Ezért várjuk ennyire a Gyilkosság az Orient expresszent

Vigyázó szemeiteket az Orient expressze vessétek!

Merthogy nagyon izgatottak vagyunk Agatha Christie egyik leghíresebb regényének filmfeldolgozása miatt. Egyrészt azért, mert ilyen klasszikus bűnügyi történettel ezer éve nem foglalkoztak a filmgyárosok (legalábbis moziban elég régen láthattunk Christie-művet, legutóbb a BBC dolgozta fel a 10 kicsi négert, és tűzte műsorára 2015 karácsonyán), másrészt meg azért, mert a kortárs krimik vagy ugyanarra a sablonra készülnek, vagy elszúrják a filmadaptációját (lásd: Hóember).

Pedig a műfaj már régóta a könyvmolyok kedvence.

A krimi műfaját Edgar Allan Poe teremtette meg a Morgue utcai kettős gyilkosság című novellájával, 1841-ben. Tette mindezt úgy a kábítószer- és alkoholfüggő Poe, hogy alig sejthette, munkájának mekkora utóhatása lesz az irodalomra. Ezután jött Sir Athur Conan Doyle, és megformálta híres detektívjét, Sherlock Holmest (akit később el is temetett az egyik történetében, majd a rajongók követelése miatt újra fel kellett élesztenie.) Az első világháború utolsó évében jelent meg a krimiirodalom talán legnagyobb hatású alakjának első regénye. Ő volt Agatha Christie és A titokzatos styles-i eset című regénye, melyet még több mint 60 krimi követett, beleértve a Gyilkosság az Orient expresszent is.

Azt, hogy a 21. században sem pusztult ki a műfaj, leginkább talán Dan Brownnak és a Da Vinci-kódnak köszönhetjük, illetve Sieg Larsson trilógiájának, az anno filmként is sikeres A tetovált lánynak. Larsson után megannyi skandináv író művét fedezték fel az európai könyvkiadók, amivel nincs is semmi baj, kivéve, hogy a krimiket szép lassan nagyüzemi módban kezdték el írni (vagy inkább gyártani?), és a szerzők saját hangja, stílusa (naivan reménykedve abban, hogy azért van nekik) kiveszett a történeteikből, amiben sokszor csak az (indokolatlan) vérontás, brutalitás, agresszió és szexuális aberrációk kapott hangsúlyt.

Ezért lesz üde színfolt A gyilkosság az Orient expresszen.

Christie 1934-ben megjelent műve az írónő pályájának első felében íródott, amikor még nem utált annyira a híres piperkőc belga mesterdetektívjét, Hercule Poirot-t. Mivel mindenféle spoilerveszélyt el szeretnénk kerülni, a sztoritól nem írunk sokat, csak annyi háttérinfóval szolgálnánk, hogy az Orient expressz a valóságban is létezett, 1889-ben indult útjára, és robogta keresztül Európát egészen Isztambulig, és hogy, hogy nem, maga Agatha Christie is megfordult rajta, amikor a régészként Mezopotámiában dolgozó második férjét kísérte el az ásatásokra.

A gyilkosság az Orient expresszen esetében egy “zárt szoba rejtéllyel” állunk szembe, vagyis adott egy áldozat, és a gyanúsítottak szűk csoportja, akik közül valaki gyilkosságot követett. Mivel a hó által a világtól elzártan rostokol a vonat, semmi esély nincs rá, hogy külső ember gyilkolta meg az egyébként nem túl szimpatikus (értsd: enyveskezű, gazember) milliárdost. Mindenki gyanús, hiszen mindenkinek van indítéka a gyilkosságra, ráadásul mindenkinek módjában is állt, hogy megölje a férfit. Az igazságra azonban csak az utolsó percekben (illetve oldalakon) derül fény, és hidd el, meg fogsz lepődni.

Bár Poirot alakját a BBC nem engedte a felejtés homályába süllyedni, mivel évről-évre több Poirot-filmmel is megörvendeztette a TV-nézőket, mozifilm formájában már elég régen nem találkozhattunk vele. A tévés Poirot-sorozat legnagyobb pozitívuma a mesterdetektívet alakító David Suchet, aki egy az egyben úgy néz ki, mint hogyha Christie tolla keltette volna életre. Azért a mostani film szereposztása sem lesz semmi (Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Judi Dench és Penélope Cruz is játszik benne), a Poirot-t alakító Kenneth Branagh meg sem közelíti Suchet-t, legalábbis ami a külcsínt illeti.

Vagyis minden adott ahhoz, hogy A gyilkosság az Orient expresszen egy bombasiker film legyen, feltéve, hogy nem faragták át túlságosan a Christie-féle klasszikust.

De ki lenne olyan barbár, hogy ezt megtegye?