánk egyetlen nem-budapesti szereplője a Balaton északi partján, Balatonfüred városában vár minket egy frissítő gasztronómiai légyottra, magyaros fogások és a régió legnemesebb borainak széles tárházával, valamint a Tihanyi-félsziget és közép-Európa legnagyobb tavának léleksimogató látványával. A Baricska Csárda megannyi halétele közül a harcsapaprikás örvend a legnagyobb népszerűségnek a vendégek körében, de tiszteletre méltó mennyiségű csirke, sertés és marhaételt is találunk az étlapon.

8230 Balatonfüred, Baricska dűlő