Ezt okozza, ha nem alszol eleget

Nem árulunk el nagy titkot azzal, ha leírjuk, hogy az emberek többsége nem alszik eleget; ez átlagosan kevesebb, mint 7 órát jelent. A fáradtság mellett azonban komoly következményekkel – például akár demencia vagy Alzheimer-kór kialakulásával – számolhat az, aki nem változtat rossz alvási szokásain.

Korábban többek között a CNN is írt arról, hogy az emberek 45%-a egészségtelenül kevés időt tölt alvással, ami például cukorbetegség és szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához vezethet. A demenciával és Alzheimer-kórral való összefüggés abból (is) fakad, hogy a diagnosztizált betegek köztudottan alvásproblémákkal küzdenek; éjszaka forgolódnak, ami nyilván a nappalokra nyomja rá bélyegét.

Alvási szokásaink megváltozását egyes cikkekben azzal indokolják, hogy az emberek többsége úgy érzi, hasznosabbnak tartott elfoglaltságoktól vonná el az időt, ha 1-2 órával többet aludnának. Pedig az egészség és általános közérzetünk javulása érdekében megérné meghosszabbítani az alvással töltött órákat.

A témával kapcsolatban tavaly a Neurology.org közölt egy tanulmányt, amiben azt fejtegetik, hogy a REM, azaz gyors szemmozgás szakasz különösen fontos része az alvásnak. (A REM egyébként az alvás ötödik szakasza, emelkedik a testhőmérséklet, felgyorsul a légzés és a pulzus, és ebben a szakaszban álmodunk.) Azoknál, akik rövidebb időt szánnak az éjszakai feltöltődésre, nagyobb eséllyel fordul elő demencia. Ezt a tényt egy 321, átlagosan 61 éves alanyon végzett kutatás támasztja alá, mely során 12 éven át tartó megfigyelés eredményét elemezték. A CNN cikkét teljes terjedelmében itt olvashatjátok el.

Ha változtatnál alvási szokásaidon, olvasd el korábbi, az alvás világnapja (március 17.) kapcsán íródott cikkünket, amiben néhány hasznos tanáccsal segítünk.