Bármilyen groteszkül is hangozzon, de alighanem kevés olyan ember volt a történelemben, akinek a halálának annyira örültek volna, mint a kegyetlen szovjet vezetőjének, Joszif Sztálinénak. A politikus életének vége egyben egy új korszak nyitányát is jelentette 1953-ban, mely rengeteg kérdést, kételyt és persze reményt ébresztett fel az emberekben.
A kérdések többsége elsősorban arra vonatkozott, hogy vajon összeroppan-e a Szovjetunió, emblematikussá vált vezetője nélkül? Ki veszi át helyette a hatalmat? A kétely arra vonatkozóan született meg az emberek fejében, hogy vajon el tudja-e kerülni az államhatalom, hogy anarchiába süllyedjen, s hogy milyen választ fog adni Sztálin halálára a világ ellenpólusa, nevezetesen az USA? A rengeteg kérdés ellenére egyben a remény sugarával is kecsegtetett a diktátor halála. Lehet, hogy véget ér a szovjet elnyomás, Európa ismét szabad lesz és lezárul a hidegháborús éra?
Az Európa Könyvkiadónál megjelent Joshua Rubenstein: Sztálin utolsó napjai c. könyvében nem kevesebbre vállalkozik, minthogy alaposan bemutassa Sztálin halálának körülményeit, életének utolsó politikai lépéseit (vagyis kis túlzással az antiszemita ámokfutását), felvázolja a szovjet vezetésen belüli párharcokat és az USA tétlenségét.
Európa KönyvkiadóKönnyen legyinthetnénk, hogy egy ember halálnak felesleges egy egész könyvet szentelni, de ha így gondolnánk, tévednénk. Az Egyesült Államokban született Rubenstein írt már könyvet Trockijról, a szovjet disszidensekről, a szovjet rendszer zsidóellenes megmozdulásairól, úgyhogy kétség sem fér hozzá, hogy a történész igazi szakértője témájának.
Azonban nem a szaktekintély, hanem az író szólt Rubensteinből, amikor sorra vetette gondolatait: a logikusan felépített könyvben sorra megválaszolja azokat a kérdéseket, melyek az olvasó fejében megfogalmazódnak, megfelelő mennyiségű háttér-információval lát el minket, hogy a történelemben kevésbé jártasok is mindent érthessenek. Egyedüli negatívumként mindössze az róható fel neki, hogy túl korán véget ért a könyv. Talán tartalmilag is kerekebbnek tűnt volna a történet, ha tovább követi nyomon a Sztálin halála utáni Szovjetunió sorsát.
Főleg, hogy a diktátor halála a magyar belpolitikára is hatással volt: a Szovjetunió 1953 utáni revíziójának köszönhetően kaphatott idehaza teret Nagy Imre politikája.
A könyvben megelevenedik a szovjet rendszer kegyetlensége.
Megtudhatjuk például azt is, hogy a szovjet államapparátusban fontos szerepet betöltő Molotovnak (a 2. világháború idején külügyminiszter) politikai okok miatt kellett elválnia zsidó származású feleségétől, akinek az életét a rendszer minden módon próbálta ellehetetleníteni, majd később száműzték is Moszkvából.
A szovjet vezetés rengeteg bizarr, mai szemmel talán már nevetségesnek tűnő intézkedését ismerhetjük meg. Például azt, hogy a Kremlben Sztálin dolgozószobájában állandóan égett a villany (még akkor is, ha a vezető nem volt ott – és az esetek többségében nem is volt ott), hogy így hozzák az oroszok tudtára, vezetőjük mindig dolgozik az ő jólétükért.
Vagy azt, hogy Sztálin temetésekor három napos gyászceremóniát rendeztek, mely idő alatt a zenészeknek megállás nélkül kellett hangszerükön játszaniuk, szünet és alvás nélkül. Az a szerencsétlen művész pedig, aki a tiltásról elfeledkezve, hegedűtokjával közelítette meg Sztálin ravatalát, rögtön a rendőrök markában találta magát, mivel fennállt annak a veszélye, hogy fegyvert rejteget hangszere tartójában.
Ugyancsak fájdalmasan viccesnek tűnhet az is, hogy miután Sztálin halálát követően többek között Beriját tették meg a sztálini rendszer kegyetlenségeinek bűnbakjának, megpróbálták kitörölni a politikust a történelemből, méghozzá szó szerint. Nem elég, hogy leromboltatták a szobrait, de még a nagy szovjet enciklopédiából is kiszedték a nevét, és arra kötelezték a könyvtulajdonosokat, hogy vágják ki otthoni példányukból azokat a lapokat, melyen Berija neve szerepel.
Rubenstein a Szovjetunión kívüli világ tétlenségét, vagy még inkább zavarodottságáról is ír.
Arról, hogy Churchill mennyire hevesen akart egy újabb csúcstalálkozót szervezni a második világháborús találkozások mintájára, és arról is, hogy az Egyesült Államokban mennyire tanácstalanok voltak a politikusok a jövőt illetően. Az amerikaiak tétovázása nem volt rendkívüli: az egész világ arra várt, hogy a szovjetek tegyék meg az első lépést. Tovább építik a rendszert? Revíziót tartanak?
Vagy összeomlanak?
A Sztálin utolsó napjai című könyvből kiderül, hogy az esemény, amit a történelemkönyvek egy mondattal elintéznek, a valóságban egy rendkívül izgalmas, feszültséggel teli időszakot okozott.
Sztálin meghalt, de a Szovjetunió (még ha némi felpuhítással is), de tovább élt. Sőt, nemcsak a rendszert, de Sztálin alakját sem lehetett eltiporni, a mai napig sem, amikor újabbnál újabb könyvek születnek a diktátor életéről, politikai útjáról, vagy éppen halálnak következményeiről.
S bár könnyen rá lehetne unni a témára, ha Rubenstein nevével találkozunk a könyv borítóján, megnyugodhatunk. Történészek, hobbitörténészek és a történelem iránt távolról érdeklődőek is megtalálják számításaikat a lebilincselően olvasmányos könyvben, melyet pont ez a tulajdonsága emeli a legjobb Sztálinról szóló könyvek közé.
