Remek programra bukkantunk karácsony utánra – Álomutazó

A két ünnep között újabb látványos zenés színpadi előadással, az Álomutazóval varázsol el a Játékkészítőt is jegyző TulipánTündér Produkció.

A Broadway világát idéző mesemusical a hazai színházi élet legismertebb szereplőit vonultatja fel: Stohl András, Schell Judit, Szabó Győző, Zsédenyi Adrienn, Hajdu Steve, Falusi Mariann és sokan mások is megjelennek a szuperprodukcióban. A darabot Juronics Tamás rendezi, a dalokat – a platinalemezes A Játékkészítőhöz hasonlóan – Rakonczai Viktor és Orbán Tamás készítette.

Az Álomutazó arról mesél kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hogy mi történik velünk miután álomra hajtottuk a fejünket. A történet főhőse egy kisfiú, aki a modern informatika világában él, ahol az idő maximális kihasználása következtében nem marad hely az álomvilágnak. Magányos, akire szülei a rengeteg munka miatt nem figyelnek. Álombeli barátaival hősiesen küzd és bátorságával sikerül ismét az álmokat visszahozni a mindennapokba. Az Álomutazó nem csupán egy olyan szuperprodukció, ami szórakoztatni akar, az is célja, hogy a felnőttek is lelassuljanak, újra tudjanak kicsit álmodozni és álmodni, pont úgy, mint gyerekkorunkban. A kicsiket pedig egyszerűen szeretnék elvarázsolni, és bíztatni, hogy ne csak most, hanem felnőttkorukban is merjenek álmodozni.

Főbb szerepekben:

Stohl András – Apa

Tomi apukája. Elismert tudós, az Agyturbó™ feltalálója, az alvásmentes élet megalkotója, igazi lángelme. Céltudatos és fenemód szigorú, épp ezért nem könnyű megfelelni az elvárásainak. A felszín alatt azonban nagyon hasonlít Tomira, de a valódi énjét szörnyű félelmek tartják rabságban. Így történhetett meg, hogy egy kicsit „bekockult”, de ezért nem lehet rá haragudni. Talán a történet végére megjön az esze… vagy hát, a szíve.

 

Zséda – Anya

Tomi anyukája egy kicsit más, mint a többi gyerek mamája. Bár ugyanúgy szereti a kisfiát, mint minden édesanya, odabújni mégsem lehet hozzá. Ő ugyanis űrhajós, aki épp egy Mars expedíción vesz részt. Ám ha a családnak szüksége van a jelenlétére, képes a legváratlanabb pillanatban betoppanni az űrből.

Schell Judit – Cosinus tanárnő

Tomi vaskalapos osztályfőnöke, aki hírből sem ismeri a tréfát, a kedvességet pedig időpocsékolásnak tartja. A hatékonyság és az éberség megszállottja, jajj annak, aki pislogni mer az óráján! Mindene a hatalom és a pontosság, ha ő lenne a világ ura, a világ nagyon rosszul járna vele. Márpedig ő szívesen elvállalná ezt a tisztséget.

Szabó Győző – Bárány

Az álombárányok szakszervezetének megbecsült tagja. Tudjátok, akiket számolgatni szokás elalvás előtt! Valaha alvósállatként dolgozott, ám hálópartner híján kissé elhanyagolta magát az utóbbi húsz évben. Ráférne egy kis nyírás és egy alapos patamanikűr, de mindezek dacára Bárány egy varázslatos lény, akinek szabad átjárása van a valóság és az álmok világa között. Ő Tomi legjobb barátja és legfőbb segítője. Egy igazi álomszuszék, de ha akcióra kerül a sor még a saját gyapja sem állhat az útjába, és azonnal a tettek legelőjére lép!

Radics Gigi – Reklámarc

A telemarketinges értékesítés koronázatlan, később koronázott királya és királynője, akik több Agyturbót adtak el, mint amennyit valaha gyártottak. Pénztárcanyitogató hangjukkal bármit képesek rásózni a gyanútlan vevőre. Persze van egy termék, amire nekik is mindennél jobban fáj a foguk. Mindenüket odaadnák egy másodpercnyi álomért.

Hajdu Steve – Nagyokos

Mesterséges intelligencia, aki mindenbe beleüti a processzorát. Mindent jobban tud mindenkinél, állandó segítőkészsége mindenkinek az agyára megy. Arra programozták, hogy Tominak egy perc nyugta se legyen, folyton szekálja valamivel. Ráférne egy szoftverfrissítés, ugyanakkor elég menő, ha valaki egyszerre tud porszívózni és reggelit készíteni.

Keresztes Ildikó – Rém – Álomkészítő

A rémálmok szakértője. Ha sikítva ébredsz az éjszaka közepén, valószínűleg az ő keze van a dologban. Ismeri a legmélyebb félelmeidet, és könyörtelenül szembesít velük, de csak azért, hogy le tudd győzni őket. Persze neki is vannak félelmei. Az zavarja a leginkább, hogy a Hollywood-i sztárokat mindenki ismeri, az ő nevét viszont soha nem írják ki az álmok végén a stáblistában… Már ha lenne az álmok végén stáblista.

Falusi Mariann – Idill – Álomkészítő

A szép álmok készítője. Ő az, aki kilesi a legtitkosabb vágyaidat, hogy miután elalszol, elvigyen oda, ahol még sohasem jártál. Kedves, szelíd és imádja a gyerekeket. Ő ad erőt a nehéz időszakokban. Rémmel és Vigyorral viszont gyakran meggyűlik a baja, az ő feladata, hogy időnként rendet tegyen közöttük. Sajnos jelenleg munkanélküli.

Ábel Anita – Vigyor – Álomkészítő

A vicces álmok felelőse. Ha reggel vigyorogva ébredsz, és alig várod, hogy elmeséld valakinek, milyen vicceset álmodtál, akkor Vigyor volt az, aki az álmodat készítette. Mindenből viccet csinál, mert jól tudja, hogy a félelem a nevetéssel győzhető le a legkönnyebben. Rémmel gyakran szállnak vitába szakmai kérdésekben. Mivel jelenleg ő is munkanélküli, mostanság főleg kutyáknak és hörcsögöknek készít álmokat, ők azonban nem értékelik olyan nagyra a humorát.

Varga Viktor – Reklámarc

A telemarketinges értékesítés koronázatlan, később koronázott királya és királynője, akik több Agyturbót adtak el, mint amennyit valaha gyártottak. Pénztárcanyitogató hangjukkal bármit képesek rásózni a gyanútlan vevőre. Persze van egy termék, amire nekik is mindennél jobban fáj a foguk. Mindenüket odaadnák egy másodpercnyi álomért.

Szabó Hunor, Baksonyi Simon, Marinka Móric- Tomi

A kissrác, aki folyton kilóg a sorból. A magányos hős, aki érzi, hogy a világgal, amelyben él, valami nagyon nem stimmel. Épp ezért hajlamos a legbensőbb érzéseit a vagányság álcája mögé rejteni. Olykor még egy kicsit pimasz is tud lenni, főleg, ha piszkálják. És persze ő is retteg a sötéttől, az árnyaktól és a szörnyektől, mint minden gyerek, még ha nem is vallja be magának. A kíváncsisága viszont mindig erősebbnek bizonyul a félelmeinél. Nem nyugszik, amíg fényt nem derít a rejtélyekre.

Szabó Hunor
Baksonyi Simon
Marinka Móric

Több infót itt találsz.